Indul a nevezés a Hégető-díjra

0

A Hégető-díjra olyan fotósok jelentkezését várják, akik képe valamely médiában bemutatásra került 2020. június 1. és 2021. április 30. között.
A pályázatra nevezni ez év május 31-ig lehet.

Sajtóközlemény:

Indul a nevezés a Hégető-díjra

2020 nem kevés nyomot hagyott maga után. A koronavírus társadalmi csoporttól, családi helyzettől és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül minden magyar ember életét befolyásolta. A vírus az okozott kihívásokon túl azonban előrébb is mozdított, változtatott vagy akár fejlődésnek is indított bizonyos élethelyzeteket. A Hégető Honorka Alapítvány 2021-ben is várja azokat az alkotásokat, amelyek mozgókép vagy fotó-sorozat formájában mutatnak be társadalmi problémákat, illetve az ezekre adott lehetséges megoldásokat, válaszokat, sikeres történeteket.

A koronavírus ellenére az élet nem állt meg teljesen; sokan a megváltozott körülmények ellenére fáradhatatlanul és sokszor erőn felül végezték munkájukat, dolgoztak a szűkebb vagy tágabb közösségükért. A sajtó munkatársai talán még soha ennyi szociális ügyet és problémát nem tártak fel, vagy nyúltak érzékeny témákhoz és mutatták be azokat a nagyközönségnek; legyen az a koronavírus járvány közvetlen vagy közvetett hatása vagy akár attól teljesen független társadalmi ügy.

Az idei Hégető-díjra a vírushelyzetre adott válaszokat és az attól független témákat – mozgókép vagy fotó-sorozat formájában – feldolgozó alkotásokat is várják a kiírók. Egy, a digitális világ segítségével megvalósuló megoldást bemutató pályamű különdíjat kap.

„Tavaly nagy sikert aratott az újonnan indított fotós kategória, ezért egyértelmű volt, hogy idén is folytatjuk” – mondta Kotroczó Róbert, a Hégető Honorka Alapítvány kuratóriumi elnöke, az RTL Klub hírigazgatója.

A díjra 2020. június 1. – 2021. április 30. között publikált, online vagy televízióban bemutatott alkotással (mozgókép vagy egyedi- és sorozatfotó – maximum 10 kép) lehet pályázni.

A pályázatokat idén is a Mészáros Antónia, Horvát János és Weyer Balázs újságírókból álló zsűri értékeli. A fénykép formájában beérkezett pályaműveket Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus bírálja el.

A Telenor hosszú évek óta támogatója a Hégető Honorka Alapítványnak, így a Hégető Honorka-díj intézményének, és idén is különdíjat ajánl fel egy olyan alkotásnak, amely azt mutatja be, hogy egy adott társadalmi probléma újszerű bemutatásában vagy a konkrét helyzet estében miként hozott életminőség-javulást vagy pozitív változást a digitális eszközök vagy az internet elérhetősége.

Benyújtási határidő: 2021. május 31.

A pályázati kiírás részletei: https://www.facebook.com/HegetoHonorka/

Pályázati feltételek:

  • Az anyag formátuma: mozgókép vagy fotó, illetve sorozatfotó
  • Az anyag terjedelme:
    • videó esetén: minimum 5 – maximum 30 perc
    • fotó esetén: minimum 1 – maximum 10 darab fotó
  • Publikálás dátuma: 2020. június 1. – 2021. április 30.
  • A pályázati anyag tartalmazza:
    • a pályázó nevét, elérhetőségeit (telefonszám, e-mail cím)
    • a pályamű címét és szinopszisát
    • a megjelenés helyét és időpontját
  • A pályázatokat az alábbi oldalon lehet feltölteni: www.rtl.hu/hegetodij
  • A filmek formátuma: YouTube-link

A díj támogatói: RTL Magyarország, Hégető-család, Telenor Magyarország Zrt.