A legjobb tükör nélküli (MILC) fényképezőgépek 2021-ben, 2022-re

0

Bevezető, MILC kezdőknek

Az egyre fejlődő okostelefonok mára teljesen kiszorították az egyszerűbb, olcsó kompakt fényképezőgépeket, de a magasabb kategóriás, prémium kompaktokból is kevés akad. Ezek ára ráadásul vetekszik a tükör nélküli fényképezőgépekével, így nem csoda, hogy kevesen akarnak egy fixen beépített objektíves gépet választani, ha ugyanannyiért cserélhető objektíveset is kapnak.

A kétrészes sorozatunk első cikkében a jelenleg kifutó technológiának számító tükörreflexes gépeket tekintettük át, amelyekhez ma még kedvező áron vásárolhatók objektívek. A most indulók – akik hosszú távra szeretnének berendezkedni – azonban már el kell gondolkozzanak a tükör nélküli fényképezőgépeken, hiszen – noha ezekhez magasabb áron szerezhetők be az objektívek – az ellátottság szempontjából egyértelműen ezek a nyerőek. Persze nem csupán ennyi a különbség!

A tükör nélküli fényképezőgépek esetében nem blokkolja a szenzort egy féligáteresztő tükör, azaz folyamatosan működni képes, így a fókuszrendszer feladatát is átveheti. Ennek a megoldásnak az óriási előnye a tükörreflexesekkel szemben, hogy a képmező bármely területére fókuszálhatunk, nincs megkötve a kezünk a kép középső, tipikusan harmadoló pontokon belüli területére. A folyamatos élőkép lehetősége ezen felül pontosabb fókuszt is kínál, hiszen a mesterséges intelligenciával támogatva a legkomolyabb modellek már nem csak az emberi arcot képesek felismerni és pontosan a szemre fókuszálni, de ugyanez elérhető madaraknál és a legtöbb macska és kutya (formájú állat) esetében is, sőt, akár autók, motorok és kerékpárok, valamint ezek vezetői is felismerhetők, amik követő fókusszal folyamatosan élesen is tarthatók.
Gyorsabb sorozatok, akár 1/16000 vagy a/32000 mp zársebesség elektronikus zárral, élőkép egy részének kinagyítása, könnyed kézi fókusz – ezek mind a MILC, azaz a tükör nélküli gépek előnyei.

A teljesség igénye nélkül mutatunk meg néhány gépet, amit igazán érdemes fontolóra venni, de ezeken kívül bőven van még más típus/modell is, így érdemes lehet alaposabban szétnézni.


MILC kezdőknek

Hobbi- és amatőr fotósoknak a legtöbb esetben nem szükséges a full-frame, azaz Leica kisfilmes képkocka méretű szenzorral szerelt gép, így a mikro NégyHarmados és az APS-C szenzoros modellek közül is nyugodtan lehet választani. Ha mégis kis mélységélességű fotókat szeretnénk készíteni, ezekkel a gépekkel, akkor megfelelő fényerejű objektívvel ez is lehetséges (a kisfilmes gépen elérhető mélységélesség szempontjából az objektív fényerejét szorozni érdemes a képkivágás faktorral, hogy a kisfilmesnél elérhető hatást makapjuk, azaz egy 42,5mm f/1,7 mikro NégyHarmados objektív megfelel látószögben és mélységélességben egy 85mm f/3,4-nek, míg egy APS-C szenzoros gépen használt 56mm f/1,2 megfelel egy kisfilmes 85mm f/1,8-nak).

A mikro NégyHarmados rendszer bőséges objektív választékkal rendelkezik, amelyhez idén is jelentek meg új modellek a korábban Olympus, ma már OM System néven dolgozó japán gyártótól, valamint a Panasonictól is. A mikro NégyHarmados és APS-C szenzoros gépek között beépített elektronikus keresővel ellátott és anélküli modellek is megtalálhatók, utóbbiak nyilván az olcsóbbak.

Az APS-C szenzoros gépeket a Canon, a Fujifilm és a Sony is kínál, a Canon esetében azonban benne van a pakliban, hogy pár éven belül az APS-C vonalat is átviszik RF bajonettre – erre utalhat az is, hogy idén már nem jelent meg jelentős fejlesztés az EOS M rendszerre, objektívből évek óta nem láttunk újat, de gépvázból is csak egy kisebb ráncfelvarrású modell jött ki.

Canon EOS M200

A 2019-ben jelent meg az az APS-C szenzoros belépőszintű modell, amely EF-M 15-45mm f/3,5-6,3 IS STM stabilizátoros kitobjektívvel 210 ezer Ft-ért vásárolható meg.
Az igazán könnyen kezelhető gép 24 Mpixeles felbontása elegendő akár poszter méretű (100+ cm szélességű) nyomatok készítéséhez is, ami a komolyabb fotósok igényeit is kielégíti. A ma divatos szelfizés illetve vloggerkedés is részben támogatott, a szelfizéshez felhajtható LCD-t kínál a gép, ami videoblogolásnál is jó szolgálatot tesz, hiszen felvétel közben látjuk az élőképet. A magasabb igényű vloggerek számára a mikrofon bemenet hiánya lehet kis negatívum. A haladó fotósok, akik szeretnének kreatív vakus megvilágítást használni, a vakupapucs hiányába ütközhetnek.
Kirándulós, városnézős, családi fényképezőgépnek viszont remek kis gép az EOS M200!

