Csúcsmobilok a fényképezésben (2013)

0

Bevezetés

Azt hiszem felesleges újabb értekezésbe kezdenem arról, hogy az utóbbi években a mobiltelefonok, és különösen az okostelefonok, miként szorították ki a piacról az olcsóbb digitális fényképezőgépeket. Egyes gyártók belépő kompakt szériáik megszüntetésével reagáltak a megváltozott helyzetre, és szinte heti rendszerességgel érkeznek hírek a kompakt piac lassú agóniájáról.

De a Föld forog tovább, nekünk pedig lépést kell tartanunk vele, így biztos vagyok benne, hogy a jövőben oldalunkon is megszaporodnak majd a mobiltelefon bemutatók. Legalábbis az eddigi nullához képest. Kezdetnek szerettünk volna mindjárt a közepébe vágni, és a csúcsmobilok krémjével bemutatni, hol tart e pillanatban a telefonos kamerák tudása és minősége. Összeszedtük hát a legjobb féltucatot és egyenként vallatóra fogtuk őket.

Egyelőre nem célunk a telefonok tőlünk megszokott részletességű bemutatása, hiszen jól látszik, hogy még ezek a csúcs készülékek sem nyújtanak annyi szolgáltatást fotózás terén, mint egy középkategóriás fényképezőgép. A következőkben mégis igyekeztünk kiragadni néhány jellemző mozzanatot a készülékek tudásából, kizárólag a fénykép és videó készítésre koncentrálva.

A bemutatóban szereplő modellek (névsor szerint):

  • Apple iPhone 5S
  • HTC One
  • LG G2
  • Nokia Lumia 1020
  • Samsung Galaxy S4
  • Sony Xperia Z1

A mobilokról készítettünk egy részletes összehasonlító táblázatot is, szigorúan a fényképezéssel és videóval kapcsolatba hozható képességeikkel. A táblázat jobbra és lefelé görgethető.

Apple iPhone 5S HTC One LG G2 Nokia Lumia 1020 Samsung Galaxy S4 Sony Xperia Z1
Váz anyaga alumínium alumínium mûanyag mûanyag mûanyag fém+üveg (por és cseppálló)
Operációs rendszer iOS Android Android Windows Phone Android Android
Szenzor 1/3″ BSI-CMOS 1/3″ BSI-CMOS
UltraPixel technológiával
1/3″ BSI-CMOS 1/1,5″ BSI-CMOS 1/3″ BSI-CMOS 1/2,3″ Exmor RS CMOS
Max . felbontás 8 megapixel (1,5 µm) 4 megapixel (2 µm) 13 megapixel (1,1 µm) 38 megapixel (1,12 µm) 13 megapixel (1,1 µm) 20,7 megapixel (1,1 µm)
Képméretek

3264 x 2448
2448 x 2448

2688 x 1520
2048 x 1520
1520 x 1520
4160 x 3120
4160 x 2340 (16:9)
3264 x 2448
1280 x 960

