61 Mpixel egy apró vázban: Sony Alpha 7C R

0

A Sony bővítette Alpha 7C gépcsaládját és ma bejelentette a kis méretű továbbfejlesztésnek számító Alpha 7C II mellett a nagy felbontású Alpha 7C R fényképezőgépet is.

A gépbe 61 Mpixel felbontású full-frame méretű, hátsó megvilágítású (BSI-CMOS) szenzor került, amellyel már az Alpha 7R V-ben találkozhattunk. A szenzorstabilizálás fejlesztéseként akár 7 Fé előnyt is kaphatunk, amely négyszer hosszabb expozíciós idők stabilizálására is alkalmas, mint az első Alpha 7C verzió (az 5 Fé volt).
Újdonság a választható RAW felbontás (60, 26 vagy 15 Mpixel), valamint a több expozíciót alkalmazó nagy felbontású mód (Pixel Shift), amely 240 Mpixeles végső felbontást ad külső szoftverben való feldolgozást követően. A gyártó által közölt információk szerint a feldolgozás során elmozdulás érzékelésre és ennek korrekciójára is van lehetőség.

Bár a gép elsősorban a kis méret jegyében készült, gondoltak azokra is, akiknek fontosabb a kényelmes fogás, így számukra egy kiegészítő, markolat magasító is elérhető (nem portrémarkolat).

A fókuszrendszert a gyártó szerint a legmodernebb mesterséges intelligencia támogatja, így emberek mellett különböző állatok és járművek felismerésére és precíz követésére képes, akár fotózásról, akár videófelvételről van szó. A 693 fázis-különbség érzékelő fókuszmező a képmező 79%-át fedi le.

Videófelvételt 4k UltraHD felbontásban készíthetünk, maximum 60 kép/mp képfrissítéssel és kb. 1,2×-es képkivágással. A felvételek történhetnek 10 bites kvantálással, 4:2:2 színalmintavételezéssel is (max. 600 Mbps).

A felvételeket SD kártyára menthetjük, ebből egy foglalat áll rendelkezésünkre, amely az UHS-II átviteli módú kártyákat is támogatja.

A Sony Alpha 7C R ez év októberétől lesz kapható, a váz ára 3700 euró lesz.

A Sony Alpha 7C R főbb tulajdonságai:

  • 61 Mpixel effektív felbontású Full-Frame BSI-CMOS szenzor
  • BIONZ XR képfeldolgozó processzor
  • 5 tengelyes, 7 Fé előnyt adó szenzorstabilizáció
  • több képes Pixel Shift Multi Shoot felvétel, utófeldolgozással max. 240 Mpixel felbontás
    választható RAW méret (60, 26, 15 MPixel)
  • HEIF és HLG formátumok támogatása
  • villódzásmentesített felvételkészítés
  • 693 fókuszpont 79% lefedettség, -4Fé érzékenység
  • többféle állat felismerése
  • autók, vonatok, repülőgépek felismerése
  • max. 8 kép/mp sorozat sebesség 36 RAW képig (7 kép/mp elektronikus zárral)
  • többféle színmód
  • kiegészítő alsó markolat magasítás (GP-X2, a gyári csomagolás része)
  • 2,36 millió képpontos, 0,7×-es nagyítású elektronikus kereső, akár 120 kép/mp képfrissítéssel
  • 3″-os, 1,03 millió képpontos kihajtható, elforgatható, érintésérzékeny hátsó LCD
  • időjárásálló szigetelések
  • három vezérlőtárcsa
  • 4k 60p felvétel
  • 10 bit 4:2:2 HLG támogatás
  • Full HD-ben 120 kép/mp Slow-Motion
  • szoftveres fókuszlégzés korrekció
  • Log mentés, eközben LUT használata
  • S-Cinetone mód
  • aktív módú stabilizáció videófelvétel közben
  • USB streaming videó és audio közvetítés
  • USB 3.2 Type-C csatlakozó
  • 1× SD kártyafoglalat, UHS-II kompatibilitás

Sajtóközlemény:

Két új Alpha 7C kamerát dob piacra a Sony

Az Alpha 7C R 61MP nagy felbontású érzékelővel, az Alpha 7C II pedig a legmodernebb kép- és videórögzítéssel érkezik

2023. augusztus 29. – A Sony bejelenti az α7C szériájának két új, kompakt, full-frame, cserélhető objektíves kameráját, az Alpha 7C II és Alpha 7C R modelleket.

Az Alpha 7C II kamera körülbelül 33.0-s effektív megapixeles full-frame képszenzorral rendelkezik, emellett felruházták a legmodernebb kép- és videóalkotó funciókkal és teljesítménnyel, mindezt kompakt és könnyű külsőben (kb. 12 cm szélesség, 7 cm magasság, 6 cm mélység, kb. 513 grammos súly). A termék az α7C széria második generációs változata, amely a teljesítmény és a funkciók kompakt méretű kombinációjáról híres, és tökéletes a legkülönfélébb fotózási helyzetekben, például utazás vagy utcai képrögzítés esetén.

