Utazózoomok

0

Sony Cyber Shot DSC-H55

Bevezető

A Sony régóta próbálkozik már az ultrakompakt szegmensben, elég csak a H-szériára gondolnunk, melyek között a nagy, bridge kialakítású gépek (DSC-H50, DSC-HX1) és a kisebb modellek is megtalálhatók. A legalább 10x optikai zoomot tudó kompaktok között legutóbb a H10 és tavalyi utódja a H20 vitte a pálmát, melyek sokkal kisebbek voltak ugyan a bridge gépeknél, de nem voltak igazán ingzsebes modellek. A HX5-öt (következő oldalunkon) és az idén februárban bejelentett H55-öt a méretcsökkenés ihlette, így valódi „kompakt” külsőt és hátsó megvilágítású CMOS szenzort kaptak. A Sony Cyber Shot DSC-H55 a Sony hagyományos CCD szenzorára épül, nagyobb felbontással és GPS vevő nélkül.

A gép az itt bemutatott átlaghoz képest igen fejlett szolgáltatásokkal rendelkezik. Teljesen manuális üzemmódokban is használhatjuk, választhatunk a tükörreflexes modellekben megismert DRO funkciók közül, de az Easy felvételi mód, a kétféle témaprogram választás (Normal és Advanced), háromféle mosolyfelismerés, Auto, Child és Adult arcfelismerési fokozatok, önarckép mód, beépített retusáló funkciók és Sweep Panoráma szolgáltatás is rendelkezésre áll.

Képérzékelő

Super HAD CCD-t, tehát a Sony egyéb kompaktjaiban is használt érzékelőt találunk a H55-ben. A cég nemrég kezdte el CMOS szenzorral szerelni a kompaktjait, amely gyorsabb képkiolvasást, de egyelőre alacsonyabb felbontást nyújt. A gép utóbbinak persze nincs híján, hiszen az 1/2,3” méretű (átlósan 7,76 mm) CCD-re több mint 14 millió képpont került, és a végleges kép is 14,1 megapixeles (4320 x 3240 pixel). Felbontásokban ezen felül 10 és 5 megapixel, valamint VGA méret választható, de elérhetünk két 16:9 oldalarányú beállítást is. A képek feldolgozását egy BiONZ processzor végzi, akárcsak az összes újabb Sony kompaktban és DSLR modellben.

Az ISO érzékenységet 80-ról indítja a gép, efölött pedig ISO100 és 3200 között állítható, egész lépésekben, bármilyen felbontásban.

Optika

Nagyon kényelmes és persze széles nagylátószöget nyújt a Sony a kisfilmes értékre átszámított 25mm-es kezdő gyújtótávolságával. Ez 250mm-ig növelhető, tehát 10x-es optikai zoomátfogást kapunk. A Sony G-sorozatú objektív fizikai gyújtótávolsága egyébként 4,25-42,5mm, fényereje pedig F3,5-5,5, mely átlagosnak minősül ebben a tartományban.

A zoom a megszokott módon, az exponáló gomb körüli gyűrűt elfordítva állítható. Ha előzetesen engedélyezzük, akkor 2x digitális zoom is használható. Kisebb felbontást beállítva legfeljebb 67x-es zoommal (VGA méretben) egyenértékű képkivágást kapunk.
A teleszkópos optika a gép kikapcsolásakor visszahúzódik a vázba, frontlencséjét pedig a bezáródó műanyag lamellák védik. A lencse elé szűrő és egyéb kiegészítő nem helyezhető.

Az objektívet SteadyShot optikai képstabilizátorral látták el, mely az érzékenység intelligens emelésével együtt (digitális stabilizáció) megfelelő segítséget nyújthat a kisebb rázkódások kiküszöbölésére.

