Fényképezőgépet karácsonyra (különleges kompaktok)

0

Fujifilm FinePix BigJob HD-3W

A furcsa nevű „BigJob” nem nem hétköznapi felhasználóknak készült, hanem elsősorban olyanoknak, akik extrém körülmények között szeretnének digitális fényképeket készíteni. Ilyenek lehetnek a precíz és kényes elektronikai eszközök számára nagy veszélyt jelentő, poros építkezések és egyéb munkahelyek. A Japánban már évek óta kapható sorozat első hazai képviselője a HD-3W, amely 1 méter mélységig víz-, és teljesen porálló (IP67 kategória). Ezen kívül ellenáll a kisebb mechanikai sérüléseknek is, például a 70 cm-ről való leejtésnek.

A gépet úgy alakították ki, hogy például védőkesztyűben is jól megmarkolható, biztos fogású és kezelhető maradjon. Markolata és mérete az átlaghoz képest nagyobb és kezelőszervei is jól láthatóak, könnyen elérhetőek. Az objektívet külön védősapka óvja, a gombok és kapcsolók pedig gumiborítást kaptak. A BigJob HD-3W külső vakucsatlakozóval és a fotók eredetiségét igazoló SecureShoot technológiával is rendelkezik.

Szenzora 6,1 megapixeles, optikája pedig 3x zoomátfogású. A 28 mm-től induló ekvivalens gyújtótávolság jobb mint az átlag, és belső terekben is jól használhatóvá teszi gépet, hiszen nagyobb látószöget ad a megszokottnál. Tele állásban ekv. 84mm-ig növelhetjük a gyutávot, a makró munkatávolság a frontlencsétől számítva 10 cm. Az érzékenység ISO64 és 1600 között állítható, akár kézileg is. A gép ettől eltekintve nem rendelkezik sok manuális beállítással. A rekesz és záridő például az automatikára van bízva. Az élességállítás is automata, de két távolságot (2,5 és 5 m) a fotós is megadhat. Hátulján egy nagyméretű (3”), széles betekintési szögű, 230 000 képpontos LCD kijelzőt helyeztek el, melynek világossága is jól szabályozható.

A HD-3W nem csak álló, de 640 x 480 pixeles, 30 kocka/mp sebességű mozgóképek készítésére is alkalmas, sorozatfelvételnél pedig maximális felbontásban 1,5 kép/mp-es sebességre képes 6 felvételig. Mindezek a gép 27 MB-os belső memóriájában, vagy külön megvásárolt xD kártyán tárolhatók. Az áramforrás 2 db AA-méretű (ceruza) elem, vagy Ni-MH akkumulátor lehet.

Különleges kialakítását persze meg is kell fizetnünk, hiszen az ára valamivel több mint 110 000 forinttól indul. Nem tipikus „karácsonyi apróság” annyi biztos, de aki egy valódi munkaeszközzel szeretné meglepni kiválasztottját, bizonyára örömet szerez vele.

Fujifilm FinePix HD-3W adatlap

Fujifilm FinePix HD-3W teszt

Fujifilm FinePix HD-3W tesztfotók

Olympus mju 1050SW, 1030SW, 850SW

Olympus mju 850SW

Olympus mju 850SW

Olympus mju 1030SW

Olympus mju 1030SW

Olympus mju 1050SW

Olympus mju 1050SW

Az Olympus SW-jelölésű ultrakompaktjai sokkal inkább a nagyközönség igényeihez igazítottak, mint előzőleg bemutatott modellünk. Csupán néhány gumiszegély és szigetelés árulja el róluk, hogy ezúttal is por- és cseppálló, valamint ütésálló modellekről van szó. Ezek a gépek inkább kirándulásokra, tengerpartra, vagy strandra valók és az sem árt nekik, ha egyenesen begyalogolunk velük a medencébe, netán a gyerekek önfeledt hancúrozása folytán leesik a piknikasztalról.

A 850SW 8 megapixelt, míg nagyobb modellszámú testvérei 10-et kínálnak. Objektívük zoomátfogása 3x és 3,6x-os. Utóbbi az 1030SW modellre jellemző, amely kisfilmes értéken 28 mm-től induló gyújtótávolságot kínál, míg a két másik gép 38 mm-től indulót.

A két kisebb modell 2008 elején, míg az 1050SW idén ősszel jelent meg, de már 55 ezer forint körül megvásárolhatjuk. Mindezért egy 3 méterig vízálló, porálló, 1,5 méterről történő leejtésnek is ellenálló, valamint -10 fokban is használható fémházas kis készülék kerülhet a fa alá.

Az Olympus mju 1030SW nagyobb látószögű optikája miatt valamivel drágább. Jelenlegi induló ára kb. 68 000 Ft, de 10 méterig ellenáll a víznek, 2 méterről is leejthető sérülésmentesen, 100 kilogrammos nyomást is elvisel és karcolásálló vázat kapott.

A 850SW-t már 34 ezer forintért is beszerezhetjük és felbontását kivéve nagyjából ugyanazokat a képességeket nyújtja, mint az 1050SW.

Olympus mju 850SW adatlap

Olympus mju 1030SW adatlap

Olympus mju 1050SW adatlap

Panasonic Lumix DMC-G1

A DMC-G1 az idei év legnagyobb vihart kavart bejelentése. Nem is tudom, nevezhetjük-e kompaktnak, hiszen valahol a kompaktok és a tükörreflexes gépek határvonalán egyensúlyoz. Előélete valahol idén nyáron kezdődött, amikor a Panasonic és az Olympus bejelentette a 4/3-os DSLR rendszer még kisebb Micro 4/3-ra keresztelt változatát.