7136 x 5360
7712 x 4352
2592 x 1936

4128 x 3096
4138 x 2322
3264 x 2448
3264 x 1836
2048 x 1152

5428 x 3936
3264 x 2448
3840 x 2160
2048 x 1536
1920 x 1080

Képformátum JPEG JPEG JPEG JPEG, RAW (szoftverfrissítéssel) JPEG JPEG
Érzékenység Auto (ISO32-2500) Auto, ISO100-1600 (1 Fé lépésekben) Auto, ISO100-800 (1 Fé lépésekben) Auto, ISO100-4000 (1 Fé lépésekben) Auto, ISO100-800 (1 Fé lépésekben) Auto, ISO50-800 (1 Fé lépésekben)
Objektív 33mm (ekv), F2,2 28mm (ekv), F2,0 29mm (ekv), F2,4 26mm (ekv), F2,2 31mm (ekv), F2,2 27mm (ekv), F2,0
Zoom 3x Live video zoom digitális (4x) digitális (8x) digitális (veszteségmentes képkivágással,
állóképnél 3x, videónál 6x)
digitális (4x) digitális (3x Clear Image, 8x digi)
Optikai stabilizátor nincs (digitális) van van van nincs (digitális) nincs (digitális)
Élességállítás automatikus (érintéses AF pont kijelölés) automatikus (érintéses AF pont kijelölés) automatikus (érintéses AF pont kijelölés)
kézi
automatikus (érintéses AF pont kijelölés és
expo)
automatikus (érintéses AF pont kijelölés) automatikus (egy és többmezõs, érintéses
AF pont kijelölés és expo, tárgykövetés)
Elülsõ kamera 1,2 Mpixel, 720p HD video, HDR állókép 2,1 Mpixel, 88 fokos nagylátószög, FullHD video,
HDR funkció
2,1 Mpixel, FullHD video 1,2 Mpixel, 720p HD video 2 Mpixel, FullHD video, 6 db felvételi üzemmód 2 Mpixel, FullHD video
Állókép módok Négyzetes képkivágás, Panoráma Jelenet (Normál, Álló, Jelenet, Háttérvilágítás,
Szöveg), Éjszakai, HDR, Széles panoráma
Exponálás és törlés, Dinamikus tónus,
Panoráma, VR Panoráma, Sorozatfelvétel, Szépség
felvétel, Kettõs kamera, Pillanatfelvétel ideje,
Intelligens auto, Sport, Éjszakai
Panoráma, SmartCam (legjobb kép kiválasztás,
többszörös expozíció egy képre, mozgás
érzékeltetése, legjobb arcok kiválasztása,
nem kívánt objektum törlése), ProCam (manuális
beállítások)
Auto, Szép arc, Legjobb kép, Legjobb arc, Hangos kép,
Többkép egy mozgó tárgyról, Animált
fénykép, Árnyalatgazdag (MDT), Nem kívánt
oibjektum törlése (Radír), Panoráma, Sport,
Éjszakai
Kiváló automatikus, Kézi, Info Eye, Social live,
Timeshift burst, Kiterjesztett valóság, Képeffektusok,
Panorámapásztázás
Képeffektusok 8 db (kameraszoftverbõl közvetlenül behívható) 15 db (kameraszoftverbõl közvetlenül behívható) 3 db (kameraszoftverbõl közvetlenül behívható) külön gyári szoftverben (Creative Studio) 12 db (kameraszoftverbõl közvetlenül behívható) 12 db (kameraszoftverbõl közvetlenül behívható)
Videó 1920×1080/30p
1280 x 720/120p
1920×1080/30p
1280 x 720/60p
640 x 480/120p
176 x 144 (MMS)
1920×1080/60p/30p
1280 x 720
320 x 240 (MMS)
176 x 144 (MMS)
1920×1080/30p/25p/24p
1280 x 720/30p/25p/24p
1920×1080/30p
1440×1080/30p
1280×720/30p
320×240/30p
1920×1080/30p
1280×720/30p
MMS
Videó módok Lassított, Állókép készítés
(1080p)
Normál, Lassított, Gyors HD (60 fps), HDR (FullHD) Normál, MMS korlát, Lassítás, Gyorsítás Mosolyexpo, Önkioldó, Arcfelismerés, HDR, Fénymérés,
Tárgykövetõ AF, Zseblámpa mód, Jelenetválasztás(
tájkép, tengerpart, sport, lágy, éjszakai,
hó, parti)
Hangfelvétel van sztereó van (Audio zoom funkcióval) sztereó van van (kikapcsolható)
Sorozat van (folyamatos gombnyomással) van (normál, 20 képre korlátozott) van van van van
Önkioldó nincs van (3, 5, 10 mp) van (2 mp) van (2, 5, 10 mp) van (2, 10 mp)
Beállítások Expozíció korrekció (+/-2 Fé, 1 Fé
lépésekben)
Kontraszt (+/-2 lépésben)
Telítettség (+/-2 lépésben)