Ergonómia

Tízes tesztmezőnyünk közt nem volt egetverő különbség méretben és tömegben, de a Sony H-testvérpárja a nagyobbacskák közé tartozott. A pár milliméteres méretkülönbséget fogásra is masszív fémvázzal kompenzálja, melyen már egy lekerekített markolatfélét is kialakítottak. Nem kényelmes, de a többiekhez képest stabilabb fogás esik rajta. Hátul egy szintén jelzésértékű bemélyedés segíti a hüvelykujj megtámasztását.

A DSC-H55 meglehetősen puritán külsőt kapott, kevés gombbal és kezelőszervvel. Amit találunk rajta azt mélyen a vázba süllyesztették, hogy ne nyomjuk be véletlenül, de a kicsi, csúszós gombokat így készakarva sem mindig sikerül kezelni.

Fent az expo-zoom-bekapcsoló trió mellett egy határozottan járó üzemmódválasztó tárcsát találunk, ahol az összes automata mód, valamint az egy szem manuális is kiválasztható. Itt kapott helyet a 11 témamód, a videofelvétel, valamint a Sweep Panorama szolgáltatás is.

Hátul a megszokott kezelőszerveket kapjuk (lejátszás, menü, OK és törlés), valamint egy négyirányú navigációs gombot, melynek irányai felvételnél a képernyő adatokat, mosolyfelismerést, valamint a vaku- és önkioldó módokat is befolyásolják.

A gép aljának bal sarkába került a fém állványmenet. Kisebb állványtalp esetén így akár az akku és a memóriakártya cseréje sem lehetetlen, viszont a szélső menetek sosem nyújtanak stabil, vízszintes felfekvést az állványra.

Kijelző

A Sony DSC-H55 ebben a kategóriában már átlagosnak mondható, 3”-os (~7,6 cm) hátsó kijelzővel rendelkezik. Felbontása 230 000, ami szintén átlagos érték. Az LCD monitor egyben keresőként is funkcionál, hiszen átnézeti kereső nem került a gépre.

A képernyő világosságát nem állíthatjuk, azt a gép a környezeti fényviszonyoknak megfelelően, automatikusan szabályozza. Választhatunk viszont energiatakarékos módot, sőt a keresőkép normál vagy részletesebb felbontása is beállítható. Az élőképen segédrács és élő hisztogram is bekapcsolható. A képernyő adatai a fel iránygombbal válthatók, vagy kapcsolhatók ki.

Élességállítás, fénymérés

A fényképezőgép 9-mezős, kontraszt alapú autofókusz rendszert használ, mely nagylátószögnél 5 cm-től, tele állásban 1 m és végtelen között képes élességet állítani. Mint látható nincs külön makró mód, a gép a teljes élességállítási tartományt kihasználja közelfényképezésnél is.

Háromféle terület szerinti módot választhatunk:

  • Többmezős AF: automatikusan választ a 9 fókuszmező között.
  • Középpontos AF: csak a képmező közepén lévő fókuszpontot használja.
  • Szpot AF: a kép közepén lévő kisebb területet veszi figyelembe élességállításnál.

Gyengébb fényviszonyok esetén a gépen autofókusz segédfényt engedélyezhetünk.

A készülék arcfelismerő autofókuszt is használ, mely egyben a nem kívánt vörösszem hatást is csökkenti. A rendszer legfeljebb 8 emberi arcot ismer fel, és az automata mód mellett gyermek, vagy felnőtt beállítást is választhatunk.

A DSC-H55 önarckép funkciója 1, vagy 2, képmezőben felismert arc esetén aktiválódik, a mosolyfelismerés pedig a portréalany mosolyára indítja az expozíciót, érzékenysége 3 fokozatban állítható.

Fénymérési módok közül többmezős, középre súlyozott, illetve szpot érték választható. Az automata expozíciós üzemmódok mellett M (manuális) beállítás is lehetséges, melynél a navigációs iránygombokkal változtathatunk a rekeszértéken és a záridőn. Utóbbi kézi beállításnál 30-1/1600 mp között szabályozható, a rekesz azonban sajnos itt sem jelent valódi blendeszűkítést, csak egy bekapcsolható ND szűrőt, mely kevesebb fény bejutását jelenti, a rekeszelés egyéb hatásait azonban nem. P módban a +/-2 fényérték között szabályozható expozíció kompenzációval módosíthatjuk az értékeket.