Az Alpha 7C R egy új, kompakt, full-frame, cserélhető objektíves kamera nagy felbontású és gazdag gradációs teljesítményű, kb. 61,0 effektív megapixeles képérzékelővel – amely az Alpha 7R V-ben is megtalálható –, egy kompakt és könnyű vázban (a méret és súly hasonló, mint az „Alpha 7C II” esetében, kicsivel több mint 513 gramm). A mindennapi pillanatképek mellett a felhasználó könnyedén megvalósíthatja a kiváló minőségű képfelvételt a legkülönfélébb beállítások, például portré-, vadvilág- és tájképfotózás során. Az eszköz kihasználja az extrém nagy felbontású képfelvétel, a mobilitás és a könnyű súly kombinációját.

Mindkét modellt ugyanazzal az MI-feldolgozó egységgel és BIONZ XR® processzorokkal szerelték fel, amelyek a Sony legújabb cserélhető objektíves kameráiban, például az Alpha 7R V-ben és az Alpha 6700-ban is megtalálhatóak. A Real-time Recognition AF nagy pontossággal ismeri fel a legkülönbözőbb témákat, a vázba épített 5 tengelyes képstabilizátor pedig hétfokozatú fényképezést biztosít állóképek készítésekor. Ami a videóteljesítményt illeti, mindkét modell támogatja a kiváló minőségű 4:2:2 10 bites videofelvételt (4K60p felbontásig), valamint a Sony elismert S-Cinetone színtudományát a gazdag, filmszerű videók készítéséhez. A termékek ezen túl rendelkeznek Active Mode vázba épített képstabilizátorral, MI-alapú automatikus képkeretezéssel, digitális hanginterfész támogatással és egyéb, a kiváló minőségű videókészítést támogató funkciókkal.

„A Sony-nál folyamatosan emeljük a szintet a tartalomkészítők számára. Az Alpha 7C II és az Alpha 7C R bevezetésével biztosítjuk, hogy a fényképek és videók készítői egy új eszközt kapjanak a készletükbe, amely lehetővé teszi számukra a kiváló minőségű képteljesítményt a tükör nélküli, cserélhető objektíves kamerákban” – mondta Yann Salmon-Legagneur, a Sony Europe termék-marketing és digitális képalkotásért felelős igazgatója.

Tekintettel arra, hogy a közösségi médiában megnőtt az igény a rögzített tartalmak továbbküldésére és megosztására, egyre több alkotó keresi a kompakt méret és a nagy képalkotási teljesítmény kombinációját a tükör nélküli, cserélhető objektíves kamerákban. Az Alpha 7C II és az Alpha 7C R termékekkel – amelyek kompakt méretben egyaránt nagy mobilitást és kiváló minőségű képalkotást nyújtanak – a Sony az alkotók által keresett tartalomkifejezések széles skálájára reagál.
Az Alpha 7C II főbb funkciói

  • Full-frame, hátulról megvilágított Exmor R® CMOS érzékelővel, körülbelül 33,0 effektív megapixeles felbontással és a legújabb BIONZ XR® képfeldolgozó motorral rendelkezik a nagy képalkotási teljesítmény elérése érdekében. Az állóképek vagy filmek rögzítésénél a felhasználó könnyedén élvezheti a kiváló minőségű képfelvételt a legkülönfélébb helyzetekben, például utazás és mindennapi pillanatképek készítése esetén.
  • A kb. 13 cm x 9,6 cm x 8,1 cm méretű és kb. 698 gramm súlyú Alpha 7 IV-hez képest az Alpha 7C II akár 22%-kal könnyebb és 45%-kal kisebb térfogatú.
  • Szabványos ISO-érzékenység 100 és 51200 között mozifelvételek és filmek esetén is (kibővített ISO 50 és 204800 között mozifelvételek esetén), ami nagy érzékenységű, zajmentes képrögzítést tesz lehetővé.

Az Alpha 7C R főbb funkciói

  • Full-frame, hátulról megvilágított Exmor R® CMOS érzékelővel felszerelt, körülbelül 61,0 megapixeles effektív felbontással és a legújabb BIONZ XR® képfeldolgozó motorral a nagy felbontású képalkotási teljesítmény elérése érdekében.
  • A kb. 13 cm x 9,9 cm x 8 cm méretű és kb. 725 gramm súlyú Alpha 7R V-hez képest az Alpha 7C R körülbelül 29%-kal könnyebb és nagyjából 53%-kal kisebb térfogatú.
  • A szabványos ISO-érzékenység 100 és 32000 között változik mind az állóképek, mind a filmek esetében (kiterjesztett ISO 50 és 102400 között állóképek esetében).
  • A 7,0 fokozatú optikai, 5 tengelyes, testbe épített képstabilizátor mellett az eszköz még az 1 pixeles szintű elmosódást is érzékeli és korrigálja.
  • Pixel Shift Multi Shooting funkcióval felszerelt, amely több képet készít és szintetizál a számítógépen a nagy felbontású képek érdekében.
  • Az Alpha 7C R-hezv mellékelt GP-X2 markolathosszabbítóval kombinálva kényelmesen, stabil tartással lehet fényképezni, még hosszú ideig tartó felvételek készítésekor vagy teleobjektív használata esetén is.

