Utazózoomok

0

Fujifilm FinePix JZ300

Bevezető

A Fujifilm mindig is az ultrazoom kategória egyik éllovasának számított, bár nevet régóta pátyolgatott S-sorozatával szerzett, melyek méretükben inkább a digitális tükörreflexes fényképezőgépekhez hasonlíthatók. A kisebb gépek között is voltak viszont próbálkozásai. Ha nagyon akarjuk, ide vehetjük már a fél-ultrazoom, fél-kiskompakt FinePix 2800-at és utódait, mely 6x-os zoomjával és mini bridge külsejével korának egyik sláger modellje volt. Manapság azonban ezekkel a jellemzőkkel nem lehetne eladni, a jóval kisebb zsebgépek között is dúl a 10x zoom láz, úgyhogy a Fujifilmnek is lépnie kellett.

A komolyabb F-széria mellett idén két JZ modellel lepett meg bennünket JZ300 és JZ500 néven. A két gép lényegében csak felbontásában tér el egymástól, a kisebb típusszámú 12, míg nagyobb testvére 14 megapixeles. A kb. 28 mm vastag, fémházas gépeket elsősorban a amatőröknek szánja a cég, hiszen jórészt automata funkciókat tartalmaz. A 10x-es zoom mellett olyan szolgáltatásokat kínál mint a digitális és CCD-eltoláson alapuló stabilizátor, a HD felbontású videó, az automatikus témamód választás, arcfelismerés, szoftveres vörösszem eltávolítás, és a követő fókusz.

Képérzékelő

A drágább modellekben használt Fujifilm SuperCCD helyett itt egy hagyományos, 1/2,3”-os CCD érzékelő került a gépbe, mely 12,1 megapixeles felbontást biztosít. Ez egészen pontosan 4000 x 3000 képpontos maximális méretet jelent. Emellett még 7 felbontás választható, melyek között egy 3:2-es, és két 16:9-es oldalarányút is találunk. A JPEG fotók tömörítése elméletileg kétféle lehet, de a Fine és Normal értéket csak a legnagyobb felbontásban állíthatjuk. Kisebb képméreteknél automatikusan Normal (erősebb) tömörítést kapunk.

Az érzékenység ISO100 és ISO1600 között állítható egész fényérték lépésközökkel, bármely felbontást választva. Ha megelégszünk a 3 megapixeles vagy annál kisebb képmérettel, akkor ISO3200-as érzékenység is rendelkezésre áll.

Gyengébb fényben, vagy nagyobb zoomállásban a gép rázkódásával ellentétes irányba elmozduló (ún. CCD-shift) stabilizátor igyekszik elejét venni az életlen fotóknak, melyet digitális képstíbilizáció egészít ki (Dual Image Stabilization).

Optika

A kis FinePix egy saját gyártású, Fujinon objektívet kapott, mely 10x-es zoomátfogást biztosít. A gyújtótávolsága 5-50 mm, ami itt kisfilmes értéken 28-280 mm-nek megfelelő tartományt jelent. A 28 mm-nek megfelelő nagylátószög manapság már szinte alapnak számít, a korábbi 35 mm körüli értékekhez képest jóval kényelmesebb, szélesebb képkivágást nyújt. Ha valaki nem elégszik meg az optikaii zoommal, választhat digitálisat is, maximum 6x-os léptékig. A zoom az exponáló gomb körüli gyűrűvel szabályozható.

Az objektív F3,3-5,6 fényerejű, ami az átfogást tekintve átlagos. A beállított zoomértéktől függően ezt mindig egy lépésben, F6,4-11 között képes szűkíteni a gép, ami nem valódi rekeszre, hanem beépített ND szűrőre utal.

Ergonómia

Kategóriájában nem túl divatos a markolat, így a FinePix JZ300 sem kapott ilyesmit. A nagyon aprónak tűnő fényvázat viszont szépen lekerekítették, így kényelmes, de nem túl stabil fogás esik rajta. Hüvelykujjunkat hátul egy inkább jelzésértékű vájat támasztja meg. A gépen mindent úgy alakítottak ki, hogy ezzel az egy ujjal minden fontosabb hátsó kezelőszerv elérhető és kezelhető legyen. Fent található a süllyesztett, nagyon könnyen elforgatható üzemmód választó tárcsa, melyen háromféle automata, és egy videó mód kapott helyet, de választhatjuk a FinePixeknél elterjedt Természetes+vaku módokat, illetve két témamód mentési helyet is. Minden további funkció a menüből érhető el, illetve az alul lévő navigációs gombról, melynek négy iránya felvétel közben az expozíció korrekció, fókusztartomány, vakumód, és önkioldó beállításában is segít.

