Új Nanlite lámpák jönnek műtermi és kültéri munkához egyaránt

0

A világítástechnikában a villanó (vaku) fények mellett egyre népszerűbbek az állandó fényt adó fényforrások, amelyeket a videó készítés mellett egyre több fotós is választ magának, hiszen ezekkel a fényforrásokkal eleve könnyebb beállítani úgy a megvilágítást, ahogy azt mi szeretnénk (egy vaku esetében a modellfény kültéren már nem igazán érvényesül, a teljesítményre pedig semmilyen információval nem szolgál).

A folyamatos fényű lámpáknál éveken keresztül a HMI tudta a legnagyobb fényteljesítményt adni adott energiafelvétel mellett, a nagy teljesítményű LED-ek megjelenésével azonban a HMI egyeduralmának vége lett. Jóllehet, a legnagyobb fényteljesítményt továbbra is a HMI lámpák adják, az egyre komolyabb képességű LED fényforrások kezdik felvenni velük a versenyt, ráadásul egy HMI lámpa kültéren való használata sokkal bonyolultabb és komolyabb előkészületeket igényel, mint egy akkumulátoros LED fényforrásé.

A Nanlite a LED fényforrások piacát erősíti két új modelljével, a Nanlite Forza 60B-vel és a Nanlite Forza 200-zal.

Nem nehéz kitalálni, hogy a két termékben szereplő szám a teljesítményfelvételre utal, az egyik 60 Wattos, a másik pedig 200. A fényáram persze sokkal fontosabb adat, de mint LED-es lámpák, e téren nincs szégyenkezni valójuk, a kisebb modell 5.560 lumenre, a nagyobb modell 21.460 lumenre képes.

A két lámpa közötti legfőbb eltérés (a teljesítményen kívül), hogy a Nanlite Forza 60B-nél állítható a színhőmérséklet 2700-6500 Kelvin között, míg az erősebb fényű Forza 200 fixen 5600 Kelvines.
Mindkét lámpához alap reflektort ad a gyártó, de a Bowens bajonettjének köszönhetően más reflektorok, illetve egyéb fényformálók is felfogathatók. A fényerő 0-100% között változtatható.

A Nanlite Forza 60B és a Forza 200 12 különböző beépített effektust is kínál, mint színhőmérséklet-ciklus, fényerő ciklus, villanás, vihar, paparazzi, gyertya/tűzlobogás, rossz fénycső, tűzijáték, robbanás, stb., nagyjából azokat hozza ez a lámpa is, amiket a Nanlite Pavotube II 6C-nél már megismertünk.
Működtetésükhöz AC adaptert, vagy opcionális lítium-ion akkumulátort is használhatunk. Akkumulátorból a 14,8 Wattos V csatlakozású, illetve a Sony NP-F szériát fogadja a Forza 60B, a Forza 200 pedig 26 V V-csatlakozós, illetve 14,8V V-csatlakozós akkut képes kezelni (utóbbi esetén csökkentett, 120 Wattos max. teljesítmény érhető el).

A Nanlite Forza 200 aktív (ventilátoros) hűtéssel rendelkezik, a több lámpás rendszer építéséhez pedig DMX csatlakozót is kínál.

Az új lámpák várhatóan szeptemberben kerülnek kereskedelmi forgalomba, áruk 320, illetve 700 amerikai dollár lesz.