Bezár a DPReview

0

A 25 éve alapított DPRewiew (Digital Photography Review) közleményt adott ki, amelyben tájékoztatja olvasóit, hogy 2023. április 10-ével befejezi működését.
A tartalom ezt követően is elérhetővé válik, de hogy meddig, azt nem közölték, csak annyit, hogy korlátozott ideig marad csak meg.

A DPReview-t 1998-ban alapította Phil Askey azzal a céllal, hogy az akkor még nagyon újnak számító digitális fényképezőgépek között eligazítást adjon az érdeklődőknek. Híreik, tesztjeik minősége mindig is etalonnak számított a szakmán belül, s ez akkor sem változott, amikor 2007-ben az Amazon felvásárolta a lapot.
Mindez sajnos azt az érzésünket támasztja alá, hogy a fotós piac olyan mértékben zsugorodott, hogy már egy Amazon méretű cég sem látja kifizetődőnek egy fotózással, fotós termékekkel foglalkozó site fenntartását. Tény, hogy a DPReview staffja elhivatott, munkájukat szerető szakértőkből áll, ugyanakkor az ő fizetésüket is ki kell termelje az oldal, deficittel semmi sem működhet sokáig.
Egy ilyen tartalmú weblap pedig fizetős tartalomként nem képes működni, hiszen ezer és ezer kisebb blog van, akik szintén közzétesznek híreket, teszteket.