A gép tetején csak a már említett exponáló gombot és a zoomgyűrűt, valamint a jó mélyre került, és így nem túl könnyen nyomható bekapcsoló gombot találjuk. A gombok többsége, és az alsó kártya/akkufoglalat ajtó olcsó műanyagnak tűnik, melyek egy kicsit rombolják az amúgy szépen kialakított fémváz eleganciáját. Az állványmenetet közvetlenül a foglalatok ajtaja mellett helyezték el, így állványon lehetetlen az akkumulátor és memóriakártya gyors cseréje.

Kijelző

A FinePix JZ300 hátuljára került színes LCD kijelző 230 000 képpontjával átlagos felbontást kínál, a 2,7”-os (~6,8 cm) méret viszont inkább már csak az olcsóbb gépekre jellemző – bár hozzá kell tennünk, hogy a JZ300 mezőnyünk legolcsóbb tagja. A kijelző éppen ezért erősebb fényben és laposabb szögből már nem ad szép képet.

A 96%-os lefedettséget nyújtó képernyő, kereső híján, a képkomponálás egyetlen eszköze, ezért nem kapcsolható ki, de a rajta megjelenő információkat a DISP gombbal szabályozhatjuk. A felvételi adatok ki- és bekapcsolása mellett, harmadoló segédrács is megjeleníthető az LCD-n. A menüben beállítható a kijelző világossága, illetve választhatunk nagyobb fényerejű, és energiatakarékos megjelenítést is.

Élességállítás, fénymérés

Ezen szolgáltatások kezelésében nem kell nagyon elmélyednünk, mivel nem is tudunk bennük. A készülék kontraszt-különbségen alapuló autofókuszt használ. Választhatunk normál élességállítási tartományt, mely nagylátószögnél 45 cm-től, tele állásban 2 m-től képes fókuszálni, de beállítható a makró mód is, ami 5, illetve 90 cm-re csökkenti a munkatávolságot.

A fókuszmód középponti, vagy követő lehet. Utóbbit bármely témán rögzíthetjük, hogy elmozdulásakor végigkövesse azt a teljes képmezőben. A FinePix JZ300 intelligens arcfelismerő móddal is rendelkezik, mely maximum 10 emberi archoz képes igazítani az élességet, illetve az expozíciót.

A rekeszértéket és záridőt is automatikusan választja meg a gép a 256-mezős fénymérés adatai alapján. Ennek módja nem állítható, de expozíció korrekcióra (+/-2 fényérték tartományban, 1/3 Fé lépésekben) azért lehetőségünk van.

Csatlakozók, akku, memóriakártya

A gép markolatának jobb felső részén, egy kis kihajtható műanyaglap mögött helyezték el az egyetlen csatlakozóját. Ez a dobozban is mellékelt USB kábelt fogadja és közvetlenül nyomtatóhoz (PictBridge), vagy számítógéphez kapcsolódhatunk vele. A bemenet TV-hez köthető A/V kábelt is fogad, mely külön beszerezhető. A géphez HDMI lejátszó is vásárolható (FinePix HDP-L1), mely SD és SDHC memóriakártyákat fogad és képes a nagy felbontású tartalmak HDMI kábelen való lejátszására.

A JZ300 egy kis lítium-ion akkumulátort kapott, NP-45A néven, amit a géphez melléket töltővel kb. 2 óra alatt lehet feltölteni. Egy töltéssel kb. 230 felvételt készíthetünk, miközben az akku hátralévő kapacitása 4 fokozatú ikonon ellenőrizhető az LCD képernyőn.

Az állóképek és videók a készülék 40 MB-os belső memóriájába, vagy külön beszerzett SD/SDHC kártyákra menthetők. A belső memória a kártya közötti adatmásolás a Visszajátszás menüben lehetséges.

