Felépítés
A japán Sigma még 2019 nyarán jelentette be az első, full-frame szenzoros tükör nélküli fényképezőgépekhez készült Sigma DG DN objektívjeit, amelyek között két Art és egy Contemporary szériás modell volt. Utóbbi, a Sigma 45mm f/2,8 DG DN | Contemporary objektív talán egy kicsit ki is lógott a sorból, hiszen különösebben nem kínált nagy fényerőt (legalábbis ebben a gyújtótávolság tartományban az f/2,8 abszolút nem kiemelkedő), retró jellegű külső kialakítása viszont érdekessé tette.
Bár akkor még nem tudtuk – s talán a gyártó sem – ez volt az első darabja az azóta „I” szériának nevezett termékcsaládnak, amely tavaly év végén kapott új tagokat, méghozzá a 24mm f/3,5, 35mm f/2 és a 65mm f/2 objektíveket.
Természetesen mindhárom új optikát ki fogjuk próbálni, első körben a portrézásra is remek paraméterekkel rendelkező 65 mm-es modellel ismerkedünk meg.
Az „I” széria közös tulajdonsága a fém tubus, a fém gyűrűk, illetve a rekeszgyűrű, valamint a kis méret. Ide sorolhatnánk akár a kis tömeget is, de a fém külső miatt ez annyira nem jellemző – tény, nem is mondhatók nehéznek ezek az objektívek, de léteznek náluk könnyebbek, polikarbonát tubussal.
Portrézáshoz többnyire 50 mm-es, 85 mm-es, esetleg 105 vagy 135 mm-es fixeket szokás használni (leszámítva a gyors munkához bevállalt zoomokat). 65 mm-es gyújtótávolságot fix fókusztávolságú objektívnél nem láttunk kifejezetten sokat, talán azért is, mert a 85-ös a legelterjedtebb, ha ennél nagyobb látószög kell, akkor pedig ott az 50 mm-es. Azonban egyértelmű, hogy az 50 mm-es és a 85 mm-es között széles rés tátong, amit simán le lehet fedni egy 65 mm-es gyújtótávolságú modellel, amely akár mindkét gyutávot kiválthatja.
Míg egy 50 mm-es objektív full-frame szenzoron 47 fokos látószöget kínál, egy 85 mm-es csupán 28 fokost. Ezzel szemben a 65 mm-es gyújtótávolság esetében 37 fokos látószöget kapunk, amely kényelmesen használható közeli portrékhoz és kétharmados portrékhoz is, kicsit távolabbról pedig akár az egész alakos portrézás is megoldható. Emellett a tárgyfotózásnál is bevethető ez az objektív, hiszen perspektívájában sem esik távol az emberi szemétől (persze az enyhe tele miatt egy kicsit összébb nyomja a teret), közelpontja pedig csak 55 cm.
A fényerő jónak számít, jóllehet, mint 50 mm-en, mind 85 mm-en a hobbi kategóriában is f/1,8 az induló fényerő. A f/2 persze egyáltalán nincs messze az f/1,8-tól és ha mindehhez nyitott blendén is szép rajzolat társul, akkor egyáltalán nem kell bánnunk azt az egyharmad fényérték veszteséget.
A Sigma 65mm f/2 DG DN | Contemporary összesen 12 lencsetagból áll, amelyből kettő aszférikus, egy pedig speciálisan alacsony szórású (SLD), előbbiek a képsarki leképezés javítását szolgálják, utóbbi pedig a színhiba csökkentésben játszik szerepet.
Az automatikus élességállításhoz léptetőmotort alkalmaztak, amely csendesen mozgatja a fókuszcsoport tagjait. A belső élességállításnak köszönhetően az objektív hossza nem változik fókuszálás közben és a frontlencse sem fordul el.
Az objektív támogatja az arc és szem felismerő AF-et is, valamint videofelvételeknél is jól használható. A frontlencse mindössze 35 mm átmérőjű, elé azonban 62 mm-es szűrőt tekerhetünk fel.
Ahogy a 45mm f/2,8 Contemporary objektívhez sem mellékeltek hordtáskát, az új „I” szériás 65mm f/2-höz sem kapunk ilyet. Az első és hátsó védőkupakon kívül azonban jár az objektívhez egy fém, cső formájú napellenző, valamint egy különleges mágneses első kupak is.
A mágneses lencsevédő kupakot az új „I” szériával együtt mutatta be a Sigma tavaly december elején. A könnyedén fel és levehető kupakhoz opcionálisan egy karabineres tartót is vásárolhatunk. Pofon egyszerű ötlet, mégis sok fotós számára nyújt majd segítséget, akik eddig mindig elfelejtették, hova is tették az objektívsapkát. A mágneses rögzítés pedig a gyors fel/levétel lehetőségét kínálja.