Csatlakozók, akku, memóriakártya

A Sony Cyber Shot DSC-H55-ön is csak egy csatlakozóhely található, mégpedig a gép alján. A speciális, többfunkciós aljzathoz egy kábelt kapunk, melynek másik vége USB és A/V (RCA) csatlakozós. Az USB véget számítógép és közvetlen nyomtató kommunikációra (PictBridge) használhatjuk, az A/V csatlakozókkal pedig hagyományos tévé készülékre kapcsolódhatunk. A géphez HD (komponens) kábel is vásárolható.

A kis méret miatt lítium-ion akkumulátort (NP-BG1) és töltőt is mellékelnek a géphez, de vásárolhatunk opcionális Infolítium akkut is (NP-FG1), melynek hátralévő töltöttsége pontosabban ellenőrizhető. Gyári mérések alapján a feltöltött áramforrás kb. 310 felvételre, vagy 155 perc visszajátszásra elegendő energiát ad.

A DSC-H55 45 MB belső memóriát kapott, ami Memory Stick Duo, PRO Duo, PRO-HG-Duo, illetve SD, SDHC és SDXC memóriakártyákat használhatunk.

Videó, sorozat

Manapság már alap a HD felbontás, és a Sony DSC-H55 sem hagyott cserben bennünket ez ügyben. 1280 x 720 képpontos (MPEG-4) videókat készíthetünk vele, 30 kocka/mp-es képfrissítéssel. A legjobb felbontás ezúttal kétféle tömörítéssel érhető el. Fine beállításban 9 Mb/s, Standard módban pedig 6 Mb/s adatmennyiségre számíthatunk. A fentiek mellett 30 kocka/mp-es VGA videók is rögzíthetők, minden esetben mono (AAC) hangfelvétellel.

A felvétel az exponáló gombbal indítható és szakítható meg, közben pedig működik a fénymérés, az autofókusz, és az optikai zoom is állítható. Az autofókusz ilyenkor mindig többmezős, a fénymérés pedig Multi, vagy középre súlyozott beállítás lehet. Videózáshoz választhatunk Normál és Aktív (erősebb) stabilizációs értékeket is.

A készülék egyféle (Normál) sorozatra képes, legfeljebb 1,84 kép/mp sebességgel. Legjobb minőségben ez maximum 4 képet jelent, de kisebb felbontásokban akár 100 kép is készülhet egyhuzamban. A H55 3 képes automata expozíció- (0,3; 0,7 és 1 Fé lépésköz) és fehéregyensúly sorozatra is.