Élesség (+/-2 lépésben)
Expozíció korrekció (+/-2 Fé, 1/3 Fé
lépésekben)
Expozíció korrekció (+/-3 Fé, 1/3 Fé
lépésekben)
Záridõ állítás (auto, 4-1/16000 mp,
1/3 Fé lépésenként)
Expozíció korrekció (+/-2 Fé, 1/2 Fé
lépésekben)
Fénymérési módok (Mátrix, Középre
súlyozott, Szpot)
Expozíció korrekció (+/-2 Fé, 1/3 Fé
lépésekben)
Fénymérési módok (Átlagoló,
Középre súlyozott, Szpot)
Fehéregyensúly   Auto, Izzólámpa, Fénycsõ, Napfény,
Felhõs
Auto, Izzólámpa, Fénycsõ, Napfény,
Felhõs
Auto, Izzólámpa, Fénycsõ, Napfény,
Felhõs
Auto, Izzólámpa, Fénycsõ, Napfény,
Felhõs
Auto, Izzólámpa, Fénycsõ, Napfény,
Felhõs
Vaku van (dual-LED) van (LED), 5 fokozatú automatikus vezérléssel van (LED) van (Xenon) van (LED) van (LED)
Vakumódok Kikapcsolt, Automatikus, Derítõ Kikapcsolt, Automatikus, Derítõ Kikapcsolt, Automatikus, Derítõ Kikapcsolt, Automatikus, Derítõ, Csak AF segédfény,
AF segédfény letiltás
Kikapcsolt, Automatikus, Derítõ Kikapcsolt, Automatikus, Derítõ, Vörösszem csökkentõ,
Zseblámpa
Kijelzõ 4″-os LED IPS LCD
1136 x 640 pixel (326 ppi)
4,7″.os Super LCD3
1920 x 1080 pixel (468 ppi)
5,2″.os IPS LCD
1920 x 1080 pixel (423 ppi)
4,5″-os AMOLED
1280 x 768 pixel (334 ppi)
5″-os Super AMOLED
1920 x 1080 pixel (441 ppi)
5″-os Triluminos TFT LCD
1920 x 1080 pixel (441 ppi)
Kijelzõ védelem Corning Gorilla Glass 2 Corning Gorilla Glass 2 Corning Gorilla Glass 2 Corning Gorilla Glass 3 Corning Gorilla Glass 3 Dragontrail Glass
Egyéb Arcfelismerés, Geocímkézés, HDR panoráma
és fotó, Kompozíciós rács, Diavetítés,
Automatikus megosztás, Expozíció/videó indítás
a +/- gombokkal
Rögzített fókusz videónál, Kompozíciós
rács, Arcfelismerés, Mosoly idõzítõ,
Geocímkézés, HTC Zoe (kombinált videó+fotó,
nem kívánt objektumok eltávolítása)
Hangvezérelt expozíció, Geocímkézés,
Arcfelismerés
Cinematograph, Creative Studio, PhotoBeamer, Arcfelismerés, Négyféle
kompozíciós rács, Külön expo gomb
Képelõnézet, Geocímkézés,
Hangvezérlés, Kompozíciós segédrács,
Automatikus éjszakai mód, Dupla kamera használat,
Mobilfény, Környezetérzékeny fájlnév,
Hangerõ gomb zoom vagy expo gombként használható,
Arcfelismerés, Videostabilizálás
Geocímkézés, Arcfelismerés, Képelõnézet,
Gyorsindítás, Auto feltöltés
Belsõ memória 16/32/64 GB (13,5 GB) 32/64 GB (27 GB) 16/32 GB (11,4 GB) 32 GB (31,2 GB) 16/32/64 GB (9,9 GB) 16 GB (12,6 GB)
Memóriakártyával bõvíthetõ? nem nem nem nem microSD (max. 64 GB) microSD (max. 64 GB)
Méretek 123,8 x 58,6 x 7,6 mm 137,4 x 68,2 x 9,3 mm 138,5 x 70,9 x 8,9 mm 130,4 x 71,4 x 10,4 mm 136,6 x 69,8 x 7,9 mm 144 x 74 x 8,5 mm
Tömeg (váz) 112 gramm 143 gramm 143 gramm 158 gramm 130 gramm 170 gramm
Ár 207 000 Ft-tól 128 000 Ft-tól 126 000 Ft-tól 158 000 Ft-tól 129 000 Ft-tól 146 000 Ft

görgessen jobbra! ->>

A teszt előkészítése során érdekes problémába ütköztünk. Bár az okostelefonok fotós képességeit igyekeznek a gyártók előtérbe tolni, a mai csúcsmobilokhoz nem igazán van olyan fotós tartó, amivel állványra lehetne tenni a telefont. A Nokia jelenti az egyedüli kivételt, hiszen kínál a Lumia 1020-hoz állványmenettel is felvértezett fotós markolatot, de a többi mobil jellemzően túl nagy a mobilos állványként hirdetett tartókba. Ezeket ugyanis többnyire az iPhone mérethez tervezik. A készülékek kipróbálása során végül is az állványfej helyére vagy gömbfejre is rögzíthető Cullmann CX140 tartót használtuk, amibe a Sony Z1 kivételével, ha nem is kényelmesen, de minden telefon befért.