A specifikáció a Sigma 65mm f/2 DG DN C adatlapján tekinthető meg.
Használati tapasztalatok
Ahogy azt már írtuk, az „I” szériás objektívek fém tubust kapnak, még akkor is, ha ez a kedvezőbb árú Contemporary vonalban található. Az igazán szép külsőt a 45 mm-es változat óta kicsit áttervezték, ez leginkább az objektív közepén érhető tetten, ahol egy bemart rész fut át az objektív bal oldalán. Ez a fel és letekerésnél segít biztosabb fogást venni.
Az objektív nem csak szép, de időjárásálló is, így mostoha körülmények között is gond nélkül használhatjuk – erről egyébként a bajonett körül körbe futó gumi szigetelés is árulkodik. Méretét tekintve nem sorolhatjuk a legkisebb objektívek közé, de nagynak sem nevezhetjük. Fogalmazhatunk úgy, hogy fényereje és gyújtótávolsága alapján reális méreteket kapunk.
A Sigma 65mm f/2 DG DN | C fókusz- és rekeszgyűrűvel is rendelkezik, utóbbin a szokásos módon 1/3 blendénként állítható a rekesz, de választható „A” mód is, amelynek során a gép vezérli a rekeszt (vagy a gépről vezéreljük mi).
Szabadon futó módra nem állítható a rekeszgyűrű, így a videózáshoz nem kapunk finomabb rekeszvezérlést, mint a szokásos 1/3 lépés…
Érdemes tudni, hogy a rekeszgyűrű nincs közvetlen fizikai kapcsolatban a rekesszel, csupán elektronikusan vezérli azt (közvetlen beállítást adó módban is, azaz van egy kis késleltetés a gyűrű elforgatása és a rekesz beállítása között).
Rekeszgyűrűt rögzítő kapcsoló nem került az objektívre, de az automata (A – vázról vezérelhető rekesz) és a gyűrű által beállítható rekeszértékek közötti ugrás kellően nagy ahhoz, hogy a fotós táskába elpakolás során ne állítódhasson el véletlenül a gyűrű. Bár a 45 mm-esnél többször előfordult, hogy az A állásból 16-os rekeszbe került a rekeszgyűrű, ennél a modellnél ilyet nem tapasztaltunk.
A fókuszgyűrű mintegy 1,5 cm szélességű, felülete erőteljesen bordázott. Pozícióját tekintve az objektív végén található, amely alapvetően nem jelent gondot. Kisebb furcsaság akkor érhet bennünket, ha a napellenzőt is az objektívre helyezzük, annak ugyanis pontosan ugyanolyan bordázata van, mint a fókuszgyűrűnek, így néha előfordulhat, hogy miközben a kijelzőt nézzük és kezünkkel csak kitapogatjuk a fókuszgyűrűt, az nem a gyűrűre, hanem a napellenzőre téved és azon akarunk élességet állítani. Az egységes dizájn miatt persze érthető, hogy a napellenző is kapott külső bordázatot.
A gyűrű elektronikusan vezérli a fókuszcsoportot, nincs közvetlen fizikai kapcsolat a lencsetagok és a fókuszgyűrű között. A közelpont és a végtelen tárgytávolság közötti átfókuszáláshoz gyors gyűrűforgatás esetén 270 fokkal kell elforgatnunk a fókuszgyűrűt, de lassú forgatással finom beállítás is elérhető: lassan forgatva két teljes fordulattal (720 fok) járható végig a fókusztartomány!
Távolságskálát nem tartalmaz az objektív, hozzávetőleges skálát a váz kijelzőjén láthatunk (Sony).
Kapcsolóból egy került csak a tubusra, ez a szokásos AF/MF közötti váltást teszi lehetővé.
A fókuszlégzés problémája (azaz a közeli és távoli témákra fókuszálás során jelentkező eltérő látószög) általában a videósokat/filmeseket szokta zavarni, de tegyük azért hozzá, hogy aki fókuszsorozatból akar nagyobb mélységélességű képet összerakni, annak is meggyűlhet a baja az eltérő látószögekből adódó változó mértékű nagyítással.
Éppen ezért most is megnéztük, hogy milyen mértékű ez a bizonyos fókuszlégzés. A Sigma 65mm f/2 DG DN | C sem kivétel ezen jelenség alól, a közelpont és a végtelen tárgytáv közötti látószög eltérés ráadásul elég jelentős. Itt közelpontra állva kisebb a látószög, mint távoli témáknál, az eltérés közel 20%.
