Kisebb és könnyebb: Sony FE 24-70mm f/2,8 GM II

0

A Sony bejelentette az E bajonettes full-frame szenzoros tükör nélküli fényképezőgépeihez készült új, nagy fényerejű riporterzoomját, az FE 24-70mm f/2,8 GM II objektívet, amely elődjénél 22%-kal könnyebb, de rövidebb is. A kis méretért cserébe az objektív nem belső zoomos.

A 20 lencsetagjából öt aszférikus (ebből kettő nagy precizitású extrém aszférikus), két extra-alacsony szórású (ED) és kettő szuper-extra-alacsony szórású (Super UD). A becsillanások és tükröződések ellen a Nano AR bevonatát használta a Sony.
A fényerőnél szűkebb rekesz esetén is szép bokeh érdekében 11 rekeszlamellát alkalmaztak, szemben az első verzió 9 lamellás kialakításával.

Az objektív közelpontja nagylátószögnél 21 cm, tele végnél 30 cm. Maximális leképezési aránya 0,32×-es.
A fókuszmeghajtást négy lineráris léptetőmotor végzi, amely a követőfókusz esetén is fürgén mozgatja a fókuszcsoportot, precíz lekövetést lehetővé téve.
A videósok számára jó hír, hogy minimalizálták a fókuszlégzést, de ügyeltek arra is, hogy a képközép és a fókuszpont ne változzon jelentősen zoomolás során.

Újdonság az előző verzióhoz képest, hogy a II-es változatra már rekeszgyűrű is került, így közvetlenül az objektíven állítható a fényrekesz mérete. A rekeszgyűrű nem csak 1/3 Fé beugrásokkal, de folyamatos állítással is használható.

A mindössze 700 grammos Sony FE 24-70mm f/2,8 GM II várhatóan ez év júniusától kerül piacra, ára 2400 euró (2300 amerikai dollár) lesz.

Sajtóközlemény:

A Sony bemutatja a világ legkisebb és legkönnyebb F2.8 sztenderd zoomobjektívjét, az FE 24-70mm F2.8 GM II-t

A legújabb G Master™ objektív a Sony tükör nélküli E-bajonettes termékcsaládjában, iparágvezető optikai kialakítással, egyedülálló aktuátor technológiákkal, fejlett autofókusszal és sok más funkcióval

A Sony bejelentette hatvanhetedik objektívjének érkezését a tükör nélküli E-bajonettes termékcsaládban – bemutatkozik a várva várt FE 24-70mm F2.8 GM II (SEL2470GM2 modell). A Sony ezzel a világ legkönnyebb F2.8-as szabványos zoomobjektívjét fejlesztette ki: vezető objektívtechnológiájával biztosítja a Sony „G Master” szériában már megismert lenyűgöző felbontást és a gyönyörű bokeh effektust. Az FE 24-70mm F2.8 GM II a termékcsalád egyik legsokoldalúbb objektívje, amely fotósok, videókészítők és hibrid tartalomgyártok számára egyaránt tökéletes választás.

„Hat év telt el azóta, hogy a Sony piacra dobta az első 24-70 mm F2.8 G Master-t. Ez idő alatt az ügyfeleink igényei megváltoztak” – mondta Yann Salmon Legagneur, a Sony Europe képalkotási területéért felelős alelnöke – „Mindig nagy figyelmet fordítunk a közösségünkre, ezért az új FE 24-70mm F2.8 GM II-t a képalkotók visszajelzései alapján terveztük. Tisztában vagyunk azzal, hogy a 24-70 mm-es gyújtótávolság nagy népszerűségnek örvend, ezért elengedhetetlen volt, hogy tovább fejlesszük és a legfejlettebb technológiánkat biztosítsuk a vásárlóink számára egy ilyen jelentős eszközünk esetén. Nagy örömmel mutatjuk be a világ legkisebb és legkönnyebb F2.8-as sztenderd zoomobjektívjét.”

Fejlett képminőség egy zoomobjektívben, amely a prímobjektívek méltó vetélytársa
Az FE 24-70mm F2.8 GM II kiválóan alkalmas a kompakt, mégis sokoldalú működésre, lehetővé téve a felhasználók számára rendkívül éles, részletes művek elkészítését állóképek és videók esetében egyaránt. Az új objektív nagy felbontással rendelkezik a kép egészét tekintve, még szélesre nyitott rekesznyílás mellett is. A teljesen újratervezett optika öt aszférikus elemet is tartalmaz, köztük kettő nagy precizitású XA (extrém aszférikus) elemet. Az FE 24-70mm F2.8 GM II részét képezi még két ED (extraalacsony szórású) és két Super ED üvegelem. Az új, lebegő fókuszmechanizmussal kombinálva az objektív hatékonyan szabályozza a kromatikus aberrációt, az asztigmatizmust, a torzítást és a kómát, így minden zoom- és rekeszbeállításnál kiemelkedő felbontás érhető el a kép teljes területén.

A FE 24-70mm F2.8 GM II még a kihívást jelentő fényviszonyok mellett is kiváló tisztaságot biztosít a tükröződés és a szellemképek minimalizálásával – mindez a Sony eredeti Nano AR Coating II bevonatának köszönhető, amely egyenletes tükröződésgátló bevonatot hoz létre az objektív felületén. Az FE 24-70mm F2.8 GM II lenyűgöző bokeh effektust produkál a zoomtartomány teljes egészében. A gyönyörű és szinte tökéletesen körkörös fényfoltokat a fejlett optikai kialakításnak és az újonnan kifejlesztett 11 lamellás rekeszegységnek köszönheti.

