Samsung WB650
Bevezető
A Samsung tavaly vágott bele az utazózoomok gyártásába. Első nagy zoomátfogású ultrakompakt gépei a Samsung WB500 és WB550 voltak. Az akkori 10×-es zoomátfogást az idén bejelentett WB600 és WB650 modelljeiknél 15×-ösre hízlalták.
A fém burkolatú, 12 Mpixeles képeket készítő, 3"-os AMOLED kijelzővel szerelt WB600 és WB650 szinte teljesen megegyeznek, a különbség mindössze annyi, hogy utóbbi GPS vevőt is tartalmaz.
A Samsung utazózoomjai optikai stabilizátort is kínálnak, hogy a nagy gyújtótávolságú fotózást gyengébb fényviszonyok között is élvezhessük.
Videózás terén a ma szokásosnak mondható 1280×720 pixeles HD felbontást kapjuk.
Rövid bevezetőnk után nézzük a Samsung WB650-est részleteiben is.
Képérzékelő
A Samsung WB650-be 1/2,3" típusú, 14,2 millió teljes pixelszámú képérzékelőt építettek. A 14,2 millió képpontból a gép 12,1 milliót használ fel a képalkotásra, így legnagyobb felbontásban 4000×3000 pixeles képeket készíthetünk. A fotókat csak JPEG formátumban menthetjük el, minőségi fokokból három áll rendelkezésünkre.
A gép alapérzékenysége ISO80, amit teljes felbontásban ISO3200-ig növelhetünk.
Optika
A 15×-ös zoomátfogású objektív 3,9-58,5 mm fizikai gyújtótávolságú, amely 24-360 mm-es kisfilmes optika látószögét adja. A fényerő f/3,2 nagylátószögnél, míg tele állásban f/5,8.
Ahogy már jeleztük, a gyenge fénynél történő fotózást optikai stabilizátor segíti.
Az objektívet kikapcsolt állapotban automatikusan a frontlencse elé húzódó lamellák védik.
Ergonómia
A Samsung WB650-nél a szokásos ultrazoom felépítést kapjuk. A vékony vázhoz különösebb markolat nem jár, igaz, a gép szélét úgy alakították ki, hogy valami kis fogás azért essék rajta.
A kezelőszervek többsége természetesen a hátlapra került, de fent is akad jópár. Az exponáló- és a bekapcsoló gombon kívül üzemmódtárcsát és a GPS vevő kapcsolóját helyezték a gép tetejére.
Hátul az LCD mellett a videófelvétel, a menü, a lejátszás, a funkció, és a négyirányú navigáló gombokat találjuk. Utóbbiaknak felvétel módban a következő funkciójuk van:
- fel: a kijelzett információ mennyiségének megváltoztatása
- le: makró mód
- balra: vaku mód
- jobbra: önkioldó
Kijelző
A Samsung tagadhatatlanul élen jár a kijelzők fejlesztésében. A WB650-re is saját fejlesztésű változat került. Az AMOLED kijelző kiváló betekintési szöget és remek színeket biztosít, de valami oknál fogva, más OLED kijelzőkkel ellentétben, itt nem kapunk igazi feketéket: a fekete is világít, mint az LCD-knél.
A 3" képátlójú kijelző felbontását pontosan nem ismerjük, a gyártó csupán annyit adott meg, hogy VGA kijelzőről van szó.
Élességállítás, fénymérés
A kontraszt különbséget érzékelő autofókusz rendszer többpontos, kézileg választható területű, arcfelismerő illetve AF tracking követő módban működhet. A rossz fényviszonyok közötti élességállítást AF segédfény könnyíti meg.
A fókuszálást kézileg is elvégezhetjük, ekkor digitálisan nagyított képrészlet jelenik meg a kijelzőn.
A fénymérés többmezős, középre súlyozott, vagy szpot elven történhet, illetve arcfelsimerő módban az arcra súlyozott lehet.
