Eljő a mobilok diadala?

0

Fotós berkekben egyelőre sok kritika éri a mobilokba épített digitális fényképezőgépeket – több-kevesebb joggal. Jelen sorok írója sem tartja például a digitális képalkotás csúcsának, amit mobiljának VGA felbontású kamerája félhomályban művel, ám a telefonos fényképezés helyzete a nagyon közeli jövőben változni fog: célszerű lesz megbarátkozni, vagy legalábbis számolni velük.


Ha nem a szűken vett fotós szubkultúrában, hanem átlagemberek között mozgunk, a mobilok már egyértelműen kezdik átvenni a hatalmat. Egy bizonyos szint fölött az emberek többsége számára másodlagos a minőség, így onnantól fogva, hogy a mobilba épített apró digitális fényképezőgép is felismerhető, színhelyes és a monitoruknál nagyobb méretű képeket készít, a meccs eldőlni látszik. Hiába zsugorodnak és vékonyodnak egyre a digitális gépek és hangoztatják gyártóik, hogy bárhova kényelmesen magunkkal vihetjük őket, ha a mobil úgyis velünk van és első ránézésre nincsen lényeges különbség a képeik között, az emberek többsége az utóbbira voksol.

Az ABI Research nevű kutatóintézet szakemberei egyenesen a belépő szintű kompaktok eltűnését jósolják, hosszú távon pedig azt, hogy azok a felhasználók, akik nem kicsi, hordozható másodgépet kereső profik, hanem átlagemberek, egyszerűen le fognak szokni a kompaktokról. A főbb fényképezőgép-gyártók mostanra gyakorlatilag kivonultak a 3 megapixel alatti szegmensből, átengedve a teret a mobiloknak, ahol év végére már a legalább 1,3 megapixeles készülékek lesznek túlsúlyban az eddig uralkodó VGA kamerákkal szemben. (A 2-3-4 millió képpontos felbontással fényképező telefonok elterjedését ugyancsak legkésőbb 2007 közepére várják, de Dél-Koreában már most öt megapixeles kamerás mobilokkal öli egymást a Samsung és az LG, akik helyi gyártóként általában az ázsiai országban tesztelik az újdonságokat.) Az ABI szerint a piac is differenciálódik majd: egyes gyártók az olcsóbb, egyszerűbb modellekre állnak rá, míg más gyártók – főképp a Sony Ericsson, a Nokia és a Samsung hármasa – mind jobb minőségű készülékekre hajtanak majd.



A meglepő jóslat az adatok tükrében meglehetősen valószerűnek tűnik. A hagyományos, filmes fényképezőgépek eladásai világszerte évek óta csökkennek, évente 15-25 százalékkal (többségüket már a három fő piacnak számító Európán, Japánon és az USA-n kívül adják el). Az elmúlt évtizedben teret hódító digitális fényképezőgépek eközben megnyugtatóan fogynak, többnyire 60 százalékkal több kel el belőlük, mint a megelőző évben, a növekedés azonban lassul: az IDC kutatóintézet szerint idén már 50 százalék alá esik. A kamerás mobilok ugyanakkor nem egészen 5 éve, 2000 novemberében jelentek meg, és az eladások azóta évről évre megduplázódnak. 2005 végére a világban 320 millió fényképezős mobil néz majd farkasszemet 87 millió digitális géppel, az év során pedig összesen 64 milliárd kép készül telefonnal, miközben önálló készülékkel csak 8,7 milliárd. Azt pedig, hogy telefonba épített vagy önálló gépet visznek-e inkább magukkal az emberek a villamosra, jól érzékelteti az amerikai Future Image adata, mely szerint a fényképezős mobilok használói több mint kétszer annyi képet készítenek, mint a hagyományos fotósok.