Az új 24-70 mm-es kialakítással az objektív kiemelkedő közelkép-teljesítményt nyújt 24 mm-nél 8,25 hüvelyk (0,21 méter) és 70 mm-nél 12 hüvelyk (0,30 méter) minimális fókusztávolsággal, valamint 0,32-szeres maximális nagyítással.

Gyors és pontos autofókusz
Az FE 24-70mm F2.8 GM II a Sony négy eredeti XD (extrém dinamikus) lineáris motorjának, a lebegő fókuszmechanizmusnak és a fejlett objektívvezérlésnek köszönhetően éri el a megbízható fókuszt, mely érvényes a gyorsan mozgó alanyok fényképezése esetén is. Emellett az objektív támogatja az akár 30 képkocka/másodperc sebességű sorozatfelvételt állóképeknél és a 4K 120p videofelvételt autofókusszal.

Az FE 24-70mm F2.8 GM II lehetővé teszi a teljes AF-követési teljesítményt állóképek készítésénél, zárt rekesz esetén is, biztosítva ezzel a mélyebb mélységélesség használatát, hogy a mozgó alanyok a sorozatfelvételek készítésekor is éles fókuszban maradhassanak. Az objektív AF-követési teljesítménye zoomolás közben megközelítőleg kétszer jobb, mint az előző modellé .

Kifinomult lehetőségek a kreatív filmkészítés során
Az állandó F2,8-as maximális rekeszértékkel, a lenyűgöző AF-teljesítménnyel, a sokoldalú vezérléssel és a rendíthetetlen megbízhatósággal az FE 24-70mm F2.8 GM II bármilyen videós alkalmazás mellett megállja a helyét. Rendkívül csendes AF működést kínál az XD lineáris motoroknak és az újonnan kifejlesztett rekeszegységnek köszönhetően, és a legújabb objektívtechnológia felhasználásával csökkenti a fókuszlégzést, a fókuszeltolódást és a tengelyirányú elmozdulást zoomolás esetén, a zavarmentes videofelvételek érdekében. Az objektív támogatja a kompatibilis Alpha sorozatú fényképezőgépekben biztosított légzéskompenzációs funkciót is.

A fejlett videógyártás további támogatására az új objektív Linear Response MF (kézi fókuszálás) funkcióval rendelkezik, amely nagyfokú ismétlési képességet biztosít, mivel a fókuszgyűrű közvetlenül és folyamatosan reagál a finom vezérlésre. Az eszköz egy rekeszgyűrűt is tartalmaz, amely a manuális rekesz/íriszvezérlést gyorssá, közvetlenné és egyszerűvé teszi. A dedikált íriszgyűrű lehetővé teszi a kattintás nélküli vezérlést a sima mélységélesség-átmenetek eléréséhez.

Páratlan hordozhatóság
A Sony kompakt Alpha™ rendszerű E-bajonettes fényképezőgépeihez tökéletesen illeszkedő FE 24-70mm F2.8 GM II kategóriájában a világ legkisebb és legkönnyebb 24-70 mm F2,8 zoomjával rendelkezik, példátlan rugalmasságot és szabadságot kínál a felvételkészítéshez a legkülönbözőbb helyzetekben. A FE 24-70mm F2.8 GM II mindössze 695 grammot nyom, ami körülbelül 20%-kal könnyebb, mint az eredeti 24-70 mm F2,8 G Master. Az objektív hossza 16 milliméterrel, a teljes térfogat pedig körülbelül 18%-kal csökkent.

Megbízhatóság és jobb vezérelhetőség
Az új FE 24-70mm F2.8 GM II-et professzionális fotósok visszajelzései alapján fejlesztették, hogy még hatékonyabb vezérlést és kezelhetőséget kínáljon elődjeinél. A modell részét képezik az alábbiak:

  • Zoom kapcsoló a zoomgyűrű nyomatékának feszes vagy egyenletes beállításához
  • Újonnan hozzáadott rekeszgyűrű kattintható kapcsolóval és íriszrögzítővel
  • Két testre szabható fókusztartó gomb
  • Fókuszgyűrű, amely kézi fókuszáláskor közvetlenül és lineárisan reagál a finom vezérlésre
  • Új objektívfedél-kialakítás a körkörös polarizációs szűrők vezérlésére szolgáló nyílással (átmérő: 82 mm)
  • A jobb kezelhetőség és működés érdekében átalakított súlypont, mely a tartó felé tolódik vissza

A megerősített por- és nedvességálló kialakítás további megbízhatóságot biztosít a kihívást jelentő kültéri használathoz. A gombokat és kapcsolókat gumitömítéssel látták el, ráadásul az objektívtartót is egy gumigyűrű rögzíti. Az elülső lencseelem fluor bevonattal is rendelkezik, amely taszítja a vizet, az olajat és más szennyeződéseket, miközben megkönnyíti a lencse felületére tapadt szennyeződések és ujjlenyomatok letörlését.

Elérhetőség
Az új FE 24-70mm F2.8 GM II 2022 májusától lesz kapható a Sony viszonteladóinál.