A Meike tavaly dobta piacra standard perspektívát kínáló, autofókuszos, fix gyújtótávolságú objektívét, amelyet full-frame szenzoros tükör nélküli fényképezőgépekhez fejlesztett. A gyártó most bővítette az elérhető bajonettek körét és Fujifilm X-re is kínálja ezen termékét, ahol már nem stadard perspektívájú, hanem inkább kistele portréobjektívként használható.
A Meike AF 55mm f/1,8 Pro a magasabb igények kielégítésére készült. A léptetőmotoros autofókusz meghajtás mellett az alkalmazott két extra-alacsony szórású tagja számít izgalmasnak, hiszen az olcsó „50-es objektívek” esetében ilyet ritkán alkalmaznak.
Az optikai felépítés sem mindennapos, hiszen az első lencsetag egy szoró (konkáv) lencsetag, szemben az általában használt gyűjtő (konvex) lencsével.
A rekeszgyűrűvel is rendelkező objektív hátsó részén firmware frissítést lehetővé tevő USB Type-C csatlakozó található. A gyártó az objektív mellé a napellenzőt is mellékeli.
Furcsa azonban, hogy időjárásálló szigetelésekről a gyártó nem tett említést.
A Meike AF 55mm f/1,8 Pro elérhető a most újdonságként megjelent Fujifilm X bajonett mellett a korábbi Leica L, Nikon Z és Sony E bajonettel is. Az objektív ára 305 euró.
Meike AF 55mm f/1,8 Pro | |
---|---|
Gyújtótávolság | 55 mm |
Lefedett képterület | full-frame |
Látószög | 43,3° (APS-C-n 28,7°) |
Felépítés | 11 lencsetag 8 csoportban két extra-alacsony szórású, egy extra-nagy és két nagy törésmutatójú lencsetaggal |
Fókusz rendszer | léptetőmotoros |
Legszűkebb blende | F16 |
Rekesz | 9 lamellából |
Közelpont | 55 cm |
Szűrőmenet | 58 mm |
Tömeg | 364 gramm |
Gyári kiegészítő | napellenző |