Rendszer: Canon M
Részletes infó: EOS M200 bejelentés
Különlegességek: gyors Dual Pixel CMOS AF hibrid autofókusz | Wi-Fi és Bluetooth LE | felpattanó beépített vaku | vezeték nélküli vakuvezérlés | 180 fokban felhajtható érintésérzékeny 3″-os LCD | Ultra HD videó 30 kép/mp-cel | slow-motion felvétel HD felbontásban | 6 kép/mp sorozat | sztereó mikrofon | optikai hibák javítása
Szettek: váz + EF-M 15-45mm objektív
Színváltozatok: fekete, szürke

Fujifilm X-E4

Szintén az APS-C ligában játszik a Fujifilm, akiknél a kis méretű gépek közé sorolható az idén megjelent X-E4). 26 Mpixel felbontású X-Trans 4 képérzékelővel készül, amely nem kapott szenzorstabilizációt. Bár kis méretű gépről van szó, hátulján nem csak egy 180 fokban felhajtható, szelfizéshez és vloggerkedéshez is hasznos LCD található, de egy 2,36 millió képpontos OLED elektronikus kereső is használható a képek komponálására.
Különlegessége a külön zársebesség és expozíció korrekciós tárcsa, amelynek használata megkönnyíti a haladó fotózást.

A 400 gramm alatti tömegű X-E4 váz 330 ezer Ft-ért vásárolható meg.

Rendszer: Fujifilm X
Részletes információ: Fujifilm X-E4 bejelentés
Műszaki adatok: adatlap
Különlegességek: 26 Mpixeles X-Trans 4 CMOS képérzékelő | 425 mezős fáziskülönbség elvű AF pont | 8 kép/mp sorozat | DCI-4k és 4k Ultra HD videó 30 kép/mp-cel | elektronikus zár | beépített Wi-Fi vezérlő | optika hibák korrekciója | sztereó mikrofon csatlakozó | 3″, 1,62 millió képpont, fel-le dönthető, érintésérzékeny LCD | 2,36 millió képpontos OLED EVF | vakupapucs
Szettek: váz, váz + XF 18-55mm objektív
Színváltozatok: fekete, fekete-ezüst

Olympus E-P7

Idén jelent meg a kicsi és könnyű Olympus PEN E-P7, amely az M.Zuiko Digital ED 14-42mm f/3,5-5,6 EZ kitobjektívvel együtt sem nyom többet 430 grammnál. A képességei alapján az alsó-középkategóriába sorolható FourThirds szenzoros gépet ugyan itt, a kezdő fotósoknak ajánljuk, ugyanakkor hobbi- és amatőrfotósok számára is jól használható a dupla vezérlőtárcsájának köszönhetően. Mivel elektronikus keresővel nem rendelkezik, így csak a hátsó LCD-n láthatjuk az élőképet, így elsősorban azok számára ajánlható, akik nem igénylik a „belenézős” keresőt, elvannak az okostelefonos fotózásnál jól ismert pózzal: magunk elé tartva a gépet a hátsó LCD-n komponálunk.
A vakupapucsot is kínáló kis fényképezőgép a kreatív megvilágítások iránt érdeklődő hobbi és amatőr fotósok számára is biztosít fejlődési lehetőséget: kitanulhatjuk vele a vakus világítás csínját-bínját is. De nem szükséges vakut használnunk, hiszen mindenes gépként alkalmazva a beépített, felpattintható vakut se kell felnyitnunk, a nagy érzékenységének és a hatékony szenzorstabilizálásának köszönhetően este is megállja a helyét. Akik megszokták az okostelefonos alkalmazások által kínál sok-sok effekt lehetőségét, az Olympus gépek művészi szűrőit is szeretni fogják.
Fotókat 20 Mpixeles felbontásban készíthetünk, ami méter széles nyomatokhoz is elég lehet, ha a képet falra akasztjuk! Fel-le dönthető LCD-je a legtöbb helyzetben jól látható élőképet kínál, legyen szó akár földfelszínhez közeli, érdekes perspektívát adó nézetről, vagy fej fölüli fotózásról, esetleg szelfiről.
Videofelvételt 4k UltraHD felbontásban max. 30 kép/mp frissítéssel készíthetünk vele.

Az Olympus PEN E-P7 váz 290 ezer Ft-ért, a váz + M.Zuiko Digital ED 14-42mm f/3,5-5,6 EZ objektívet tartalmazó kit 325 ezer Ft-ért vásárolható meg.