Szolgáltatások

Szolgáltatások összefoglalása
érzékenységállítás lépésköze 1 Fé
automatikus érzékenység minimumának beállítása
automatikus érzékenység maximumának beállítása
nagy érzékenységű zajszűrés fokainak száma (kikapcsolt
is)
hosszú expozíciós idejű képek hotpixel szűrése
végtelen fókusz mód
kézi fókusz
képnagyítás kézi élességállításnál
távolságskála kézi élességállításnál
folyamatosAF
mozgáskövetõ AF
AF segédfény Igen
szabadon mozgatható fókuszpont
arcfelismerés AF Igen
exponálás képtartalom megváltozására
mosolygásra induló exponálás Igen
pislogás érzékelés
belső memória képeknek Igen
másolás belső memória és kártya között Igen
vakupapucs
vaku teljesítmény kompenzáció
külső vaku vezeték nélküli vezérlése a beépített vakuval
kézi vaku teljesítmény
zoomgyűrű
mechanikus zoom
nagy betekintési szögű LCD Igen
tükröződésmentesítő az LCD-n
transzflektív LCD
segédrács élőképen
LCD fényerejének módosítása Automatikus
LCD színezetének (Hue) módosítása
státusz kijelzés az LCD-n Igen
aktív státuszkijelzés (közvetlen módosítható paraméterek)
ki/bekapcsolható torzítás csökkentés
ki/bekapcsolható kromatikus aberráció csökkentés
szenzor eltoláson alapuló stabilizálás Igen
optikai képstabilizálás
stabilizátor mód svenkeléshez
digitális képstabilizálás (nem magas érzékenység)
kétsebességes zoom
programozható gombok száma
virtuális horizont
saját menü (elemek hozzáadása vagy törlése)
sorozat folytatása puffer telítődés után
sorozat RAW formátumban
sorozat <=3 kép/mp sebességgel Igen
sorozat >3 kép/mp <=6 kép/mp sebességgel
sorozat >6 kép/mp sebességgel
Full HD (1920×1080p) videó
HD (1280×720p) videó Igen
VGA (848×480p vagy 640×480p) videó Igen
optikai zoom videó közben Igen
digitális zoom videó közben Igen
AF videó közben Igen
fénymérés videó közben Igen
nagy képfrissítési sebességű videó (>=60 kép/mp)
videók gépen belüli vágása
videók gépen belüli összefu^zése
kép kimentése videóból
sztereo hangfelvétel
mono hangfelvétel Igen
időzített automatikus sorozat
automatikus expozíció sorozat (bracketing) Igen
érzékenység sorozat
vaku sorozat
fehéregyensúly sorozat
színtelítettség sorozat
színezet sorozat
világosság sorozat
kontraszt sorozat
zoom sorozat
élesítés sorozat
fehéregyensúly finomhangolás
színhőmérséklet kézi megadása
kézi fehéregyensúly regiszterek száma 1
Adobe RGB színtér támogatása
képek dátumozása felvételkor Igen (nyomtatáshoz)
diktafon funkció
rövid hangmegjegyzés készítése képekhez felvétel után
kiégett részek jelzése lejátszáskor Igen
kiégett részek jelzése felvételkor
bebukott részek jelzése lejátszáskor
bebukott részek jelzése felvételkor
élő hisztogram Igen
világosság hisztogram lejátszáskor Igen
RGB hisztogram lejátszáskor
nagyított nézetben képváltás lehetséges (fókusz összehasonlítás)
mappák létrehozása, váltása
HDR képkészítés (több expozícióból)
fekete-fehér képkészítés Igen
szépia képkészítés Igen
cianotíp képkészítés
képkészítés digitális színszűrőkkel a fentieken túl Igen
képkészítés színcserével
képkészítés szelektív színnel (egy szín + FF)
Hi-/Low-key fotók készítése
kontraszt beállítása felvétel előtt
színtelítettség beállítása felvétel előtt
képkeménység/élesítés beállítása felvétel előtt
színezet (Hue) beállítása felvétel előtt
fehéregyensúly/színezet utólagos módosítása
fényerő utólagos módosítása
kontraszt utólagos módosítása
színtelítettség utólagos módosítása
élesítés utólagos módosítása
RAW konverzió gépen belül
képek keretezése
dinamika „kiterjesztés”, sötét részek kivilágosítása Igen
vörösszem javítás gépen belül Igen
retusálás a kép egy kiválasztott részén
retusálás (bőrlágyítás) az egész képre Igen
többszörös expozíció (multiexpo)
több fotó, egy képre (egymás mellé) helyezése nyomtatáshoz
paralelogramma/keystone korrekció
panoráma automatikus összefűzése gépen belül
szerkeszthető fájlnév
magyar menü Igen
világidő Igen
ébresztő funkció
leméretezés 2 Mpixel vagy nagyobb méretre Igen
leméretezés 2 Mpixelnél kisebb méretre Igen
leméretezés VGA vagy kisebb méretre Igen
képforgatás Igen
képkivágás készítése Igen
diavetítés Igen
diavetítés zenei aláfestéssel
vezetékes LAN támogatás
WiFi támogatás
GPS támogatás
akkutöltöttség visszajelzés darabszáma 4
akku csere állványon Igen
memóriakártya csere állványon Igen

Képminőség

A Sony „egyszerűbb” ultrazoomja szép, telített színeket és jó kontrasztot ad képein. A képfeldolgozás az élességet tekintve elég túlzó, ami nem tesz jót a zajszintnek, cserébe nagyjából a Panasonic gépeinél látott erős szűrést kapjuk, ami viszont sok helyen a részletek rovására megy. A DSC-H55 zajszintjét mintha a Panasonic TZ10-hez lőtték volna be (vagy fordítva), több érzékenységi fokozaton szinte ugyanazt a zajt adják.

Normál makró (25 mm ekv.) nagylátószögnél, 5 cm-ről, legkisebb szélesség: 73 mm

A Sony gépén nincs külön makró mód, nem kell átkapcsolnunk, hogy közel mehessünk a témához. A legkisebb munkatávolság 5 cm-t jelent, mely átlagos, 73 x 55 mm-es leképezett területet ad. A geometriai torzítás csak a sarkokban érzékelhető, és itt már némi életlenedéssel is számolhatunk, a kép nagyobb része azonban rendben van.

Az alapérzékenysége is hasonló az említett TZ10-hez. ISO80-ról indulunk, ami meglehetősen alacsony zajt mutat. Nem jobbat a kisebb Panasonicnál, de hasonlót a nagyobbhoz és jobbat a Casio, vagy az Olympus ISO64-éhez. A színzaj ennél a gépnél marad a legalacsonyabb a kék csatornán.
Egyet lépve ISO100-ig jutunk és kb. 15-20%-os ugrunk zajban, egy nagyon picivel a többiek középátlaga alá, de nem a rosszabbak mezőnyébe. Teljesen elfogadható az itt látott képminőség, a zaj sem magas és az érezhetően ébredező szűrése sem annyira tolakodó.
ISO200-nál azonban egy kicsit már az. A finomabb részletek kezdenek összemosódni, a sötét területeken pedig a kevésbé finomak is foltosodnak. A zajszint eddig vállvetve halad együtt a Panasonic TZ10-zel.
ISO400-on a Sony lerázza magáról a TZ10-et, amely itt lép egy nagyobbat. A H55 csak 10%-körüli emelkedést mutat zajban és ez ebben a fokozatban rögtön a legjobbak közé emeli. A sikernek azonban ára is van: extra zajszűrés, még kevesebb részlettel. Ezt úgy próbálja leplezni a gép, hogy erős élesítést használ, ami a durvább zajt kiemeli, az éleket pedig darabossá teszi.
A Sony gépnek nagyobb zajszint emelkedése ISO800-nál következik be. Itt már az eddig alkalmazott, félig hatásos erős élesítés kombináció is csak inkább nyűg. Cakkos, fals élek láthatók teljes méretben a homogén és kontraszttalanabb területek mosottsága mellett.
A következő lépéssel (ISO1600) ismét egy jelentősebb zajzuhany éri a képeket. Az előbb említett élesítés pedig töredezett képet, a homogén részeken visszamaradt kiélesített szemcséket okoz. A zajszint nem vészes, az átlagnak megfelelő, de a végeredmény nagyon utómunka szagú.
Az ISO3200-as érték teljes felbontásban nézve csak erősebb idegzetűeknek ajánlott. Nagyon magas zajszint és szinte teljesen szétmosott, utóélesített kép a végeredmény. Olyasmi, mintha valaki egy nagyobb ecsettel hordta volna fel a képet.

