Címlap 2016

Archívum

Népszerűek a magyar fotósok japánban?

A rendezvénycsarnok végében egy mini kiállításon három fotós kb. két tucat képét állították ki. Pihenésképpen elballagtam megnézni. Örülök, hogy nem hagytam ki. A három fotós egyike ugyanis Pörneczi Bálint,...

Fujifilm FinePix X-Pro2

A Fuji stand előtt egész nap egy fazon grasszált egy táblával a kezében, az X-Pro2 kipróbálására invitálva az arra járókat. A meghívás kicsit felemásra sikerült, mert hív ugyan, de jelzi azt is, hogy várhatóan...

Pentax K-1

A Pentax standon a K-1 kipróbálási lehetőségnél odaérkezésemkor senki sem állt sorban, így rögtön szóba is elegyedtem az egyik ott álló illetékessel, hogy irányítson engem olyanhoz, aki tud angolul. Kiderült, hogy akaratom ellenére sikerült eljátszanom...

Mit hoz a jövő az Olympusnál?

Ma reggel 10-re az Olympus standjára voltam hivatalos, ahol Toshiyuki Teradával várt egy beszélgetésre. Bőven időben értem a Pacifico Yokohama épületébe, de az előcsarnokban lévő tömeget látva kétségeim támadtak, hogy be fogok-e jutni időben....

Canon PowerZoom

A két új PowerShot mellett az új 18-135 mm-es EF-S objektívvel együtt megjelent PZ-E1 PowerZoom adapterre voltam még nagyon kíváncsi. Ezt ugyanis a bejelentéskor Budapesten még nem tudtuk megnézni. ...

Panasonic technológiák

A kontraszt alapú élességállítás finomítása és gyorsítása során a Panasonic nagyon elkapta a fonalat, ennek köszönhetően tükör nélküli gépeik felveszik a versenyt a leggyorsabb fáziseltolás alapú rendszerekkel is. Ráadsául mostanában már a követő fókusz...

Megnyílt a 2016-os CP+

Ma reggel, a szokásos szalagátvágással megnyílt a japán fényképezőgép ipar legfontosabb szakkiállítás a CP+. A rövid és többnyire semmitmondó nyitóbeszédek sorát Hiroyuki Sasa, a CIPA jelenlegi elnöke indította. Az idei már a 7. rendezvény, amin a fotó...

World Premiere: Panasonic LUMIX G 12-60mm

World Premiere - hangzik már évek óta a CP+ szlogenje. Mivel a fényképezőgép piac java részét a japán gyártók adják, a bejelentéseiket is a hazai szakmai rendezvényre időzítik. Legalábbis elméletileg. Az utóbbi években ugyanis...

Canon PowerShot G7X és PowerShot SX720HS

A Canon standon egyértelműen az EOS 80D és az EOS-1DX Mark II voltak a sztárok, én mégis inkább a PowerShot G7X Mark II-t néztem meg, hiszen azt otthon a bejelentéskor nem tudtuk kézbe venni....

Nem lesz könnyű választani: Nikon DL

A Nikon időben érkezett a nagy szenzoros gépek szegmensébe, de egy ideig úgy tűnt, mintha nem tudnák, hogy mit is kezdjenek ezzel a területtel. Lehet, hogy még most sem biztosak, ezért csináltak három gépet,...

NÉPSZERŰ CIKKEK

Mennyire szabad utómunkázni és photoshopozni?

Bizonyára te is találkoztál a bulvár média most felkapott nagy sztorijával, amely a Nikon szingapúri facebook oldalának fotópályázatán nyertes Yu Wei képeiről és a...

Nem kell mindig Photoshop?

Avagy egy példa arra, amely megmutatja, hogy nem csak felesleges részek retusálására, vagy ott sem volt madarak felklónozására, de termékfotózásnál is igen hasznos ez...

Szelektív fehéregyensúly módosítás

Ha kevert színhőmérsékletű megvilágításod volt, vagy csupán csak a kép egy részének színét (kontrasztját, világosságát, stb.) szeretnéd módosítani, itt egy jó módszer, hogyan teheted...

Heti Fortepan – 2. A 60-as évek Budapestje a legismertebb lengyel fotósnő képein

Csak negyvenes évei derekán kezdett autodidakta módon fotózni, mégis Zofia Rydet az egyik legismertebb lengyel fotográfus. Egy szerelmi viszony miatt többször megfordult Magyarországon az 1960-70-es években. Képein gyerekek és idősek hétköznapjai és a budapesti piacok tradicionális világa elevenedik meg.

Heti Fortepan – 20.: Luxus a hegycsúcson

Szocialista luxus a Gyalyatetőn: a szálló története képekben a Fortepan válogatásában.