2006-ban, a legutóbbi Photokina végén úgy zártam a beszámolónkat, hogy az volt az addigi legnagyobb Photokina. A mostani kiállítás után még mindig mondhatjuk, hogy a 2006-os volt a legnagyobb, hiszen idén ha hem is sokkal, de valamivel kevesebb kiállító jött el Kölnbe: míg 2006-ban 1579-en voltak a katalógusban, addig idén már csak 1523-an. Ez azonban a csarnokokban nem nagyon volt észrevehető. A nagy gyártók a 2006-os megjelenésükhöz hasonló méretű kiállítóterekkel készültek, az átrendeződés minimális volt. Egyedül talán a Panasonic lóg ki a sorból, ami kiszorította a közte és a Canon stand közötti területről a Sigmát, ami a Kodak mellett, a korábbinál némileg nagyobb területen talált magának helyet (arra nem emlékszem, hogy ott mi állt legutóbb, talán még az is a Kodak stand része volt). A két éve kiemelt újoncok közül a Cewe ismét nagy standdal készült, bár idén szerintem nem volt olyan látványos, mint első alkalommal. Az Apple viszont egyáltalán nem jött el, a kaliforniai cég termékeit egyedül egy kereskedő cég képviselte (a népszerűsítésbe persze beszállt az a több száz kisebb-nagyobb stand is – köztük a például a Nikonnal és a Canonnal – ahol a demonstrációk Apple gépeken futottak). Filmről összesen két helyen volt szó: a Kodak standon és az egyik előcsarnokban. Az a gyanúm, hogy most már senki sem vitatja, hogy a jövő digitális. Persze a digitális technológiára való átállásnak vannak vesztesei és nyertesei. Megy a piac újrafelosztása. Az elmúlt években több komoly fényképezőgép gyártó (pl. Minolta, Contax) is kidőlt a versenyből, miközben teljesen újak (pl. Panasonic) törtek fel a nagy múltú (pl. Canon, Nikon) cégek mellé vetélytársnak. De a verseny a képkidolgozás területén hasonlóan látványos. A nagy laborgyártó cégek közül jóformán csak a Fuji és a Noritsu van talpon (az Agfa és a Kodak lényegében eltűntek), de ők sem ülhetnek a babérjaikon, mert a vetélytársak tintasugaras és hőszublimációs technológiával próbálják megkaparintani a piacot. Bár az albumok, keretek és egyéb fotós kiegészítők piaca eddig is nagy volt, idén talán az eddigieknél is színesebb, frissebb kínálattal találkoztunk. A digitális fotók világában kicsit elkényelmesedtünk, elszoktunk a nem digitális végtermékektől, ami a felvonultatott albumokat látva komoly hibának tűnik. Ma egy kis odafigyeléssel és némi pénzzel saját útikönyvet is rendelhetünk a képeinkből és élményeinkből, és az ádáz versenynek hála ezek ára már bőven a megfizethető kategóriába esik. A kiállítás ugyan kisebb volt mint 2006-ban, mi mégis a korábbinál többen (négyen), több bejegyzésben (összesen 45) tudósítottunk az eseményről. Ha két év múlva is lesz Photokina, akkor mi valószínűleg akkor is ott leszünk.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Egy újabb remek animáció a gyújtótávolság és a perspektíva hatásáról
Kíváncsi vagy, miért mondják azt, hogy lehetőség szerint ne fotózz portrét nagylátószögű objektívvel? Ez az animáció erre is választ ad. Az év...
Így készülnek a Nikkor optikák
A Nikon Europe egy szépen fényképezett rövidfilmet tett közzé Youtube oldalán, mely a Nikkor objektívek gyártásába avatja be nézőjét.
A cég az elmúlt...
Vízjelezni, vagy nem vízjelezni?
Az örök kérdés, ami fotósok körében felmerül. Vízjelezzük-e a fotóinkat, vagy mutassuk meg tiszta valójában? Már a fotozz.hu hajnalán is előfordultak olyan esetek,...
Lineáris elektromágneses motorok a fókuszmeghajtásban
Szakdolgozat címnek is beillene a bejegyzésünknek adott cím, pedig csupán egy érdekes technológiai blogposztot ajánlunk benne, ami nem is olyan nagyon komoly mélységű, mégis,...
Így másolhatod át egy kép színvilágát egy másikra
Tetszik egy kép színvilága és szeretnél hasonlót csinálni a saját fotóddal? Itt a megoldás!
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben