1″ szenzorral és 15×-ös zoommal: Panasonic TZ200

0

A Panasonic ezen a héten tartja Mallorcán teljes kereskedelmi termékpalettáját felvonultató európai találkozóját, a Panasonic Convention 2018-at, amelynek alkalmából két új fényképezőgépet is bejelent az elektronikai gyáróriás.

Az egyik új modell a kirándulók, hobbifotósok számára kifejlesztett utazózoom széria legfrissebb tagja, amely a két éves TZ100 nagyobb zoomos testvére lesz.
A Panasonic Lumix DC-TZ200 megőrzi elődje 1″ típusú, azaz az átlagos kompakt fényképezőgépekben (és okostelefonokban) alkalmazott szenzorénál jóval nagyobb képérzékelőt, amely 20 millió képpont felbontású. Megújult viszont a gép objektíve, amely a korábbi 10×-es zoomátfogás helyett immár 15×-ös átfogást kínál. A használható gyújtótávolság tartomány kisfilmes formátumba átváltva 24-360mm közötti, azaz komoly nagylátószöget is kínál az új prémium utazózoom, emellett kellemes nagyítást adó tele állás is elérhető. A könnyebb kezelhetőség érdekében az objektív hátsó részére egy elektronikus gyűrű is került, amely akár a zoom vezérlésére, akár fotózási paraméter megváltoztatására is használható.


A RAW formátumot is támogató gépre elektronikus kereső is került, ez az elődéhez képest nagyobb méretű és nagyobb felbontású keresőképet ad.

A program automatika, rekesz-előválasztás, zársebesség-előválasztás és kézi módokban is használható TZ200 fókuszsorozatot és rekeszsorozatot is képes készíteni.

A hibrid stabilizátort is kínáló gép márciustól lesz kapható, ára 800 euró lesz.

A Panasonic Lumix DC-TZ200 főbb jellemzői:

  • Képérzékelő: 1″ típusú, 20,1 Mpixel
  • Érzékenység: ISO125-12800 1/3 Fé lépésekben, kiterjeszthető ISO80, ISO100, ISO25600-ra
  • Objektív: 15×-es zoomátfogás, 24-360 mm ekv. gyújtótávolság, f/3,3-6,3 fényerő, 3 cm-es makró közelpont
  • 5 tengelyes hibrid stabilizátor
  • 2,33 millió pixeles elektronikus kereső
  • karcsú felépítés
  • felpattintható vaku
  • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • RAW formátum támogatása
  • 4k photo mód post-focus (utólagos fókusz kiválasztás) funkcióval
  • LCD: 3″ 1,24 millió képpont, érintésérzékeny
  • 3180×2160 pixeles UltraHD videórögzítés (30 kép/mp), sztereó hanggal, optikai zoommal
  • SD/SDHC/SDXC kártyahely
  • beépített Bluetooth és Wi-Fi adapterek, okostelefonhoz csatlakozás képáttöltéshez és vezérléshez
  • Li-ion akkumulátor
  • microHDMI csatlakozás


Sajtóközlemény:

A Panasonic bemutatja a Travel Zoom kategória új zászlóshajóját,
amely nagy teljesítményű, 15-szörös optikai zoommal és 4K képességgel büszkélkedik

Spanyolország, Mallorca (2018. február 13.) – A Panasonic ma bemutatta a LUMIX DMC-TZ200 fényképezőgépet – a „Travel Zoom” TZ sorozat legújabb csúcsmodelljét. Hihetetlen, 15-szörös optikai zoomteljesítményre képes új, 24 mm-es ultraszéles látószögű LEICA DC VARIO-ELMAR objektívjével és 1-inches, nagy érzékenységű MOS képérzékelőjével a TZ200 a felhasználók kezében kiváló minőségű, hihetetlenül részletgazdag képeket készít. Akár ultranagy felbontású 4K videókat is rögzíthet, mindezt egy kompakt, utazásra teremtett kamerával, amely a zsebében is elfér.

Precíz objektívfelépítés
A LUMIX TZ200 kivételes optikai teljesítménnyel bír, amely – a precíz objektívfelépítésnek köszönhetően – döbbenetes tisztaságot nyújt, minimális torzítás és becsillanás mellett. A 24 mm-es ultraszéles látószögű LEICA DC VARIO-ELMAR objektív 5-tengelyes HYBRID O.I.S.+ (Optical Image Stabilizer – optikai képstabilizátor) egységével rugalmas látószöghasználatot kínál, miközben a fotózásnál és videokészítésnél fellépő kézremegést is elnyomja. Emellett döbbenetes makrók készítését teszi lehetővé akár 3 cm távolságból; tehát a felhasználók rendkívül közeli képeket készíthetnek hihetetlen részletgazdagsággal.

A TZ200-ba szerelt 1-inches MOS képérzékelő szokatlanul nagy egy ilyen kompakt fényképezőgépnél, így a fotósok kiváló minőségű képeket készíthetnek lenyűgöző részletgazdagsággal.

Fejlett élőképes kereső – készítsen hihetetlen képeket bármilyen fényviszonyok között
Az élőképes keresőt (Live View Finder – LVF) továbbfejlesztették ehhez az új modellhez, amely elképesztően nagy, 2330K pontos felbontással és nagyjából 1.45x/0.53x nagyítási aránnyal (35 mm-es egyenérték) rendelkezik. Az LVF jelenléte rendkívül hasznos, ha a felhasználó fényes, napsütötte környezetben akar fényképeket készíteni.