Videó, sorozat

A JZ300 HD felbontású (1280 x 720 pixel) Motion JPEG videók rögzítésére képes. Videóméretként ezen felül VGA (640 x 480) és QVGA (320 x 240) beállítások választhatók. A legnagyobb felbontásban 24 képkocka/mp-re, a kisebbekben 30 kocka/mp képfrissítésre képes a gép, miközben mono hangot is rögzít.

HD videó nem menthető a belső memóriába, egy 4 GB-os kártyára pedig kb. 20 percnyi fér, bár egy klipdarab fájlmérete nem haladhatja meg a 2 GB-ot. A gyártó legalább 4 MB/mp sebességű memóriakártyát ajánl a videók zavartalan rögzítéséhez.

A videofelvétel alatt használhatunk optikai zoomot, működik a fénymérés, a fehéregyensúly állítás, valamint az autofókusz is. Utóbbi középpontos, vagy folyamatos üzemmódban használható.

A fényképezőgép egyféle sorozatmódra is képes, legfeljebb 3 kép hosszan és 1,1 kép/mp frissítési sebességgel.

Szolgáltatások

Szolgáltatások összefoglalása
érzékenységállítás lépésköze 1 Fé
automatikus érzékenység minimumának beállítása
automatikus érzékenység maximumának beállítása
nagy érzékenységű zajszűrés fokainak száma (kikapcsolt
is)
hosszú expozíciós idejű képek hotpixel szűrése
végtelen fókusz mód
kézi fókusz
képnagyítás kézi élességállításnál
távolságskála kézi élességállításnál
folyamatosAF
mozgáskövetõ AF
AF segédfény
szabadon mozgatható fókuszpont
arcfelismerés AF Igen
exponálás képtartalom megváltozására
mosolygásra induló exponálás
pislogás érzékelés
belső memória képeknek Igen
másolás belső memória és kártya között Igen
vakupapucs
vaku teljesítmény kompenzáció
külső vaku vezeték nélküli vezérlése a beépített vakuval
kézi vaku teljesítmény
zoomgyűrű
mechanikus zoom
nagy betekintési szögű LCD Igen
tükröződésmentesítő az LCD-n
transzflektív LCD
segédrács élőképen
LCD fényerejének módosítása Igen
LCD színezetének (Hue) módosítása
státusz kijelzés az LCD-n Igen
aktív státuszkijelzés (közvetlen módosítható paraméterek)
ki/bekapcsolható torzítás csökkentés
ki/bekapcsolható kromatikus aberráció csökkentés
szenzor eltoláson alapuló stabilizálás Igen
optikai képstabilizálás
stabilizátor mód svenkeléshez
digitális képstabilizálás (nem magas érzékenység)
kétsebességes zoom
programozható gombok száma
virtuális horizont
saját menü (elemek hozzáadása vagy törlése)
sorozat folytatása puffer telítődés után
sorozat RAW formátumban
sorozat <=3 kép/mp sebességgel Igen
sorozat >3 kép/mp <=6 kép/mp sebességgel
sorozat >6 kép/mp sebességgel
Full HD (1920×1080p) videó
HD (1280×720p) videó Igen
VGA (848×480p vagy 640×480p) videó Igen
optikai zoom videó közben Igen
digitális zoom videó közben Igen
AF videó közben Igen
fénymérés videó közben Igen
nagy képfrissítési sebességű videó (>=60 kép/mp)
videók gépen belüli vágása
videók gépen belüli összefu^zése
kép kimentése videóból
sztereo hangfelvétel
mono hangfelvétel Igen
időzített automatikus sorozat
automatikus expozíció sorozat (bracketing)
érzékenység sorozat
vaku sorozat
fehéregyensúly sorozat
színtelítettség sorozat
színezet sorozat
világosság sorozat
kontraszt sorozat
zoom sorozat
élesítés sorozat
fehéregyensúly finomhangolás
színhőmérséklet kézi megadása
kézi fehéregyensúly regiszterek száma
Adobe RGB színtér támogatása
képek dátumozása felvételkor
diktafon funkció
rövid hangmegjegyzés készítése képekhez felvétel után
kiégett részek jelzése lejátszáskor Igen
kiégett részek jelzése felvételkor
bebukott részek jelzése lejátszáskor
bebukott részek jelzése felvételkor
élő hisztogram Igen
világosság hisztogram lejátszáskor Igen
RGB hisztogram lejátszáskor
nagyított nézetben képváltás lehetséges (fókusz összehasonlítás)
mappák létrehozása, váltása
HDR képkészítés (több expozícióból)
fekete-fehér képkészítés Igen
szépia képkészítés Igen
cianotíp képkészítés
képkészítés digitális színszűrőkkel a fentieken túl Igen
képkészítés színcserével
képkészítés szelektív színnel (egy szín + FF)
Hi-/Low-key fotók készítése
kontraszt beállítása felvétel előtt
színtelítettség beállítása felvétel előtt
képkeménység/élesítés beállítása felvétel előtt
színezet (Hue) beállítása felvétel előtt
fehéregyensúly/színezet utólagos módosítása
fényerő utólagos módosítása
kontraszt utólagos módosítása
színtelítettség utólagos módosítása
élesítés utólagos módosítása
RAW konverzió gépen belül
képek keretezése
dinamika „kiterjesztés”, sötét részek kivilágosítása
vörösszem javítás gépen belül Igen
retusálás a kép egy kiválasztott részén
retusálás (bőrlágyítás) az egész képre Igen
többszörös expozíció (multiexpo)
több fotó, egy képre (egymás mellé) helyezése nyomtatáshoz
paralelogramma/keystone korrekció
panoráma automatikus összefűzése gépen belül
szerkeszthető fájlnév
magyar menü Igen
világidő Igen
ébresztő funkció
leméretezés 2 Mpixel vagy nagyobb méretre Igen
leméretezés 2 Mpixelnél kisebb méretre Igen
leméretezés VGA vagy kisebb méretre Igen
képforgatás Igen
képkivágás készítése Igen
diavetítés Igen
diavetítés zenei aláfestéssel
vezetékes LAN támogatás
WiFi támogatás
GPS támogatás
akkutöltöttség visszajelzés darabszáma 4
akku csere állványon
memóriakártya csere állványon

