Meyer-Optik-Görlitz Primoplan 75 mm f/1,9 II

0

A Meyer-Optik-Görlitz újabb objektívét készül megújítani, amelynek során különös figyelmet fordítanak majd a bokeh finomítására.

Az új változat tömeggyártásának beindítására egyelőre az Indiegogo-n gyűjtenek, de a prototípus már elkészült. A 14 lamellás blendét tartalmazó nagy fényerejű portréobjektív a tervek szerint Canon EF, Fujifilm X, Leica L és M, mikro NégyHarmad, Nikon F, Pentax K és Sony E bajonettel lesz elérhető, illetve készül belőle M42 menetes verzió is.

Előreláthatólag jövő októberben kezdik majd meg az első példányok forgalmazását.

Az első támogatók 2500 amerikai dollár helyett előre fizetés esetén 800, 850 vagy 900 dollárért juthatnak majd hozzá az első darabokhoz, persze szokás szerint ez is csak korlátozott darabszámban érhető el.