A képkészítési statisztika arról tanúskodik, hogy a fényképező nem olyasmi, amit a gyártók a védtelen mobilhasználók nyakába sóznak, hanem egy olyan funkció, amit boldogan használnak, és ez a népszerűség nem véletlen: az újabb mobilok képeinek minősége a pár évvel ezelőtti belépő szintű kompaktokéval vetekszik. A Future Image kutatói készítettek egy összehasonlító tesztet, amelyben 10×15 cm-es papírnyomatok minőségét vizsgálták. A próbák során négy fényképezős mobil képességeit mérték össze egy-egy digitális és analóg egyszer használatos géppel, illetve három, belépő szintű, 1, 2, illetve 3 megapixeles digitális készülékkel úgy, hogy ugyanakkor, ugyanazokat a témákat fotózták velük, majd kinyomtatták, illetve előhívták a felvételeket. Az elkészült papírképeket élesség, részletgazdagság, színhűség és -élénkség, illetve a képtömörítés felismerhető nyomai alapján pontozták. Az várható volt, hogy az egyszer használatos gépeket a telefonok is csúnyán leverik, de az a kutatókat is meglepte, hogy a két megapixeles telefon a két megapixeles digitális gépet szorongatta, sőt, még a csak VGA felbontású mobil képét is asztalra bátran kitehetőnek ítélték.



Az újabb mobilok már kezelik a számítógép nélküli nyomtatást biztosító, a digitális gépek között elterjedt PictBridge szabványt, és videófelvételnél sem ritka a néhány éve még a fényképezőgépeknél is elterjedtnek számító 320×240-es felbontás másodpercenként 15 képpel. (A videók minősége főleg a számítást végző chipen múlik, így a további javulás elsősorban a harmadik generációs mobilszolgáltatás elterjedésével várható: a szélessávú adattovábbításnak köszönhetően úgyis egy rakás számításigényes szolgáltatás kerül majd a készülékekbe, amelyet a chipgyártók ígéretei szerint a jövőben fejlesztett modellek már el fognak bírni, így például a 640×480-as felbontású, 30 kép/mp-es videók rögzítésének sem lesz akadálya.) Ezzel az is együtt jár, hogy a mobiloknál is elkezdtek számítani az olyan szempontok, amiket eddig a felhasználók csak önálló digitális gép vásárlásakor vettek figyelembe, mint például a memória mérete és a memóriakártyás bővítés lehetősége, vagy éppenséggel az, hogy egy akkutöltés hány kép készítésére elegendő.



Az érzékelők felbontásának növekedése csak ideig-óráig tudja elterelni a figyelmet a mobilfényképezés másik gyenge pontjának tartott optikákról. Sok félnivalója azonban itt sincs a mobilgyártóknak: a Nokiának például sikerült egy Carl Zeiss optikát elhelyezni új multimédia-csúcsmodelljén, az N90-en, és a többi vezető gyártó is a minőség komoly javítása felé vette az irányt. Az autofókusz az új modellekben már-már alapkövetelmény, zoomból viszont eddig csak digitálissal találkozhattunk. Hamarosan ez is a múlté lesz – a Sharp például a hét elején jelentette be új, mobilokba szánt 2-szeres optikai zoommal és 3 megapixeles CCD-vel ellátott kameráját.


Középtávon a további fejlődésnek sem lesz komoly akadálya, több cég is dolgozik ugyanis a hagyományos optikák kiváltásán, ami a kompakt gépek mellett szintén főleg a méretre érzékeny mobilgyártóknak jó hír. A Philips az emberi szem működéséhez hasonló, folyadék-alapú megoldását fejleszti: a változtatható fókusztávolságú, alig pár milliméteres lencse prototípusa a tavalyi CeBIT szakkiállításon debütált. A FluidFocus névre keresztelt újítás két különböző törésmutatójú folyadékból áll. Az egyik olaj-, a másik sóoldat-szerű, és mivel a kettő közül csak az utóbbi vezeti az elektromosságot, a ráadott feszültség miatt változó víztaszítással a lencse alakja is változik. Folyadékos megoldást keres az amerikai Bell Labs és a francia Varioptic is – utóbbi már a Samsunggal közös, mobilba épített tesztszérián dolgozik.

„A digitális gépek egyre kevésbé fognak a méretben, a könnyű hordozhatóságban és a szórakoztató funkciókban vetélkedni, és egyre inkább a komoly fényképezési képességek számítanak majd, mint az objektív, a teljesítmény vagy a képminőség.” – jósolja a Future Image. A kutatók azt is hozzáteszik, hogy a mobilfényképezés robbanásszerű terjedése mindenkinek jót tesz majd, hiszen a telefonokba épített és az önállónak megmaradó digitális gépek gyártóit is gyors iramú fejlesztésekre ösztönzi. A választás pedig mindenki előtt szabad, és még csak nem is kötelező: az én zsebemben például remekül elfér egymás mellett egy mobil és egy digitális kompakt.