Nyár végén jön a Sony Alpha 7S III

0

A Sony még 2015-ben dobta piacra azt az Alpha 7S II modellt, amelynek utódját már nagyon régóta várják a ‘sonys’ videográfusok.
Pletykák szerint egyébként ebben a hónapban „kellett volna” megjelennie, de ez elmaradt. Egy interjúban Kenji Tanaka, a Sony Electronics igazgatója elmondta, hogy az A7S III még idén, nyár végén érkezik.
A csúszást a koronavírus miatti gyártási nehézségek okozták.

Az interjúból kiderült az is, hogy az Alpha 7S III teljesen új fejlesztés lesz (vagyis a rétegelt szenzor is új lesz), várhatóan 4k Ultra HD videófelvételt 60 kép/mp-cel is támogat majd 10 bit, 4:2:2 mintavételezéssel (az nem derült ki, hogy mindezt csak HDMI kimeneten tudja-e, vagy kártyára is menti). Szintén említést tettek arról, hogy készül valamiféle RAW videó támogatás is, de hogy ez alapkiépítésben is elérhető lesz-e, vagy egy utólagos fizetős firmware frissítéssel, az egyelőre nem tisztázott.
Szintén megújul majd az automatikus élességállítás is, bár elképzelhető, hogy „szimplán” megkapja majd az Alpha 7R IV (vagy az Alpha 9 II?) fókuszrendszerét.