5k monitorral rukkolt elő a Philips

0

Néhány évvel ezelőtt, a mobiltelefonok kijelzőinél lehetett leginkább megfigyelni az LCD panelek felbontásának (pixelsűrűségének) jelentős előrelépését. A 200-220 ppi-s panelek után egyre több 300-350 ppi pixelsűrűségű LCD jelent meg. Na persze ezek még csak kis méretben készültek, de előre vetítették, hogy mindez nagy méretekben is megvalósítható lesz.

Így születtek az első 4k tévék és így jutott be a szokásosnál nagyobb felbontás a monitorok közé is. Az elmúlt egy évben jópár WQHD (2560×1440) monitor látott napvilágot, de a 4k is szépen terjed. 5k monitorból azonban egyelőre tényleg kevés van (ilyen pl. a Dell UP2715K és ilyen az Apple Cinema Display is).

Most a Philips is elkészítette első 5k monitorát, a 275P4VYKEB modellt, amely 27 col képátlón kínál 5120×2880 pixeles felbontást. Ez 80%-kal több pixelt jelent, mint a 3840×2160 pixeles UltraHD.

A fényes felületű PLS panellel ellátott monitor széles színtér lefedettségű, a kiváló tónusátmenetek pedig a 10 bites színmélységnek köszönhetők. Az emelhető talp mellett a monitor forgatása és döntése is megoldott. Bemenetei között két Display Port 1.2-t találunk, amelyet együttesen kell használnunk ahhoz, hogy a monitort a maximális felbontással, 60 Hz képfrissítéssel meghajtsuk.

Az ígéretes specifikációval megáldott Philips Brillance 5k monitor további érdekessége, hogy ára csupán 1600 euró lesz, amely az 5k monitorok között igen alacsonynak számít.

A Philips 275P4VYKEB főbb jellemzői:

  • képátló: 27″
  • oldalarány: 16:9
  • felbontás: 5120×2880 pixel
  • pixelméret: 0,117 mm
  • panel típus: PLS
  • LED háttérvilágítás
  • 99% AdobeRGB színtér lefedettség
  • háttérvilágítás max. teljesítményen: 300 cd/m2
  • betekintési szög: 178 fok
  • kontrasztarány: 1.000:1
  • válaszidő: 8 ms
  • csatlakozók: 2× DisplayPort 1.2 bemenet, 3× USB 3.0 port (gyors töltés funkcióval), 1× analóg hangkimenet
  • elfordítható ±65 fokkal
  • dönthető -5..+20° tartományban
  • 15 cm-rel emelhető talp
  • fogyasztás: 45 Watt (tipikus, max. 69 W)