Az Alpha 7C II és az Alpha 7C R közös funkciói

1. Kompakt méret és magas szintű mobilitás

Mindkét modell egyszerűen kezelhető és könnyen hordozható. Mérete kompakt (mindkét modell kb. 12,4 cm széles x 7 cm magas x 6,4 cm mély) és súlya kb. 513 gramm az Alpha 7C II és kb. 515 gramm az Alpha 7C R esetében. Az új FE 16-35mm F2.8 GM II széles látószögű zoomobjektívvel kombinálva a G Master™-re jellemző kiváló képkifejezést és nagy sebességű AF-et a teljes zoomtartományban elérhető F2,8 fényerővel éri el. A felhasználó kiválaszthatja kedvenc objektívjét a Sony több mint 70 objektívből álló, kiterjedt E-bajonettes sorozatából, és élvezheti a teljes méretben egyedülálló képkifejezés sokféleségét mind az állóképeken, mind a filmeken.

2. AF teljesítmény a beépített MI feldolgozó egységnek köszönhetően javított témafelismerési teljesítménnyel

Mivel ugyanazzal az MI-feldolgozó egységgel szerelték fel a termékeket, mint az α7R V kamerát, nagy pontossággal ismeri fel az alanyokat, tárgyakat a Real-time Recognition AF segítségével. Személy fényképezése esetén akkor is beazonosítja, ha az alany bonyolult pózt vesz fel vagy arcát elrejti. A pózbecslési technológia segítségével nagy pontossággal rögzítheti a felhasználó az arcokat és követheti az alanyt. Az α7C sorozatban emberek és állatok mellett mostantól a madarak, rovarok, autók, vonatok és repülőgépek is ugyanolyan nagy pontossággal felismerhető alanyok.

3. Fejlett videóteljesítmény

Az Alpha 7C II és az Alpha 7C R nagy felbontású és részletes, 7K-nak, illetve 6K-nak megfelelő videóadatokat sűrít, és kiváló minőségű 4K videót képes előállítani. Az S-Log3-mal felszerelve, amely széles, 14+ stopvi szélességet támogat, gazdag gradációt ad vissza, kevés túl- és alulexponáltsággal, még a kontrasztos jelenetekben is. Log felvételkészítési módban a felhasználó által importált LUT is megjeleníthető a kamera monitorképén, így a felhasználó fényképezhet, miközben az utómunka során ellenőrizheti a kész képet. Ezen túl rendelkeznek az eszközök a Sony egyedülálló S-Cinetone™ funkciójával, amely utófeldolgozás nélkül, közvetlenül a kamerából hoz létre filmszerű megjelenést. A Sony Cinema Line technológiáján alapuló S-Cinetone természetes középtónusokat biztosít a filmes minőség érdekében, így biztosítható az egészségesnek tűnő bőrszín is a felvételeken. Emellett a termékek Creative Look funkcióval is rendelkeznek, amely lehetővé teszi a videó- és állóképek megjelenésének egyszerű megváltoztatását.

4. Üzemképesség és csatlakoztathatóság

Az érintéssel vezérelhető, változtatható látószögű LCD-monitorral felszerelt, intuitív működés a legújabb érintésvezérlésű menüvel a kényelmes képrögzítést támogatja. Könnyen kezelhetők az olyan beállítások miatt, mint az elülső tárcsa, amellyel a felhasználó hozzárendelheti kedvenc funkcióit, az állókép/film/S&Q kapcsolótárcsa, valamint a nagy felbontású XGA kereső. Az eszközöket egy 7,0 fokozatúiv optikai 5 tengelyes, testbe épített képstabilizátorral szerelték fel, amely támogatja a stabil fényképezést.

Ami a csatlakoztathatóságot illeti, a fényképezőgép újonnan kompatibilis a Creators’ Appvii okostelefon-alkalmazással, amely könnyedén feltölti a fényképezőgéppel készített videókat és állóképeket egy felhőszolgáltatásba, lehetővé téve a fényképezőgép távoli működtetését és a képek átvitelét mobileszközökre.

5. Környezetbarát tervezés

A Sony az elmúlt 11 év során a digitális fényképezőgépekben és digitális videokamerákban körülbelül 395 tonnaviii „szűz” műanyagot cserélt újrahasznosítottra. A fényképezőgép vázához újrahasznosított anyagokat, köztük SORPLAS™-tix használnak, ami a funkcionalitás feláldozása nélkül csökkenti a környezeti terhelést. Amellett, hogy az eszközöket Sony Screen Readerx funkcióval szerelték fel, amely a műveletek segítése érdekében hangosan felolvassa a menüket és a videólejátszás képernyőjét, a menü egy új Magnify Display (Nagyító) kijelző funkcióval is kiegészült a kreatív tevékenységét támogatása érdekében.

Árazás és elérhetőség

Az új Alpha 7C II 2023 szeptemberétől, az Alpha 7C R pedig 2023 októberétől lesz elérhető a Sony viszonteladóinál.