Teszt: Olympus PEN E-P7 teszt
Rendszer: Micro FourThirds
Részletes információ: Olympus PEN E-P7 bejelentés
Műszaki adatok: adatlap
Különlegességek: 20 Mpixeles LiveMOS szenzor | 5 tengelyes szenzorstabilizálás | 121 mezős kontraszt AF | sorozat 8,7 kép/mp mechanikus zárral, max. 15 kép/mp elektronikus zárral | vakupapucs | 3″, 1,04 millió szubpixeles, 180 fokban lefelé dönthető, 90 fokban felfelé hajtható, érintésérzékeny LCD | finomhangolható fénymérés | szenzorstabilizálás | 4k UltraHD videófelvétel 30 kép/mp-cel | slow-motion felvétel HD 120 kép/mp-cel | felpattanó beépített vaku | vakupapucs | Live Time – LiveView időzített frissítés hosszú expozíciónál | HDR sorozat | Beépített Wi-Fi adapter
Szettek: váz + 14-42mm 1:3,5-5,6 EZ Pancake objektív
Színváltozatok: fekete, fehér, barna

Panasonic Lumix GX880

A Panasonic GX880 nem mai modell, a FourThirds szenzoros gép még 2019-ben jelent meg, emiatt viszont árban nagyon versenyképes, gyakorlatilag a legolcsóbb MILC. Hasonlóképpen az EOS M200-hoz, ez a típus is felhajtható LCD-t kínál a szelfizők számára, s bár 4k UltraHD videót is rögzíthetünk vele, videó blogoláshoz a mikrofon bemenete hiányában csak korlátozottan alkalmas. Elektronikus keresővel nem rendelkezik.
A legjobb pillanatok elkapását a 30 kép/mp sebességű, 8 Mpixel felbontású 4K Photo sorozat mód segíti. A focus-stacking szolgáltatásával nagy mélységélességű makrófotó is készíthető, a fénykompozíció pedig a hosszú expozíciós képek trükkös készítésénél jöhet jól. A széles látószögű panorámák kedvelői az automatikus panoráma összefűzésnek örülhetnek, míg a time-lapse készítés szerelmeseinek gépen belüli time-lapse videózást is kínál a GX880.
16 Mpixeles felbontása 80 cm szélességű nyomatok készítésére elég, ha ezeket falra szánjuk, fotókönyvet pedig még 30 cm méretben is kiváló részletgazdagsággal készíthetünk képeiből.

A 12-32mm-es (24-64mm ekvivalens) objektívvel együtt mindössze 160 ezer Ft-ért megvásárolható gép szintén családi mindenesként használható, könnyű utazós, kirándulós gép (vakupapucs nélküli!).

Teszt: Panasonic Lumix GX880 teszt
Részletes információ: Panasonic GX880 bejelentés
Rendszer: Micro FourThirds
Műszaki adatok: adatlap
Különlegességek: 16 Mpixeles, aluláteresztő szűrő nélküli CMOS szenzor | szenzorstabilizálás | UltraHD videó 30 kép/mp-cel | max. 10 kép/mp sorozat sebesség | 4K Photo sorozat | time-lapse készítés | beépített vaku | felhajtható LCD érintőképernyő | Wi-Fi modul | automatikus panoráma készítés
Szettek: váz, váz + 12-32mm f/3,5-5,6 összetolható objektív
Színváltozatok: fekete, fekete+ezüst

Sony Alpha 6100 (ILCE-6100)

2019-ben jelent meg a vloggereknek is szánt APS-C szenzoros Sony Alpha 6100, amely 24 Mpixel felbontást, a képmező 84%-át lefedő AF rendszert, 11 kép/mp-es sorozatsebességet és mikrofon bemenettel támogatott 4k UltraHD videofelvételt kínál.
A 180 fokban felhajtható és 45 fokban lefelé dönthető LCD-n kívül egy kis méretű, 1,44 millió képpontos elektronikus keresőt is használhatunk a képek komponálására.
Bár kedvező ára miatt a kezdőknek szánt gépeknél említjük meg az Alpha 6100-at, képességei alapján gyakorlatilag az amatőr fotósok is jó használt vehetik.

A Sony Alpha 6100 váz 290 ezer Ft-ért, a váz + 16-50mm f/3,5-5,6 PZ OSS objektívet is tartalmazó készlet 330 ezer Ft-ért érhető el.

Rendszer: Sony NEX
Részletes információ: Sony Alpha 6100 bejelentés
Műszaki adatok: adatlap
Különlegességek: 24 megapixel | 5 tengelyes szenzorstabilizálás | hibrid autofókusz 425 fókuszponttal | Ultra HD videó 30 kocka/mp sebességgel | zebra élőképen | mikrofon bemenet | 11 kép/mp-es sorozat | optikai hibák javítása | felhajtható és lefelé dönthető LCD | Wi-Fi és NFC | 1,44 millió képpontos kereső | vakupapucs
Szettek: váz, váz + SEL 16-50mm objektív, váz + SEL 16-50mm objektív + SEL 55-210mm objektív
Színváltozatok: fekete