Csatlakozók, akku, memóriakártya
A csatlakozókat jobb oldalra helyezték, ide került a kombinált USB és A/V kimenet, valamint a miniHDMI csatlakozó is. Tudjunk róla, hogy gyári csomagolásban csak USB kábelt kapunk!
A gépet SLB-11A jelű akkumulátor látja el elektromos energiával, mely 3,8V feszültségű és 1130 mAh kapacitású. Az akkumulátort a fényképezőgépben tölthetjük fel, ha a gépet USB kábelen keresztül számítógéphez, vagy a mellékelt hálózati adapterhez kapcsoljuk.
A felvételeket 128 MB belső memóriába, vagy opcionális SD/SDHC memóriakártyára menthetjük.
Videó
A korábbi Samsung fényképezőgépekkel ellentétben a WB650 már optikai zoom közben is képes hangfelvételre. Persze azt az opciót is meghagyták, hogy zoom közben lenémítsa a felvételt a gép. Más kérdés, hogy szerintem a zoomotor belezúgása még mindig jobb, mint a hirtelen totális csend.
A videókat maximum 1280×720 pixeles HD felbontásban vehetjük fel. Felvétel közben működik a fénymérés, az AF rendszer és az optikai zoom is rendelkezésünkre áll. Az MPEG4 formátumú, H.264 tömörítésű videófájlokba sztereó hangfelvétel kerül.
A videófájlok hossza maximum 20 perces lehet.
Szolgáltatások
| Szolgáltatások összefoglalása | |
|---|---|
| érzékenységállítás lépésköze | 1 Fé |
| automatikus érzékenység minimumának beállítása | - |
| automatikus érzékenység maximumának beállítása | - |
| nagy érzékenységű zajszűrés fokainak száma (kikapcsolt is) | - |
| hosszú expozíciós idejű képek hotpixel szűrése | - |
| végtelen fókusz mód | - |
| kézi fókusz | Igen |
| képnagyítás kézi élességállításnál | Igen, digitális |
| távolságskála kézi élességállításnál | - |
| folyamatos/követő AF | Igen, AF tracking |
| AF segédfény | Igen |
| szabadon mozgatható fókuszpont | Igen |
| arcfelismerés AF | Igen |
| exponálás képtartalom megváltozására | - |
| mosolygásra induló exponálás | Igen |
| pislogás érzékelés | Igen |
| belső memória képeknek | Igen |
| másolás belső memória és kártya között | Igen, SD felé |
| vakupapucs | - |
| vaku teljesítmény kompenzáció | Igen |
| külső vaku vezeték nélküli vezérlése a beépített vakuval | - |
| kézi vaku teljesítmény | - |
| zoomgyűrű | - |
| mechanikus zoom | - |
| nagy betekintési szögű LCD | Igen |
| tükröződésmentesítő az LCD-n | Igen |
| transzflektív LCD | - |
| segédrács élőképen | Igen |
| LCD fényerejének módosítása | Igen |
| LCD színezetének (Hue) módosítása | - |
| státusz kijelzés az LCD-n | - |
| aktív státuszkijelzés (közvetlen módosítható paraméterek) | - |
| ki/bekapcsolható torzítás csökkentés | - |
| ki/bekapcsolható kromatikus aberráció csökkentés | - |
| szenzor eltoláson alapuló stabilizálás | Igen |
| optikai képstabilizálás | - |
| stabilizátor mód svenkeléshez | - |
| digitális képstabilizálás (nem magas érzékenység) | - |
| kétsebességes zoom | - |
| programozható gombok száma | - |
| virtuális horizont | - |
| saját menü (elemek hozzáadása vagy törlése) | - |
| sorozat folytatása puffer telítődés után | Igen |
| sorozat RAW formátumban | - |
| sorozat <=3 kép/mp sebességgel | Igen (élőképet nem mutat) |
| sorozat >3 kép/mp <=6 kép/mp sebességgel | - |
| sorozat >6 kép/mp sebességgel | Igen, VGA felbontásban |
| Full HD (1920×1080p) videó | - |
| HD (1280×720p) videó | Igen |
| VGA (848×480p vagy 640×480p) videó | Igen |
| optikai zoom videó közben | Igen |
| digitális zoom videó közben | - |
| AF videó közben | Igen |
| fénymérés videó közben | Igen |
