Új Nikon csúcskompakt: Coolpix P7700

0

A Nikon ma hivatalosan bejelentette a Coolpix P7100 utódmodelljét, a Coolpix P7700-at.

Az új modellbe az elődnél 20%-kal nagyobb felbontású, azaz 10 Mpixel helyett 12 Mpixeles, CCD technológiájú helyett BSI-CMOS szenzor került.
Az új szenzornak köszönhetően FullHD videófelvétel, illetve teljes felbontásban 8 kép/mp sebességű sorozat is elérhető.

A képérzékelőre új fejlesztésű objektív vetíti a képet, mely a Coolpix P7100 f/2,8-5,6 fényerejével szemben egy egész blendével jobb, f/2,0-4,0 fényerőt kínál, ugyanolyan gyújtótávolság tartományban. A 4 Fé előnyt kínáló stabilizátorral felszerelt 28-200mm-es, 7,1×-es zoomobjektív így igazán impozánssá teszi a Coolpix P7700-at.

Akad még előny az új gépben, hiszen módosul kissé a kezelése is. A markolat közelében lévő második vezérlőtárcsa segítségével könnyebben módosíthatók a paraméterek.

Az LCD mérete és felbontása változatlan, újdonság viszont, hogy immár ki is hajtható és el is fordítható (a P7100 LCD-jét csak dönteni lehetett).

Van azonban olyan szolgáltatás is, amiről a P7700-ban le kell mondanunk. Ilyen az optikai kereső, mely a P7100-ban még megtalálható volt, a P7700-ra viszont ilyen nem került.

A Nikon Coolpix P7700 ára várhatóan 499 amerikai dollár lesz.

A Nikon Coolpix P7700 főbb jellemzői:

  • Képérzékelő: 12,2 Mpixel, 1/1,7″, BSI-CMOS
  • ISO80-1600 érzékenység, ISO3200 és ISO6400 P, S, A, M módokban
  • Objektív: 7,1x-es zoomátfogás, 28-200 mm ekv. gyújtótávolság, f/2,0-4,0 fényerő, 4 Fé előnyt adó stabilizátor, 2 cm makró közelpont
  • átnézeti kereső nincs
  • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • RAW formátum támogatása
  • 8 kép/mp sorozat teljes felbontásban
  • LCD: 3″ 921e szubpixel, kihajtható, elfordítható, állítható háttérvilágítás
  • 1920×1080 pixeles videórögzítés (30 kép/mp) max. 4 GB-ig, ill. fél óráig, sztereó hanggal
  • automatikus élességállítás, arcfelismerés
  • dupla vezérlőtárcsa
  • beépített vaku és vakupapucs
  • elektronikus szintező (virtuális horizont)
  • 86 MB belső memória, SD/SDHC/SDXC kártyahely
  • Li-ion akkumulátor (EN-EL14, 330 kép egy feltöltéssel (CIPA))
  • Hi-Speed USB2.0 és HDMI csatlakozás

Sajtóközlemény:

Hódítson meg új területeket kreativitásával: itt a Nikon COOLPIX P7700
Fejlett, kompakt méretű fényképezőgép, gyors objektívvel és dönthető monitorral

Amszterdam, Hollandia, 2012. augusztus 22.: A Nikon a mai napon bemutatta a COOLPIX P7700 modellt: a tökéletességre törekvők fényképezőgépét, amely meglepően kis méretű. A csodás háttérelmosódással kiegészített életteli képeket garantáló P7700 meglepő fényerejű, f/2,0-4,0 rekeszű NIKKOR 7,1-szeres optikai zoommal felszerelt objektívvel, nagyméretű, 1/1,7 hüvelykes, hátsó megvilágításos, 12 megapixeles CMOS-érzékelővel, objektíveltolásos rázkódáscsökkentéssel, teljes HD videó-rögzítési képességgel, RAW-fájlformátum-kezeléssel, valamint 7,5 cm-es, dönthető LCD-monitorral van felszerelve.

Nicolas Gillet, a Nikon Europe fogyasztói termékekért felelős menedzsere a következőket mondta: „A COOLPIX P7700 egy igazi hordozható fotózseni. A világos NIKKOR objektív valódi üvegműremek. Széles, 28-200 mm-es fókusztartomány és gyors, f/2,0-4,0 értékű rekesz jellemzi, a kiemelkedő érzékenységű CMOS-érzékelő pedig részletgazdag képeket biztosít bármilyen fényviszonyok mellett. Az új, dönthető LCD-monitor további lehetőségeket nyit meg a használó előtt, és egyedi rálátást nyújt minden megörökíteni kívánt pillanatra, főleg videokészítés közben.”

