„Új” komment rendszer a Pixinfon

4

Rendszeres Olvasóinknak bizonyára feltűnt, hogy híreink és cikkeink alatt a korábbi Facebook plug-in eltűnt.

A Pixinfon tavaly vezettük be a site saját komment rendszere helyett a Facebook alapú kommentelést, mivel akkor úgy látszott, hogy ez a jövő. A híreink és cikkeink alatt írt hozzászólások ugyanis ugyanúgy megjelentek a Facebook oldalunkon közzétett megosztások alatt is, illetve az ott írt kommenteket szinkronizálta a közösségi oldal rendszere a saját oldalunkon látható véleményekkel, vagyis akárhol is írtunk véleményt, mindkét oldalon megjelent. Úgy gondoltuk, hogy ez könnyebbé teszi az információ áramlást és így azok is szóba elegyedhetnek egymással egy témával kapcsolatban, akik nem egy helyen követik anyagainkat.

A Facebook azonban 2018. február 6-án megszünteti a hozzászólások szinkronizálását a weboldalak és azok Facebook aloldalai között (emellett más szolgáltatásokat is, mint a weboldalakon lévő natív Like gombok), így ez a lehetőség már nem lesz elérhető. Emiatt más megoldás után néztünk.

Választásunk a hazai médiában is sok helyen használt Disqus-ra esett, amely nem igényel facebookos regisztrációt, de azzal is igénybe vehető, ugyanakkor olyan plusz szolgáltatásokat is kínál, mint hozzászólás követés, illetve e-mail értesítés (pl. a kommentekre érkező válaszoknál). Az eltelt egy hetes tesztidőszakot követően úgy látjuk, hogy beváltja majd hozzá fűzött reményeinket ez a modul, így a jövőben ezt a módot tartjuk meg a Pixinfo fő véleményező felületének.

Reméljük, hogy az „új” komment rendszernek köszönhetően oldalunkon hatékonyabb véleményezés és eszmecsere alakulhat ki és bízunk benne, hogy a korábban a Facebook regisztráció miatt a véleményezéstől távol maradó Olvasóink is örömüket lelik majd a frissen bevezetett Disqus szolgáltatásaiban.

Egyúttal szeretnénk jelezni, hogy bár a Facebook hozzászólásokról a jövőben is kapunk értesítést, a megosztott tartalomra irányuló link hiányában nem fogunk tudni válaszolni az ott feltett kérdésekre, így ha választ vártok egy kérdésetekre, azt itt, az oldalunkon megjelenő anyagok alatt lévő Disqus komment modulban, vagy e-mailben tegyétek fel (e-mail címeink az oldal alján található Impresszum linken érhetők el).