Nincsen számukra hely

0

A Magyar Református Szeretetszolgálat fotópályázatot hirdet a szegénységben vagy fogyatékkal élők életkörülményeinek bemutatására. A pályázaton bárki részt vehet, nevezési díj nincs. A képeket elektronikus formában várják, vagy e-mailben, vagy közvetlenül a pályázat facebook oldalára feltöltve.

Sajtóközlemény:

Közel 200 ezer gyermek veszélyeztetett

Budapest, 2013. október 28. – Több millió embert taszít ki a társadalom csak Magyarországon. A Magyar Református Szeretetszolgálat „Nincsen számunkra hely” címmel meghirdetett fotópályázatának célja, hogy felhívja a figyelmet a kirekesztettekre.

Másfélmillióan élnek mélyszegénységben Magyarországon. 561 ezer a fogyatékkal élők, 191 ezer a veszélyeztetett kiskorúak száma. Mindez csak néhány számadat azokról, akik a társadalom perifériáján élnek. „Rémálom az, ahogy velünk viselkednek – mondta a fogyatékkal élő Reisinger Anna. – Az emberek többsége úgy gondolja, hogy ha valaki más, akkor az rossz. De ez nem így van. Csak meg kellene minket ismerni…”

A Magyar Református Szeretetszolgálat éppen a célból hirdeti meg fotópályázatát, hogy felhívja a figyelmet azokra, akiket a társadalom nagy része valamilyen okból kitaszít, legyen szó nélkülözőkről, szenvedélybetegekről, családon kívül nevelkedő gyermekekről, magányosokról, pszichiátriai problémákkal küszködőkről, magukra maradt idős emberekről vagy éppen a fogyatékkal élőkről. A „Nincsen számunkra hely” című pályázatra amatőr fotósok képeit várják.

„Azt szeretnénk elérni, hogy a fotópályázat révén többen megismerhessék ezen embertársaink helyzetét, és így is küzdjünk a kirekesztésük ellen” – magyarázta Gilicze Réka, a Szeretetszolgálat szóvivője hozzátéve, hogy az alapítvány adventi kampányának is az lesz a célja, hogy ezeken az embereken segítsen.

A fotópályázatra november 10-ig lehet jelentkezni.

„Nincsen számukra hely”
fotópályázat kiírása

A Magyar Református Szeretetszolgálat által meghirdetett „Nincsen számukra hely” c. pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a társadalom perifériájára szorultak helyzetére. A pályázatra amatőr fotósok azon pályázatait várjuk, melyek e témához illeszkednek. A pályázat során a legjobb 3 helyezettet, továbbá a közönségszavazás győztesét értékes nyereményekkel díjazzuk, továbbá képeikből kiállítást szervezünk.

Díjazás
A legjobb fotók kiválasztása zsűri, valamint közönségszavazás által történik. A győztes képek kiválasztásánál 80%-ban a zsűri szavazatai, 20%-ban a közönség szavazatai számítanak. Emellett díjazzuk a közönségszavazás győztesét, illetve ajándékokat sorsolunk ki a szavazók között is.

  • 1. helyezett: 50 000 Ft készpénznyeremény + 1 éves G Data TotalProtection 2014 védelmi szoftver 1 számítógépre + 1 db borválogatás a Bolyki Pincészet felajánlásával
  • 2. helyezett: 40 000 Ft készpénznyeremény + 1 éves G Data TotalProtection 2014 védelmi szoftver 1 számítógépre
  • 3. helyezett: 30 000 Ft készpénznyeremény + 1 éves G Data TotalProtection 2014 védelmi szoftver 1 számítógépre
  • A közönségszavazás győztese: 20 000 Ft készpénznyeremény + 1 éves G Data TotalProtection 2014 védelmi szoftver 1 számítógépre

A szavazók között az alábbi ajándékokat sorsoljuk ki:

  • 1 db 1 éves G Data TotalProtection 2014 védelmi szoftver 1 számítógépre
  • 1 db borválogatás a Bolyki Pincészet felajánlásával
  • 3 db Ilcsi ajándékcsomag

A pályázat menete
A pályázatra a fotókat 2013. október 28. és november 10. között várjuk a Szeretetszolgálat Facebook-oldalán lévő fotópályázat applikáción keresztül. A fényképeket (pályázónként legfeljebb hármat) az applikációra kell feltölteni, de lehetőség van e-mailen keresztül is elküldeni a kommunikacio@jobbadni.hu e-mail címre – utóbbi esetben munkatársaink töltik fel a képeket.

Időzítés

  • A fotópályázat indulása: 2013. október 28.
  • A fotók feltöltésének határideje: 2013. november 10.
  • A közönségszavazás ideje: 2013. november 11-19.
  • Díjátadó: 2013. november 25.

Részvételi feltételek

  • A pályázaton a részvétel ingyenes.
  • A pályázatban kizárólag amatőr fotósok vehetnek részt.
  • Pályázni legfeljebb 5 fénykép beküldésével, illetve a Facebook applikációra történő feltöltésével lehet. Kizárólag digitális formátumú képeket fogadunk el.
  • A fényképek eredetijének legalább 300 dpi minőségűnek kell lennie, amit az esetben kérünk be a pályázóktól, amennyiben képeiket díjazzuk.
  • A pályázók hozzájárulnak ahhoz, hogy személyes adataikat (név, cím, telefonszám, e-mail cím) a Szeretetszolgálat kezelje. A személyes adatok kezelése megfelel a Szeretetszolgálat Adatvédelmi Szabályzatában foglaltaknak.
  • A Szeretetszolgálatnak jogában áll közzétenni a pályázó vezeték- és keresztnevét, valamint a „Nincsen számunkra hely” pályázatra a pályázó által beküldött, marketing és szerkesztőségi célokra felhasználható fotók mellett.
  • A díjazottak hozzájárulnak ahhoz, hogy fényképeiket a Szeretetszolgálat kiállításon is bemutassa.
  • A nyeremények át nem ruházhatóak, készpénzre nem válthatóak.
  • A pályázó képviseli, elismeri és szavatolja, hogy az általa beküldött kép kizárólag a saját, eredeti alkotása, semmilyen szerzői jogot, védjegyet, erkölcsi jogot, magán/kiadói vagy egyéb szellemi jogot nem sért semmilyen szervezet vagy személy kapcsán, illetve semmilyen harmadik félnek nincs jogi, jogcími követelése vagy egyéb érdekeltsége a beküldött pályázatban.
  • Amennyiben a fénykép obszcén vagy bármilyen módon sértő, a Szeretetszolgálat a nevezésből kizárhatja.

Zsűri
A zsűri tagjai:

  • Dr. Révész Tamás, Balázs Béla-díjas, Pulitzer-emlékdíjas fotóművész, fotóriporter, egyetemi tanár
  • Somodi Ferenc, a GDT Év Európai Természetfotósa Ember és természet kategóriában
  • Szalontai Ábel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia tanszékének vezetője
  • Szipál Márton, a világ egyik legtöbbet kiállított és díjazott fotográfusa, hollywoodi sztárok fotósa
  • Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke

Értékelési szempontok
Az értékelési szempontok a következőkön alapulnak:

  • A kép relevanciája a fotópályázat témájához („Nincsen számunkra hely”)
  • Kreativitás, eredetiség
  • Minőség
  • Általános benyomás

További információ a kommunikacio@jobbadni.hu oldalon kérhető.
Nevezés: https://www.facebook.com/MRSZeretetszolgalat/app_308325282640939