Borulátóbb lett a Nikon

0

A Nikon negyedéves üzleti eredményeit taglaló konferenciáján közzétette első adatait, melyek 2013. április 1 és 2013. június 30 közötti forgalmat tartalmazzák.

A lassuló fényképezőgép eladások és a szűkülő szkenner piac miatt jelentős, mintegy 20%-ot meghaladó csökkenést könyvelhetett el a Nikon a nettó árbevétel területén, mely tavaly ugyanezen időszakban még 259,4 milliárd jen volt, idén azonban 238,9 milliárd jenre csökkent. A képalkotás üzletága ennyire nincs rossz helyzetben, e területen a tavalyi 190,1 milliárd jenes nettó árbevétel helyett a 2013-as üzleti év első negyedévében 187,5 milliárd jent tudott produkálni a Nikon.
Ami ennél érdekesebb adat, az egyes szegmensek forgalom csökkenése, úgy mint az eladott cserélhető objektíves gépek 1,67 millió darabról 1,59 millió darabra, az objektíve 2,3 millió darabról 2,24 millió darabra, illetve a kompakt digitális fényképezőgépek 4,43 millió darabról 3,12 millió darabra csökkenése. Ezekből leginkább a kompakt fényképezőgépek piacának zsugorodása igen jelentős, közel 30%-nyi.

A vártnál gyengébb teljesítmény miatt újraszámolták a jövő év márciusáig még várható eladásokat, s így korrigálták előrejelzésüket, amely a képalkotás üzletágban a 2013-as üzleti évre 740 milliárd jent jósol, a májusban közzétett 810 milliárdhoz képest.