| nagy képfrissítési sebességű videó (>=60 kép/mp) | Igen, 60 kép/mp 320×240 pixelen |
| videók gépen belüli vágása | - |
| kép kimentése videóból | Igen |
| sztereo hangfelvétel | Igen |
| mono hangfelvétel | - |
| időzített automatikus sorozat | - |
| automatikus expozíció sorozat (bracketing) | Igen |
| érzékenység sorozat | - |
| vaku sorozat | - |
| fehéregyensúly sorozat | - |
| színtelítettség sorozat | - |
| színezet sorozat | - |
| világosság sorozat | - |
| kontraszt sorozat | - |
| élesítés sorozat | - |
| fehéregyensúly finomhangolás | - |
| színhőmérséklet kézi megadása | - |
| kézi fehéregyensúly regiszterek száma | 1 |
| Adobe RGB színtér támogatása | - |
| képek dátumozása felvételkor | - |
| diktafon funkció | Igen |
| rövid hangmegjegyzés készítése képekhez felvétel után | Igen |
| kiégett részek jelzése lejátszáskor | - |
| kiégett részek jelzése felvételkor | - |
| bebukott részek jelzése lejátszáskor | - |
| bebukott részek jelzése felvételkor | - |
| élő hisztogram | Igen |
| világosság hisztogram lejátszáskor | - |
| RGB hisztogram lejátszáskor | - |
| nagyított nézetben képváltás lehetséges (fókusz összehasonlítás) | - |
| mappák létrehozása, váltása | - |
| HDR képkészítés (több expozícióból) | - |
| fekete-fehér képkészítés | Igen |
| szépia képkészítés | Igen |
| cianotíp képkészítés | - |
| képkészítés digitális színszűrőkkel a fentieken túl | Igen |
| képkészítés színcserével | - |
| képkészítés szelektív színnel (egy szín + FF) | - |
| Hi-/Low-key fotók készítése | - |
| kontraszt beállítása felvétel előtt | Igen |
| színtelítettség beállítása felvétel előtt | Igen |
| képkeménység/élesítés beállítása felvétel előtt | Igen |
| színezet (Hue) beállítása felvétel előtt | - |
| fehéregyensúly/színezet utólagos módosítása | - |
| fényerő utólagos módosítása | Igen |
| kontraszt utólagos módosítása | Igen |
| színtelítettség utólagos módosítása | Igen |
| élesítés utólagos módosítása | - |
| RAW konverzió gépen belül | - |
| képek keretezése | - |
| dinamika "kiterjesztés", sötét részek kivilágosítása | Igen, felvételkor és utólag is |
| vörösszem javítás gépen belül | Igen |
| retusálás a kép egy kiválasztott részén | - |
| retusálás (bőrlágyítás) az egész képre | Igen |
| többszörös expozíció (multiexpo) | - |
| több fotó, egy képre (egymás mellé) helyezése nyomtatáshoz | - |
| paralelogramma/keystone korrekció | - |
| panoráma automatikus összefűzése gépen belül | - |
| szerkeszthető fájlnév | - |
| magyar menü | Igen |
| világidő | Igen |
| ébresztő funkció | - |
| leméretezés 2 Mpixel vagy nagyobb méretre | Igen |
| leméretezés 2 Mpixelnél kisebb méretre | Igen |
| leméretezés VGA vagy kisebb méretre | - |
| képforgatás | Igen |
| képkivágás készítése | Igen |
| diavetítés | Igen |
| diavetítés zenei aláfestéssel | Igen |
| vezetékes LAN támogatás | - |
| WiFi támogatás | - |
| GPS támogatás | Igen |
| akkutöltöttség visszajelzés darabszáma | 4 |
| akku csere állványon | - |
| memóriakártya csere állványon | - |
Képminőség
Az általános képminőség jó, az erős élesítés miatt kompaktosan kemény képeket kapunk. Sarkokban szférikus aberráció nem jelentkezik.ISO80 és ISO100 érzékenységek között zajszűrésbeli különbség nem igen fedezhető fel. A képzaj emiatt ISO100-on kissé magasabb, mint ISO80-on. Teljesen homogén felületet ISO80-on sem kapunk, de normál nyomatméretnél ez még nem okozhat gondot.
