CES 2014: Beindult a bejelentés dömping

0

Aki régóta figyeli a fotós újdonságok megjelenését, már tudhatja, hogy ha január, akkor rengeteg újdonság érkezik. Nincs ez másként idén se, bár lehetnek olyanok, akik egy kicsit elkedvetlenednek az új termékek láttán. A CES (Consumer Electronic Show) az év első meghatározó szakmai kiállítása és vására, ami talán mind közül a legnagyobb. No nem a fotós kiállítói területet nézve, hiszen abban a Photokina a nyerő, azonban a CES nem csak a fotózásról szól, a rengeteg tévé mellett több IT termék is ilyenkor mutatkozik be a nagyközönségnek.

Fujifilm FinePix S1

Idén az új fotós termékek közül leginkább a kompaktok taroltak, azok közül is az ultrazoomok. A Fujifilm ebben a kategóriában négy új gépet jelentett be, a 36×-os zoomos FinePix S8600-at, az 50×-es zoomos FinePix S9200 és S9400W ikreket, s az időjárásálló kialakítású bridge modellt, a FinePix S1-et. Érdemes azért megfigyelni, hogy a Fujifilm visszafogott maradt a felbontást illetően, náluk egyelőre 16 Mpixel a felső határ.

Panasonic Lumix DMC-LZ40

Nem úgy a Panasonicnál, ahol megjelent az első 20 Mpixeles utazózoom, a DMC-LZ40. Az olcsóbb LZ széria mellett a komolyabb TZ sorozat is frissült, méghozzá két modellel, a DMC-TZ55-tel és a DMC-TZ60-nal, melyek típusszámuk ellenére nem csak pár apróságban térnek el egymástól. A 20×-os és 30×-os zoomobjektívet tartalmazó gépek közül a TZ60-as a komolyabb, ebbe NFC-t támogató Wi-Fi vezérlő is került, s képes RAW formátumban is elmenteni a fotókat. A három utazózoom mellett egy negyedik is megjelent, a DMC-SZ családot bővítve. A 12×-es zoomos DMC-SZ8 modell is kapott Wi-Fi vezérlőt, képérzékelője azonban nem CMOS, hanem CCD, ebből adódóan videófelvételben és sorozatképességben bőven alul marad a többivel szemben (csak HD videó és max. 1 kép/mp).

PowerShot SX600 HS

A Canon idén meglehetősen visszafogott volt, tőlük egy új utazózoomot, a PowerShot SX600 HS-t kapta a fotós társadalom, amely 18×-os zoomátfogást kínál. Emellett frissült az IXUS család is, ahová az IXUS 265 HS érkezett 12×-es zoommal és Wi-Fi adapterrel. Harmadik gépként a tavaly megjelent, érdekes kialakítású PowerShot N újabb változata jelent meg, a PowerShot N100 azonban szakít a négyzetes formával, e modellnek már ismét jobban fényképezőgép formája van. A gép 12 Mpixeles szenzort és 5×-ös zoomátfogású objektívet kínál, érdekessége, hogy a felnyitható LCD-re egy második képérzékelő is került, így a legjobb pillanatokat két szemszögből is megörökíthetjük (a fényképet készítő személy is lefotózható egyetlen gombnyomással).

A Sony a igencsak szűken mérte az újdonságait, a japán gyártó csak egy 20 Mpixeles belépőszintű új kompaktot (DSC-W830) és egy új, szintén 20 Mpixeles felbontású belépőszintű MILC gépet (Alpha ILCE-5000) jelentett be, utóbbi a cég szerint jelenleg a legkönnyebb cserélhető objektíves masina.

A Nikon viszont nagyot dobbantott. Jóllehet, vadonatúj DSLR-rel vagy MILC-cel nem jelentkezett, mégis sok újdonság jelent meg tőlük, kezdve az aluláteresztő szűrő nélküli, az elődnél gyorsabb sorozatot kínáló D3200 utóddal, a D3300-zal, s két új objektívvel, a fullframe szenzorokhoz fejlesztett Nikkor 35mm f/1,8 G ED AF-S-sel, amely a már piacon lévő f/1,4 fényerejű modell kedvezőbb árú változata lesz, valamint az összecsukható mechanikai kialakítással rendelkező új kitobjektívet, a Nikkor 18–55mm f/3,5–5,6G AF-S DX VR II. A tükörreflexes gép és az objektív mellett kilenc új kompakt fényképezőgépet is bejelentett a Nikon, igaz, ezek között a hagyományos értelemben vett ultrazoom csak egy van, a 34×-es zoomos Nikon Coolpix L830. Ezen kívül a többi modell főként az utazózoomok és egyszerűbb, belépőszintű modelleket családjaiba kerültek: Nikon Coolpix L30, L29 és L330, Nikon Coolpix S5300 és S6800, valamint Nikon Coolpix S3600, S6700 és S2800.

Sigma DG 50mm F1,4 A

A Sigma két új objektívének frissített változatát hozta el a CES-re, ezek közül is az 50mm f/1,4 lehet az érdeklődésre nagyobb számot tartó változat. A másik objektív utazáshoz lesz jól használható, hiszen 18 és 200 mm-es gyújtótávolság közé állítható be. Míg utóbbi csak APS-C szenzoros gépre tekerhető fel, az 50mm-es objektív fullframe vázakon is jól muzsikál. Aki arra számított, hogy már január elején komoly, új gépek jelennek meg, mint pl. egy Nikon D4s, vagy egy Nikon D400, esetleg egy Canon EOS 7D Mark II, annak sajnos csalódnia kellett, de jó ha tudjuk, hogy a gyártók a nagyobb durranásaikat nem a CES-re időzítik, ez igazából legtöbbször a kompakt gépek „szülőszobája”. Csüggedni azonban nem kell, ha a CES-re nem is jelenik meg a hőn áhított gép, annak még van esélye, hogy a február elején Japánban megrendezésre kerülő CP+ szakkiállításon megjelenjen.