Ezt hozta a fototechnika ipar 2017-ben

0

A Lensvid immár ötödik éve teszi közzé a CIPA adatok alapján készített összesítését, amelyet követően az aktuális évre vonatkozóan előrejelzésekbe is bocsátkozik.

Tavaly nem sok jót ígértek, konkrétan a teljes fényképezőgép piacon 20 millió alatti eladott példányt prognosztizáltak. Nos, úgy tűnik, a Lensvid szakértői túlzottan pesszimisták voltak, hiszen valójában 8%-kal nőtt a gépeladások száma, ami világszerte elérte a 25 millió darabot.

Bár a a DSLR-ek piaca 9%-kal zsugorodott, a MILC-ek, azaz a tükör nélküli cserélhető objektíves gépek eladott példányszámai a magasba törtek, ebben a szegmensben 32%-os bővülés történt.
Ami még érdekes, hogy míg 2016-ban kicsivel több, mint egyharmadát tették ki a DSLR-ek a teljes gépeladásoknak, ez 2017-ben 30%-ra zsugorodott. Ezt viszont nem az erősen bővülő MILC szegmens okozta, hiszen itt 52%-ról csupán 53,6%-ra nőtt az arány, a nagy nyertes a kompakt szegmens volt, ahol a prémium kompaktok úgy meghúzták az eladásokat, hogy a 2016-os 13%-ról 2017-re 16,4%-ra emelték a teljes szegmens arányát.

De nem csak a gépekre volt nagyobb kereslet, az objektívek is jobban fogytak, igaz, a bővülés itt csak 2%-os volt.

Úgy tűnik tehát, hogy a nagy gödörnek 2016-ban talán elértük az alját és innen már ha lassan is, de emelkedés jön.
De persze egyetlen év adatai alapján kicsit korai lenne messzemenő következtetéseket levonni.

Az itt felhasznált CIPA adatokról egyébként korábban már mi is beszámoltunk hírünkben.