A fény varázslója
Bármilyenek is a fényviszonyok, a COOLPIX P7700 fejlett Nikon objektívtechnológiája kiemelkedő pontosságot, nagy felbontást és éles kontrasztot biztosít a képeknek. A két ED üveg objektívelem minimálisra csökkenti a színeltérést, a semleges szürke szűrő jobb expozíció-vezérlést tesz lehetővé, a hétlamellás, kerekített íriszű rekesz pedig káprázatos, természetes hatású háttérelmosódást nyújt. Ha a fényminőség javítására is szükség van, használhatja a beépített, felnyíló vakut a vezérlőfunkcióval, vagy választhat a Nikon Kreatív Megvilágítási Rendszerek nyújtotta kompatibilis vakuegységek közül.

A rendező munkatársa
A COOLPIX P7700 kiváló választás minden olyan, bimbódzó filmrendező számára, aki hordozható, mégis sokoldalú gépet keres. Teljes HD (1080p) minőségben, térhangzással rögzíthet videót. Egyéni videomódban lehetősége van többek között a rekeszérték és az ISO-érték szabályozására, felvétel közben is használhatja az optikai zoomot, és a külső mikrofoncsatlakozóval tovább tökéletesítheti a hangfelvétel minőségét.

Teljes körű irányítás
A PSAM expozíciós módokkal pontosabban szabályozható az alkotás folyamata, és a három, egyedileg megadott fényképezőgép-beállítások azonnali bekapcsolását is lehetővé teszi. A két testreszabható funkciógombbal megkerülhető a menü használata, hiszen ezekhez egyszerűen hozzárendelhetők a leggyakrabban használt fényképezőgép-beállítások. A könnyű manuális szabályozást biztosító első és hátsó vezérlőtárcsákkal gyorsan elérhetők a legfontosabb fényképezőgép-beállítások. 


Kreativitás minden szögből
A 7,5 centiméter átlójú, 921 000 képpontos monitor segítségével bármilyen szögből fotózhat – erről a nagy megtekintési szög és a tükröződésgátló bevonat gondoskodik. A dönthető monitor 100%-os RGB-színvisszaadást és olyan magas kontrasztarányt nyújt, amelyben nem fog csalódni.

Gyors képfeldolgozás
A nagysebességű EXPEED C2 képfeldolgozó rendszer jobb képminőséget és videofelvételeket biztosít, és még magas ISO-érték mellett is alacsony marad a zajtartalom és kiemelkedő lesz a részletgazdagság.

Egyéb kiemelt funkciók

  • Objektíveltolásos rázkódáscsökkentés: a Nikon továbbfejlesztett rázkódáscsökkentő rendszere valós időben fogja vissza a fényképezőgép rázkódásának hatását, és akár négy lépésközzel rövidebb zársebesség használatát is lehetővé teszi.
  • Nagy (6400-ig terjedő, illetve azzal egyenértékű) ISO érzékenység: hatására csökken a kép elmosódásának kockázata gyorsan mozgó téma vagy gyenge fény esetén. Az ISO-érték 80-tól 6400-nak megfelelő értékig állítható a Hi1 beállítás használatával.
  • Rövid reakcióidő a zökkenőmentes munka és stresszmentes fényképezés érdekében. Váltson azonnal a funkciók között, élvezze a szinte azonnali bekapcsolást, a páratlan AF-sebességet és a különlegesen rövid kioldási késedelmet.
  • Fotózás RAW formátumban: a felvételek készítése és tárolása során használható a kiemelkedő minőséget nyújtó NRW-formátum, még az olyan beépített funkciók használatakor is, mint a sorozatfelvétel és a Picture Control.
  • Picture Control: vegye át az irányítást fényképei és videói felett. A színek élénkségét és az élességet mind a négy expozíciós módban (P/S/A/M) a felvétel elkészítése előtt beállíthatja. A két egyéni Picture Control segítségével megkerülheti a menüt, és beállíthatja kedvenc funkcióinak gyors elérését.
  • Rugalmas, nagysebességű sorozatfelvétel háromféle választható sebességgel: 8 kép/mp (max. 6 kép), 4 kép/mp (max. 6 kép) vagy 1 kép/mp (max. 30 kép).
  • Effektusok és szűrők: készítsen fotókat és videókat speciális hatásokkal, vagy alakítsa át kész képeit szűrők használatával. Használhatja például a Festmény effektust, amelytől fotói úgy tűnnek majd, mintha festmények lennének. A szűrők közül választhatja többek között a Kiválasztott színt, amellyel monokróm kép hozható létre a kiválasztott szín alapján.
  • Vezeték nélküli kapcsolat: kompatibilis az Eye-Fi X2- (vagy újabb) kártyákkal, így közvetlen adatátvitelt tesz lehetővé okostelefonokkal illetve SD-, SDHC- valamint SDXC-memóriakártyákkal.
  • Kompatibilis kiegészítők: a Nikon következő kiegészítőivel minden felvételből kihozhatja a legtöbbet: Vakuegységek, az ML-L3 távvezérlő, a 40,5 mm-es szűrők, az MC-DC2 vezetékes távkioldó és a GP-1 GPS-egység.

A COOLPIX P7700 fekete színben kapható.