Idén kifuthat a Canon EOS M rendszere?

0

A Canonrumors írása szerint már több országból kaptak olyan visszajelzést, hogy a Canon kifuttatta a piacról az EOS M6 Mark II tükör nélküli fényképezőgépét, amely – szerintük – a legkomolyabb jel arra, hogy az EOS M rendszernek idén tényleg vége lesz. Egyes pletykák ugyanis arról szólnak, hogy a japán gyártó idén mutatja be EOS R7 – feltételezett nevű – fényképezőgépét, amely az első APS-C szenzoros tükör nélküli gép lesz az EOS R sorozatban.

Valahol persze logikus lehet az, hogy egyetlen bajonettet használjanak a full-frame és az APS-C szenzoros MILC-ekhez, hiszen így nagyobb átjárás lehet az objektívek között. Jóllehet, tömegét tekintve pazarló lehet egy full-frame teleobjektívet APS-C szenzorral használni, ugyanakkor gazdaságosabb egy komoly telét kínálni RF bajonettel, mint két külön rendszerre fejleszteni.

Ami tény, hogy az EOS M rendszer igencsak régen kapott valamirevaló fejlesztést, a legutóbbi modell, az EOS M50 Mark II tavaly januárban érkezett meg Európába, igaz, ez még 2020 októberében jelent meg a Canon kínálatában, de akkor csak az USÁ-ban. Ráadásul az EOS M50 Mark II inkább csak egy ráncfalvarrásnak tűnik, a változtatások elsősorban szoftveres szolgáltatás oldalon történtek, hardveres változásról nem tudunk. Ami pedig az utolsó komoly fejlesztést illeti: nos az még az EOS M6 Mark II volt 2019-ben, ami – az EOS 90D-vel egyidőben – megkapta a vadonatúj 32 Mpixeles APS-C szenzort.
Azóta nincs jelentős előrelépés, sőt, pont ez a gép kezd kikopni a piacról – állítja a Canonrumors.

Az EOS M rendszer objektív palettája egyébként nem vitte túlzottan sokra, mindössze öt zoom és három fix gyújtótávolságú objektívet készített hozzá a Canon.
Adja magát a kérdés, hogy ha megjelenik majd az RF bajonettes APS-C szenzoros MILC, lehet-e majd használni hozzá a korábbi EF-M bajonettes objektíveket egy adapterrel?
Nos, a válasz sajnos nem, tekintettel arra, hogy az EOS M rendszer bázistávolsága alig más, mint az EOS R rendszeré, mindössze két milliméter az eltérés, így esélyes, hogy adaptert nem nagyon iktathatunk közbe anélkül, hogy a végtelen tárgytávolságra fókuszálás lehetőségét ne vesztenénk el.

Így tehát ha tényleg jön az APS-C szenzoros EOS R gép, akkor azzal egyidőben hozzá készülő objektíveknek is meg kell majd jelenniük.