Címlap 2008

Archívum

Epson stand – több monitor, mint nyomtató?

Furcsa érzés volt az Epson stand előtt megállni. A híres nyomtatógyártó cég méretes területén szétnézve ugyanis több monitor látszott, mint nyomtató. Persze ennek az is lehetett az oka, hogy a monitorok már jobban szemet...

Panasonic interjú

Hétfő reggel egy rövid interjú formájában faggathattam Tokikazu Matsumotot a DSC üzletág igazgatóját és Marc Pistollt a Optical Marketing csapat vezető koordinátorát az új Lumix G rendszerről és egyéb terveikről. Pixinfo.com: (A...

Panasonic Lumix G HD videóval

A Toyota Motorsportnál tett látogatás során az egyik üvegbúra alatt megtaláltuk a Panasonic Lumix G sorozat következő, HD videót is rögzítő modelljének mockup verzióját, illetve a három új objektív szinte késznek látszó makettjét. ...

Nikon stand: izgalom nélkül

Szerencsém volt a Nikon standdal. Már eleve azzal, hogy én húztam a kalapból. Másodszor pedig, hogy az elmúlt időszakban nem jelentettek be semmit - nem kellett vele annyit dolgozni, csak kószálni és nyitva...

Panasonic Lumix G1 – első próba

Ahogy a tegnapelőtt esti bejegyzésben említettem az idei Photokinás programunk a Panasonic rendezvényével indult. A szokásos teljes fotó-videó termékpalettát bemutató előadás maraton helyett tegnap csak egyetlen órányi sajtótájékoztatón kellett túlessünk, hiszen a Photokina idei...

Sajtónap

A Photokina megnyitását megelőző nap tradicionálisan  a sajtóé és a standépítésé. A legtöbb kiállító ilyenkor igyekszik bemutatni az újságíróknak a még be nem jelentett termékeket (hogy a nagyközönségnek már az első naptól mutogathassák), de...

Photokina 2008

Két év után újra indul a nagy zarándoklat Kölnbe a Photokinára. A vásár ugyan csak kedden nyílik, de a sajtónap idén is a nyitást megelőző napon, tehát hétfőn lesz. Ezt viszont megelőzi majd a...

NÉPSZERŰ CIKKEK

Az igazi mosoly titka?

Ne mondassunk í betűs szavakat, használjunk más trükköt! Erről szól(hatna) az alábbi videó. Bizonyára sok fotós szembesül első portréfotózásán, vagy csoportkép készítésén...

A hét legalapvetőbb világítási hiba

Antti Karppinen megmutatja, mik azok az alapvető világítási hibák, amelyeket mindenképpen érdemes vakus világításnál elkerülni.

Jönnek a kemény fagyok, most fotózz fagyott szappanbuborékot!

Jönnek a komoly mínuszok, most lehet izgalmas fagyott szappanbuborékos képeket készíteni!

Néhány tanács kezdő utcai fotósoknak

Egy korábbi postunkban már foglalkoztunk a street photography műfajjal, most újra elővesszük. Igaz ugyanis a mondás, több szem, többet lát. Lássuk, John Batdorff milyen...

Így lesz precízebb a tartalomfüggő (Content Aware) kitöltés PS-ben

Egy új paraméter csodákra képes a Photoshop tartalomfüggő kitöltésénél.