Exkluzív: Sony Alpha DSLR-A900

0

Felépítés I.

Bevezető

A Sony a Minolta fényképezőgép üzletágának felvásárlásával olyan üzletbe csöppent bele, amit önerőből igen nehezen tudott volna összehozni. A Minolta objektívekkel és kiegészítőkkel rendelkezők afféle biztos hátteret adtak egy sikeres vállalkozáshoz. Persze a Sony nem is elégedett meg azzal, hogy megvette a Minolta számunkra fontos részét, noha eleinte (főként az A100 megjelenésekor) nagyon úgy tűnt, hogy a fejlesztésekbe nem igen akarnak sok pénzt ölni. A helyzet azonban kicsit más. Igenis komolyan gondolja a cégóriás a tükörreflexes piacon való komoly szereplését, de a nagy fejlesztésekhez idő kell. Nem csoda hát, hogy induláskor kevésbé durrantott nagyot, s az igazán ütős gépekkel csak idén jelentkezett. Legnagyobb szenzációja a ma bejelentett fullframe szenzoros gépe, amely a világon elsőként kínál teljes Leica képkocka méretű képérzékelőt, szenzor eltoláson alapuló képstabilizálással.

A Sony Alpha DSLR-A900 tehát az eddigi legkomolyabb tükörreflexes fényképezőgép, amelyet a Sony piacra dobott. A Sony Hungária Kft. jóvoltából lehetőségünk van egy részletes, átfogó, előzetes bemutató elkészítésére, amely reményeink szerint a még nem tömeggyártású gép minden fontosabb tulajdonságáról tájékoztatja olvasóinkat.

Képérzékelő

A Sony január végén jelentette be azt a teljes Leica képkocka méretű CMOS szenzorát, amely az A900-ba került beépítésre. A 24,6 millió effektív pixelszámú képérzékelő segítségével 6048×4032 pixeles maximális felbontású képeket készíthetünk. Arra is van lehetőség, hogy APS-C méretű szenzort emuláljunk, ekkor a képérzékelőre vetített képből a gép közelítőleg 1,5×-es képkivágást készít, így 3984×2656 képpontból álló fotók születnek. APS-C módon kívül 16:9 oldalarány is beállítható.
A gyenge megvilágításból és a viszonylag hosszú záridőkből adódó berázás okozta elmosódást a képérzékelő fizikai elmozdításával, a SteadyShot funkcióval kerülhetjük el. Ez a beépített giroszkópok segítségével érzékeli a váz elfordulását, s a szükséges számítások elvégzése után a szenzort a megfelelő mértékben eltolja a filmsíkon.

A képfeldolgozást a Sony saját fejlesztésű BIONZ processzora végzi, s hogy a gyártó ne bízza a véletlenre, a nagy felbontás és az ebből adódó nagy adatmennyiség miatt két processzort helyezett a gépbe.

Az érzékenység alapesetben ISO200 és ISO3200 közé állítható, de lehetőségünk van ISO100-ig ill. ISO6400-ig ezt kiterjeszteni. Az érzékenység állítás lépésköze: 1/3 Fé. Választhatunk automata érzékenység beállítást is, ekkor a gép dönti el, hogy az adott szituációban milyen érzékenységet érdemes használni. Az automatikus érzékenység tartományát a menüben megadhatjuk, kezdő értéknek ISO200 vagy ISO400, maximális értéknek ISO400, 800 vagy 1600 állítható be. A Felvétel menüben ki-és bekapcsolható a hosszú expozíciós felvételekhez tartozó – darkframe elvű – hotpixel- és sötétzajcsökkentő módszer, valamint megadható a nagy érzékenységen aktiválódó zajszűrés mértéke 4 lépésben.

A Sony Alpha DSLR-A900 is rendelkezik szenzortisztító rendszerrel, amely a kisebb kategóriás tükörreflexeseihez hasonlóan a szenzor nagy frekvenciájú mozgatásán alapul. Ha szükséges, természetesen a tükör felcsapása után manuális tisztítást is elvégezhetünk.

A képeket természetesen nemcsak JPEG, hanem RAW formátumban is elmenthetjük. A JPEG fotók tömörítési foka 3 lépésben állítható: extrafinom (X.Fine), finom (Fine) és normál (Std). A nyers RAW fájlokat tömörítés nélkül és tömörítve is elmenthetjük, a tömörítés nélküli RAW fájl 38,2 MiB-os, míg a tömörített cRAW 25,9 MiB-ot foglal el a kártyán. 4 GB-os memóriakártyára X.Fine JPEG képből 577, tömörítetlen RAW fájlból 108, míg tömörített RAW fájlból 161 db fér el.

Optika

A gépvázra természetesen a korábbi Minolta, a Sony, a Carl Zeiss ill. egyéb gyártók „A” bajonettes objektívjeit tekerhetjük fel. DT jelzésű optikákat erzen a vázon nem használhatunk, annak ellenére, hogy választhatunk APS-C képméretet.

Sorozat fényképezés

Sorozatot kétféle sebességgel készíthetünk az A900-zal. A nagyobb sebességű 5 kép/mp-cel, a lassabb 3 kép/mp sebességgel készíti a felvételeket. Az egy sorozatban készíthető képek száma a tetemes belső puffernek köszönhetően magas, tömörített RAW formátumban a nálunk járt béta állapotú gép 11 képet lőtt a specifikációban megadott sebességgel (nagysebességű módban), pedig a nagy felbontású RAW fájlok igen méretesek.

A kártyaírás sebessége kiváló, a nem végleges változat is 14.500 KB/s-mal írta a tömörítetlen RAW fájlokat egy 4 GB-os SanDisk Extreme III memóriakártyára. Üröm az örömben, hogy a nagy fájlméretek miatt ez a sebesség nem annyira érzékelhető a képek mentésének idejében.

Normál sorozaton kívül automatikus expozíció sorozat is készíthető, méghozzá 3 vagy 5 kép hosszban, 1/3, 1/2, 2/3 Fé lépésekben, ill. 2 Fé lépésközzel 3 kép. Itt lehetőség van egyképes és folyamatos sorozat beállítására is. Előbbi esetben minden gombnyomásra egy, utóbbinál sorozatban készülnek el az expozíciós sorozat képei.
Ezen felül fehéregyensúly sorozat is használható, amely 3 kép erejéig tart, a képek színezete közötti eltérés Low és High értékre állítható be.
Különleges sorozatnak számít a dinamikatartományt kiterjesztő DRO sorozat is, amely szintén 3 kép hosszúságú, a D-R+ képsorozat Low és High eltérésekkel készülhet.
A sorozatmódok között állíthatjuk be a tükör előzetes felcsapásának igényét is, ami után az exponáló gomb első megnyomásra felcsapja a tükröt, második megnyomásra pedig az expozíciót váltja ki.

Ugyanitt található az önkioldó beállítása is, itt két időköz (2 és 10 másodperc késleltetés) választható. A 2 mp-es időzítés előzetes tükörfelcsapást is magába foglal.