Kipróbáltuk: Canon EOS 750D teszt

0

Bevezetés

A Canon az előző években egy kicsit elhanyagolta az EOS xxxD vonalat, hiszen hiába frissített ez előtt (2013 márciusában) az EOS 700D-vel, az akkori újdonságok aligha dobogtatták meg bárki szívét, hiszen még ráncfelvarrásnak is kevés volt.

Idén azonban beerősített a japán gyártó és kitett magáért, hiszen a haladó belépőszinten a tizedik modellként megjelenő EOS 750D mellett egy másik haladó belépőszintű DSLR-t is bejelentett, az EOS 760D-t.

Az érdekesség az, hogy a két új modell között nagyobb az eltérés, mint anno az EOS 650D és EOS 700D között. Márpedig két ennyire hasonló gépet piacon tartani mindenképpen példa nélküli vállalkozás. Persze arra azért ügyelt a Canon, hogy a 760D képességeivel se veszélyeztesse a 70D piaci pozícióját, de vitathatatlan előnyökkel bír a 750D-hez képest. E kérdéskörrel azonban egy másik cikkünkben foglalkozunk majd, most szorítkozzunk az EOS 750D-re.

A Canon tehát idén év elején jelentette be új haladó belépőszintű DSLR-jeit, amelyek jópár újdonságot hoztak. Először nézzük át az EOS 750D főbb képességeit:

  • 24,2 megapixeles felbontású APS-C CMOS
  • ISO100-12800 érzékenység, 1 Fé lépésekben (ISO25600-ra kiterjeszthető)
  • Digic 6 feldolgozórendszer
  • 19 keresztszenzoros, -0,5 Fé-től működőképes AF rendszer, (TTL CT-SIR)
  • Hybrid CMOS AF III élőképes fókuszrendszer
  • 7560 pixeles RGB+IR fénymérő szenzor (63-zónás mérés)
  • Flicker Detection (villódzás érzékelés)
  • +/-5 Fé expo korrekció
  • Max. 1/4000 mp záridő
  • Pentatükrös kereső (95% lefedettség, 0,82× nagyítás)
  • 3″-os, 3:2 oldalú Clear View II LCD, kihajtható, forgatható, érintésérzékeny, 1,040 millió képpontos
  • 12-es kulcsszámú beépített vaku+vakupapucs
  • 5 kép/mp sorozat
  • Full HD videó, 30 kocka/mp sebességgel
  • SD/SDHC/SDXC kártyák támogatása
  • HDMI kimenet, mikrofon bemenet
  • ~440 kép egy akkutöltéssel
  • Wi-Fi és NFC
  • Magyar menünyelv

A részletes adatokat adatlapunk tartalmazza, érdemes azt is átfutni!

Bár a Canon eddig visszafogottan lépkedett feljebb a felbontásban, úgy tűnik a fő konkurencia által gerjesztett harcba mégis beszállt, így nem csak a profi szegmensben (lásd 5Ds R), de a belépő DSLR-ek között is komolyabb ugrást hajtott végre a felbontás terén, így most már a Canon is kínál 24 Mpixeles APS-C szenzoros tükörreflexes gépet. Megújult a fókuszrendszer is, pontosabban átkerült az EOS-7D fókuszszenzora. Igaz, nem kapunk annyira részletes beállítási lehetőséget, mint a 7D-nél, de ez talán természetes is. Új fénymérő modul is került a gépbe, de új az akkumulátor, illetve a Wi-Fi vezérlő is újdonságnak számít.

Külsejében már kevésbé látunk eltérést a 700D-hez képest, legalábbis elölről és hátulról nem igazán van szignifikáns különbség. Ha a gépek felső részét vizsgáljuk, akkor viszont feltűnhet, hogy a 700D vakupapucs előtti mikrofonjai átkerültek a 750D-nél a gép elejére, illetve ami ennél fontosabb, hogy a vezérlőtárcsa és az üzemmódtárcsa között megjelent két új gomb, a fókusz mód választó és a Disp.

A Canon EOS 700D és EOS 750D közötti főbb különbségek
Canon EOS 700D Canon EOS 750D
Szenzor effektív felbontása 18 Mpixel 24,2 Mpixel
Legnagyobb felbontás 5184×3456 6000×4000
Fókuszrendszer 9 keresztszenzoros, középső f/2,8-nál dupla pontosságú
-0,5..18 Fé tartomány
19 keresztszenzoros, középső f/2,8-nál dupla pontosságú
-0,5..18 Fé tartomány
Képfeldolgozó processzor DiGiC 5 DiGiC 6
Sorozat 5 kép/mp 6 RAW képig 5 kép/mp 8 RAW képig
Beépített vaku kulcsszáma 13 12
Fénymérés 63 zónás SPC 63 zónás RGB+IR (7560 pixel)
Anti-Flicker villódzás mentesítés nincs van
Kereső pentatükrös, 95% lefedettség, 0,85× nagyítás pentatükrös, 95% lefedettség, 0,82× nagyítás
Segédrács a keresőben nincs van, kikapcsolható
Betekintés érzékelő van nincs
Optika geometriai torzításának korrekciója van nincs
Wi-Fi vezérlő nincs van
Akkumulátor LP-E8
(8,1 Wh)
LP-E17
7,5 Wh
Egyéb – Hybrid CMOS AF – Hybrid CMOS AF III
– külön AF mód gomb a gép tetején
Méretek 133,1 × 99,8 × 78,8 mm 131,9 × 100,7 × 77,8 mm
Tömeg (akkumulátorral és kártyával) 580 gramm 555 gramm
balra: Canon EOS 700D | jobbra: Canon EOS 750D