Képminőség

Tesztünk során a JZ300 legfőbb problémája a nagyon automata fehéregyensúly állítás volt. Ezzel azonban még nem lett volna gond, ha a 2700K körüli halogénlámpánkhoz valami használható fehéregyensúlyt sikerül beállítania. Az automata mód durván sárga képet adott, az izzólámpa érték pedig csak nagyon sárgásat, mint az alábbi képeken látható. A gép egyébként a sarkokban is egész jó részleteket vitt a képre, kissé túlélesítve a végső képet.

Normál makró (28 mm ekv.) nagylátószögnél, 5 cm-ről, legkisebb szélesség: 62 mm

Ha közelképet szeretnénk készíteni a nagylátószöggel érhető el a legjobb nagyítás. Ehhez 5 cm-re kell „távolodnunk” témától, mellyel így 62 x 46 mm-es területet fedhetünk le. A geometriai torzítás már látható, de még nem túl zavaró, a sarkok életlenednek, viszont a képközép elég nagy területén éles marad a fotó.

Az ISO100-as alapérzékenységgel elég jól indított a gép, és zajszintben némileg alatta maradt az átlagnak, csak a BSI CMOS szenzoros (és persze alacsonyabb felbontású) Sony DSC-HX5 előzte meg.
A következő fokozaton (ISO200) a Panasonic legkisebb gépe is elé furakodott és fej-fej mellett haladt a Casio ultrazoomjával. A zaj teljes méretben már látható, de elég finom szemcsézetű, és a szűrés sem bántja szemet. A világossági mellett a színzajt is jól kordában tartja a feldolgozó rendszer.
ISO400-nál már kezdenek töredezni az élek, és előtűnnek a zajszűrés negatív hatásai. A zaj szintje elfogadható mértékű marad, a nagy felbontáshoz és a nem túl tolakodó feldolgozáshoz képest pedig különösen. A vörös színcsatorna kezdi utolérni a problémásabb kékét, így a pirosas részeken kicsit jobban észrevehető a szemcsésség.
Az ISO800-as beállítás többnyire már megfekszi a kompaktok gyomrát. A Fujifilm gépe is küzd vele, de szubjektív véleményem szerint igen derekasan. 12 megapixeléhez képest nem tolja képünkbe a zajszűrést, a kép ugyan kezd elfolyni és erősebben zajosodni, de eléggé hasonlóan a filmek emberközelibb szemcsézetéhez. Vész esetén akár teljes méretben is használható a kép, pedig a zajszint kicsit már gyengébb a nagy átlagnál.
ISO1600-nál is egy jelentős zajszint emelkedést láthatunk, a színzaj szűrése nyomán visszamaradt foltosság is zavaró, de számomra az így látott eredmény még mindig képszerűbb, mint a gyakran látott zajszűrt, mosott, részletek nélküli „festmények”.
Eddig nyilvánvaló volt, hogy a FinePix JZ300 inkább kevesebb energiát fektet a zajszűrésre. Ízlés dolga, hogy valakinek, inkább a zajosabb, vagy az erősebben szűrt végeredmény jön-e be, de tény, hogy ISO3200-nál már mindkettőből kapunk rendesen. Szerencsére a gép itt már csak 3 megapixelen dolgozik, így nem arcbamászó mennyiségben.