Érzékenység – képzaj



ISO80; F4,5; 1/6 mp


ISO100; F4,5; 1/6 mp


ISO200; F4,5; 1/13 mp


ISO400; F4,5; 1/25 mp


ISO800; F4,5; 1/50 mp


ISO1600; F4,5; 1/100 mp


ISO3200; F4,5; 1/200 mp


ISO80; F4,5; 1/6 mp


ISO100; F4,5; 1/6 mp


ISO200; F4,5; 1/13 mp


ISO400; F4,5; 1/25 mp


ISO800; F4,5; 1/50 mp


ISO1600; F4,5; 1/100 mp


ISO3200; F4,5; 1/200 mp


ISO80; F4,5; 1/6 mp


ISO100; F4,5; 1/6 mp


ISO200; F4,5; 1/13 mp


ISO400; F4,5; 1/25 mp


ISO800; F4,5; 1/50 mp


ISO1600; F4,5; 1/100 mp


ISO3200; F4,5; 1/200 mp


ISO80; F4,5; 1/6 mp


ISO100; F4,5; 1/6 mp


ISO200; F4,5; 1/13 mp


ISO400; F4,5; 1/25 mp


ISO800; F4,5; 1/50 mp


ISO1600; F4,5; 1/100 mp


ISO3200; F4,5; 1/200 mp

A teljes felbontású kivágásokon kívül érdemes megtekinteni a fő alkalmazási területnek számító 10×13 cm-es nyomathoz szükséges méretet is.

Korábban azt mondtam, a Sony zajszűrése félig hatásos. Nos, ez a képek kicsinyítésénél mutatja meg leginkább magát. A szűrés mellett végig erős élesítés a részleteket ugyan nem tartja meg és fals éleket ad, de a kicsinyítés után nincs az a lágyság érzet, mint sok más gépnél. Még magasabb érzékenységeken sem. A magas érzékenység kompakt viszonylatban persze ISO400-at jelent, ahol azért már a sötét részeken feltűnő lehet a durvább zaj.

Az ISO800-ról és 1600-ról kicsinyített képet abban az esetben ajánlom, ha világosabb, vagy középtónusú beállítást fotóztunk. Ott még nem lesz olyan zavaró a papíron látható kép. Sötét témánál már sokkal inkább. A legmagasabb fokozatban készült képekhez véleményem szerint még a 2 megapixel is sok, inkább webre (~800 x 600 pixel), e-mail csatolmánynak ajánlható.

Érzékenység – képzaj; 10×13 cm-es papírképen (szimuláció)



ISO80; F4,5; 1/6 mp


ISO100; F4,5; 1/6 mp


ISO200; F4,5; 1/13 mp


ISO400; F4,5; 1/25 mp


ISO800; F4,5; 1/50 mp


ISO1600; F4,5; 1/100 mp


ISO3200; F4,5; 1/200 mp


ISO80; F4,5; 1/6 mp


ISO100; F4,5; 1/6 mp


ISO200; F4,5; 1/13 mp


ISO400; F4,5; 1/25 mp


ISO800; F4,5; 1/50 mp


ISO1600; F4,5; 1/100 mp


ISO3200; F4,5; 1/200 mp


ISO80; F4,5; 1/6 mp


ISO100; F4,5; 1/6 mp


ISO200; F4,5; 1/13 mp


ISO400; F4,5; 1/25 mp


ISO800; F4,5; 1/50 mp


ISO1600; F4,5; 1/100 mp


ISO3200; F4,5; 1/200 mp


ISO80; F4,5; 1/6 mp


ISO100; F4,5; 1/6 mp


ISO200; F4,5; 1/13 mp


ISO400; F4,5; 1/25 mp


ISO800; F4,5; 1/50 mp


ISO1600; F4,5; 1/100 mp


ISO3200; F4,5; 1/200 mp

Mellékelt tartozékok

  • szoftver CD-ROM
  • NP-BG1 lítium-ion (G Lithium) akku
  • hálózati akkumulátor töltő
  • csuklópánt
  • többcélú (USB, Audio/video) kábel

A Sony Cyber Shot DSC-H55 ára kb. 55-60 000 Ft.

A fényképezőgépet a Sony Central and Southeast Europe Kft-től kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson a lenti linkre.

A képek fájlneveiben szerepel az érzékenység, a rekeszérték és a kisfilmre átváltott gyújtótávolság is.

Tipp: a megjelenő új ablakban mutasson rá egy indexképre, s tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek a fenti adatok. A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!