Friss Canon EOS R6 pletyka

0

Szinte nincs olyan hét, hogy ne kerülne ki valamiféle pletyka a fejlesztés alatt álló, Canon által már hivatalosan belengetett, nyáron érkező full-frame szenzoros tükör nélküli gépről, az EOS R5-ről, illetve a várható kistesóról az EOS R6-ról, de általában egymásra licitáló, vagy épp egymásnak ellentmondó infók jelennek meg a bejelentés időpontjáról és a várható árról. Volt már, hogy 6700 dolláros árat véltek tudni az R5-ről, volt, hogy 4500 eurót csiripeltek a madarak (ez utóbbi most a legfrissebb), de ugyanígy bizonytalan a bejelentés időpontja is, ami volt június, de most perpillanat július 5-öt rebesgetnek.
De ezeket ne is vegyük túl komolyan, nyilván kell a clickbait a pletykalapoknak is, ha már úgy termékről alig tudnak valamit írni, fenn kell tartani az érdeklődést, így valamit muszáj írni – aztán hogy ezeknek mi az igazságtartalmuk, azon mindenki elgondolkozhat (mi pedig pont ezen okból nem írtuk meg ezeket a pletykákat, igyekszünk mindig a hitelesebb, lehetőleg kisebb kockázatú információkat megosztani).

Ugyanígy kérdőjeles persze a most kiszivárgott EOS R6 specifikáció is, amelynek egyes részleteit már láthattuk korábban, de vannak új adatok is. Viszont elég hihetőnek tűnik, úgyhogy nézzük:

  • 20 Mpixeles felbontású full-frame CMOS szenzor
  • szenzorstabilizálás
  • 12 kép/mp sorozat sebesség mechanikus zárral, 20 kép/mp sorozat elektronikus zárral
  • 5k videófelvétel, 4k 60 fps-sel, Full HD 120 fps-sel
  • Canon log, 10 bites videó mentés – de nincs RAW videó
  • zebra funkció
  • AF az EOS R5-tel megegyező lesz
  • arcfelismerés, állatfelismerő AF
  • dupla SD UHS-II kártyafoglalat
  • az EOS R5-ével megegyező, 5 Mpixeles elektronikus kereső (korábban azt pletykálták, hogy az EOS R5-nél kisebb felbontású keresőt kap az R6)
  • nem lehajtható LCD
  • beépített Wi-Fi és Bluetooth adapterek
  • állítólagos 2500 dolláros ár, július 5-i bejelentés