Érzékenység – képzaj



ISO100; F5,3; 1/6 mp


ISO200; F5,3; 1/10 mp


ISO400; F5,3; 1/20 mp


ISO800; F5,3; 1/45 mp


ISO1600; F5,3; 1/90 mp


ISO3200; F5,3; 1/180 mp


ISO100; F5,3; 1/6 mp


ISO200; F5,3; 1/10 mp


ISO400; F5,3; 1/20 mp


ISO800; F5,3; 1/45 mp


ISO1600; F5,3; 1/90 mp


ISO3200; F5,3; 1/180 mp


ISO100; F5,3; 1/6 mp


ISO200; F5,3; 1/10 mp


ISO400; F5,3; 1/20 mp


ISO800; F5,3; 1/45 mp


ISO1600; F5,3; 1/90 mp


ISO3200; F5,3; 1/180 mp


ISO100; F5,3; 1/6 mp


ISO200; F5,3; 1/10 mp


ISO400; F5,3; 1/20 mp


ISO800; F5,3; 1/45 mp


ISO1600; F5,3; 1/90 mp


ISO3200; F5,3; 1/180 mp

A teljes felbontású kivágásokon kívül érdemes megtekinteni a fő alkalmazási területnek számító 10×13 cm-es nyomathoz szükséges méretet is.

Az alacsonyabb értékeken nem túl magas, később pedig kevésbé szűrt zaj 2 megapixel körüli felbontásban úgy ISO400-tól kezd feltünedezni. Legalábbis monitor méretben szemlélve. ISO800-nál a sötéteink már egybemosódnak, a következő fokozatban pedig a teljes képen érezhetővé válik a zaj hatása. A legmagasabb érték sokkal gyengébb a többinél, hiszen itt csak 3 megapixelről méreteztünk le.

Érzékenység – képzaj; 10×13 cm-es papírképen (szimuláció)



ISO100; F5,3; 1/6 mp


ISO200; F5,3; 1/10 mp


ISO400; F5,3; 1/20 mp


ISO800; F5,3; 1/45 mp


ISO1600; F5,3; 1/90 mp


ISO3200; F5,3; 1/180 mp


ISO100; F5,3; 1/6 mp


ISO200; F5,3; 1/10 mp


ISO400; F5,3; 1/20 mp


ISO800; F5,3; 1/45 mp


ISO1600; F5,3; 1/90 mp


ISO3200; F5,3; 1/180 mp


ISO100; F5,3; 1/6 mp


ISO200; F5,3; 1/10 mp


ISO400; F5,3; 1/20 mp


ISO800; F5,3; 1/45 mp


ISO1600; F5,3; 1/90 mp


ISO3200; F5,3; 1/180 mp


ISO100; F5,3; 1/6 mp


ISO200; F5,3; 1/10 mp


ISO400; F5,3; 1/20 mp


ISO800; F5,3; 1/45 mp


ISO1600; F5,3; 1/90 mp


ISO3200; F5,3; 1/180 mp

Mellékelt tartozékok

  • szoftver CD-ROM
  • NP-45A lítium-ion akku
  • hálózati akkumulátor töltő
  • csuklópánt
  • USB kábel

A Fujifilm FinePix JZ300 ára bruttó 49 900 Ft.

A fényképezőgépet a Fujifilm Magyarország-tól kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson a lenti linkre.

A képek fájlneveiben szerepel az érzékenység, a rekeszérték és a kisfilmre átváltott gyújtótávolság is.

Tipp: a megjelenő új ablakban mutasson rá egy indexképre, s tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek a fenti adatok. A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!