Az LVF mellett a LUMIX TZ200 rendelkezik egy érintésvezérelt, 7,5 cm-es (3,0”) hátsó monitorral is. Az 1240K képpontos felbontásnak köszönhetően a felhasználók egyszerűen beállíthatják a fókuszt a képernyőn is. A képeket nagyon egyszerű a monitoron nagyítani, ami precíz irányítást ad a fotós kezébe. Továbbá a LUMIX TZ200 manuális élességállítás mellett a Focus Peaking funkcióval képes rámutatni az adott pillanatban legélesebb pontra.

Nagy sebességű, kiváló precizitású autofókusz, gyors reakció
A LUMIX TZ200 egy új, lineáris tolómotorral kiegészített fókuszrendszert használ az ultragyors autofókuszért (AF). Emellett a „Light Speed AF” élességállítási idejét még tovább csökkenti a DFD (Depth From Defocus) technológia alkalmazása. A gép a téma távolságát két különböző gyújtótávolságú kép összehasonlításával, 240 fps gyorsaságú jelátvitel mellett számolja ki. Ennek eredményeképpen a LUMIX TZ200 ultragyors, körülbelül 0,1 másodperces AF-értékkel bír.

Nagyfelbontású videó a kihagyhatatlan pillanatok megörökítéséhez
A LUMIX TZ200 elképesztően lágy, nagy felbontású QFHD 4K videókat készít 3840×2160 pixellel, 30/25 kép/mp (50 Hz) mellett, valamint MP4 formátumban 24 kép/mp mellett. A fényképezőgép 4K képességét kihasználva a 30 kép/mp sebességgel készített videóból 8 megapixeles, nagy felbontású fényképeken örökítheti meg a soha vissza nem térő pillanatokat. Több száz kép közül a legjobb 4K FOTÓ kiválasztása most könnyebb, mint valaha, hála az új Auto Marking funkciónak. Mozgást és arcot is képes érzékelni, a rendszer által elhelyezett markerrel pedig közvetlenül ahhoz a képhez ugorhat, ha megváltozik a helyzet; így minimálisra csökkenti a legjobb felvétel kiválasztására fordított időt. A sorozatkompozícióval a felhasználó stromotion felvételeket (képsorozat egy képen) is készíthet rögzített géppel, több fénykép szintetizálásával, 4K FOTÓ funkcióval. Így az egyedi felvételek különleges retusálás és képszerkesztés nélkül, közvetlenül a fényképezőgépen elkészíthetők.

A LUMIX TZ200 emellett 4K élő vágás (4K Live Cropping) funkcióval is rendelkezik, amely stabil svenkelést vagy zoomolást kínál videofelvétel közben. A svenkelt fotók készítésénél a zökkenőmentes svenkhatás eléréséhez nincs szükség különleges felszerelésre, például csúszkára, egyszerűen csak be kell állítania a látószöget. Zoomolásnál beállíthatja először a zoomolás utáni látószöget, hogy a téma tökéletesen jelenjen meg a képen.

A nagy sebességű videó 120 fps (60 Hz – NTSC)/100 fps (50 Hz – PAL) értékével gyorsan mozgó témák esetén is lehetővé teszi a Full HD minőségű felvételt, továbbá a lassított felvétel és képkockánkénti mozgás-összekötéses animáció is készíthető.

Új fényképezési módok és monokróm szűrő – a kreativitás a zsebében van
Az utazás egyik legélvezetesebb része az a milliónyi benyomás, amely arra vár, hogy megörökítsük. A TZ200 tökéletes útitársként nemcsak büszkélkedik a rugalmas felhasználást biztosító LEICA zoom objektívjével, hanem a legkülönbözőbb felvételek készítését is lehetővé teszi, számtalan kreatív szűrőopciót kínálva. A népszerű Lumix-klasszikusok – nagyon dinamikus, színeltávolítás, miniatűr – és sok egyéb szűrő mellé most egy új és stílusos szűrő is csatlakozik: az L.Monochrome. Különleges gammabeállításával gazdag átmeneteket hoz létre, és a klasszikus fekete-fehér filmeket idéző mélyfekete színt tartalmazó, lenyűgöző monokróm felvételeket ad.

A TZ200 két izgalmas és új fényképezési módot vonultat fel, amelyek kiterjesztik a felhasználók kreatív látásmódját. A fókusz- és rekeszsorozat olyan automatikus sorozatkészítést tesznek lehetővé, amely során a gép változtatja a fókusztávolságot, illetve a rekeszbeállításokat. A legjobb fókusztávolság- vagy mélységélesség-beállítást a felhasználó később is meghatározhatja, így ezeknek az új sorozatkészítő módoknak a segítségével a fotós mindig elkaphatja a megfelelő pillanatot.

A kreatív csomagot a TZ200 azzal teszi teljessé, hogy képes a RAW-képek belső feldolgozására, így az utazónak útközben egyáltalán nincs szüksége a számítógépére a képszerkesztéshez.

Csatlakoztatási opciók a képek megosztásához útközben
A LUMIX TZ200 Bluetooth és Wi-Fi® csatlakoztathatóságot kínál, amelyek rugalmasabb fényképezést és azonnali képmegosztást tesznek lehetővé, minimális energiafelhasználás mellett állandó kapcsolatot teremtve az okostelefonnal/táblagéppel.

A LUMIX TZ200 préselt alumíniumlemezekből készült elegáns, masszív profiljával a felhasználó biztos lehet abban, hogy egy kompakt, de robusztus fényképezőgéppel rögzítheti felejthetetlen utazási emlékeit.