ISO200-nál erősebb zajszűrésre kapcsol a gép, aminek hatására a remanens képzaj alig növekszik. Cserébe viszont kevesebb apró részletünk marad a képen.
ISO400 érzékenységre kapcsolva tovább erősödik a zajszűrés, ami miatt jóval lágyabb, kevésbé részletező képet kapunk. A képzaj még itt sem problémás.
Az ISO800-at nagy méretű nyomatoknál már nem érdemes használni, itt ugyanis olyan jelentős részletvesztést okoz a zajszűrés, hogy alig marad részlet, ami nagyobb nyomatoknál jól látható lágyságot okoz majd. A képzaj itt már azért látható, ami közepes méretű papírképnél is észrevehető lesz.
ISO1600-nál drasztikus erősségű a zajszűrés, így ezt csak kis papírméretnél érdemes használni. Ennél az érzékenységnél készült képen a cérnaszálak már nem elkülöníthetők, az apró betűs felirat teljesen olvashatatlan. A megmaradt képzajon kívül enyhe foltosodás is jelentkezik a zajszűrés hatására.
Az ISO3200 érzékenység már kis méretű papírképnél se fog szép eredményt adni. Emlékképeknél, olyan esetben, amikor más mód nincs a berázásmentes kép készítésére, még kis kompromisszummal elmegy.
Érzékenység - képzaj
A szokásos ISO tesztképeink mellett azok 300 dpi-s 10×13 cm-es papírmérethez, vagyis 1228 pixel magasságúra átméretezett változatát is közzé tesszük. Digitális laborban ugyanis ekkora papírmérethez ekkora felbontású képet hoz létre a laborgép.
A lent látható képeken tehát azt ellenőrizhetjük, hogy egy 10×13 cm-es papírkép nagyító alatt hogyan nézne ki.
A valós képminőség teszteléséhez érdemes megnyitni a teljes képet, s egy 10x13 cm-es papírképpel a kezünkben addig távolodni a monitortól, hogy nagyjából hasonló méretet lássunk, mint a kezünkben normál nézési távolságban elhelyezett fotó.
A lenti képek alapján elmondható, hogy aki 10×13 cm-nél nem kíván nagyobb papírképet készíteni, az nyugodtan merészkedhet ISO400 érzékenységre, sőt még az ISO 800 is bevállalható, bár itt már kissé csökken a kép részletessége, s a sötét területeknél már észrevehető lesz a képzaj.
Az ISO1600 már foltos lesz a sötétebb tónusú területeknél, s a képélesség, részletesség se lesz már tökéletes, de emlékképekhez megteszi.
ISO3200-nál már a 10×13 cm-es papírkép is lágynak látszik majd, s a zaj jól látható lesz (főként a kék csatorna terheltsége miatt). Kis kompromisszummal még elfogadható eredményt kapunk.
Érzékenység - képzaj; 10×13 cm-es papírképen (szimuláció)
Mellékelt tartozékok
- SLB-11A lítium-ion akku
- hálózati adapter USB kimenettel
- csuklópánt
- USB kábel
A Samsung WB650 ára bruttó 90.000 Ft.
A fényképezőgép kipróbálását az Samsung tette lehetővé. Köszönjük!
Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo működését. Köszönjük!
Tesztképeink
A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson a lenti linkre. A képek fájlneveiben szerepel az érzékenység, a rekeszérték és a kisfilmre átváltott gyújtótávolság is.Tipp: a megjelenő új ablakban mutasson rá egy indexképre, s tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek a fenti adatok. A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).
A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!





























