Lényegében hagyományos tükör és optikai kereső nélküli, cserélhető objektíves, 4/3-os érzékelővel szerelt fényképezőgépekről van szó, melyek első képviselője a G1. Nagy érzékelőjének és cserélhető objektívének köszönhetően közel áll a DSLR gépekhez, míg elektronikus keresője és mérete inkább a kompaktokhoz teszi hasonlatossá.

A 12,1 megapixeles készülék ugyanolyan méretű érzékelőt kapott, mint a korábbi Olympus/Panasonic tükörreflexes fényképezőgépek. A keresőrendszer, köztük a tükör kikerült a gépből, így az objektívek közelebb kerülhettek a szenzorhoz, ami jelentős méretcsökkenésükkel járt együtt. Egyelőre két objektív kapható a G1-hez, melyek kisfilmes értékre átszámítva 28-90mm és 90-400mm-nek megfelelő látószöget és optikai stabilizátort adnak.

A gép kezelése sok tekintetben hasonlít a Panasonic jól bejáratott FZ kompakt sorozatára, de képességeiben a tükörreflexesekkel vetekszik. Keresője miatt azonban nem sorolható ebbe a kategóriába, mivel ebben a gépben nem optikai, hanem egy 1,4 millió (ekvivalens) képpontos LVF (elektronikus) kereső található, ami sokkal jobb minőséget ad, mint a jobb kompaktok megszokott EVF keresője. Hasonlóan fejlett a 3” képátlójú, 460 000 képpontos, kihajtható LCD-is. Mindkét keresőben élvezhetjük a kényelmes élőkép szolgáltatást. Az autofókusz rendszer szintén a kompaktoktól örökölt kontrasztérzékelős AF, mely az korábbi lassú rendszerekhez képest szintén a DSLR-ekkel vetekedő sebességet kínál. Talán említenem sem kell, hogy a gépben minden fontos manuális beállítás megtalálható és a JPEG formátumon kívül RAW képeket is készíthetünk.

A G1-hez alaptartozék egy lítium-ion akkumulátor és egy töltő. Memóriakártyát (SD/SDHC) viszont nem kapunk hozzá, így a vásárláskor érdemes erre is gondolnunk.

A DMC-G1 egyik hátránya, hogy nem képes videofelvételre, valamint talán az, hogy nem túl számottevő a méret-, tömeg csökkenés a DSLR kategória olcsóbb modelljeihez képest.

Ezeket leszámítva kiváló alternatívát nyújt a tükrös rendszer gépeihez mérten is, magasan a kompakt kategória képminősége felett. Mindezért a belépő DSLR gépekhez hasonló árat kell fizetnünk, ami alap kitben (gép + 14-45mm stabilizátoros objektív) jelenleg kb. 140 000 Ft.

Panasonic Lumix G1 adatlap

Panasonic Lumix G1 teszt

Panasonic Lumix G1 tesztképek

Pentax Optio W60

A kis vízálló kompaktok igen praktikus ajándékok lehetnek idén is. Nem túl bő, 2008-as kínálatuk egyik darabja a Pentax Optio W60, amely 4 méteres mélységig áll ellen a víz hatásának és persze szárazabb vidéken a porosodásnak.

A 10 megapixeles fényképezőgép sokféle képméretet, köztük 3:2 és 16:9 oldalarányúakat is, kínál. Érzékenysége ISO50-től ISO6400-ig állítható, azzal a megkötéssel, hogy ISO3200-tól legfeljebb 5 megapixelen használható. Mindehhez egy kellemes nagylátószögű optika társul, amely kisfilmes értékre átszámolva 28-140 mm-nek megfelelő látószöget ad, vagyis 5x optikai zoomátfogású.

Az élességállítást bízhatjuk a gép automatikájára is, de manuálisan is elvégezhető. Makró módban legfeljebb 1 cm-re közelíthetjük meg a témát, ami igen jó makróképességet feltételez. A fényképezőgépen sok mindent állíthatunk, de a rekesz és záridő szabályozása teljes mértékben az automatika feladata. Szolgáltatásai közé tartozik az arcfelismerő AF/AE, a mosolyfelismerő önkioldó, de megemlíthetjük a magyar menünyelvet is.

Amennyiben videót szeretnénk készíteni, legfeljebb 1280 x 720 pixeles felbontásban tehetjük, ami kiemelkedő érték. Sajnos a képfrissítés csak 15 kocka/mp, a 30 kocka/mp-hez 640 x 480-as felbontást kell választanunk.

A kijelző, egy széles betekintési szögű, 2,5” méretű LCD, 230 000 képpontos felbontással. A készülékhez egy lítium-ion akkumulátort mellékel a gyártó, melynek egy feltöltésével valamivel több mint 200 fotó készíthető. A képek tárolására természetesen a legelterjedtebb kompakt kártyaformátumot az SD-t és ennek nagy kapacitású (SDHC) változatát használja a gép, melyek külön vásárolhatók hozzá. A W60-ban alapból 36 MB beépített memória áll rendelkezésre.

A Pentax Optio W60 halványpiros, halványkék és ezüst színváltozatokban kapható kb. 65 000 forinttól kezdődően.

Pentax Optio W60 adatlap

Pentax Optio W60 teszt

Pentax Optio W60 tesztfotók

Samsung NV100HD

A Samsung NV-sorozata mindig egy kicsit több akart lenni az aktuális kompakt trendeknél. Idén a frissen megjelent NV100HD modell képviseli a széria nagyravágyó terveit. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a készülék felbontása, ami 15 megapixelével még a komolyabb gépek között is nagynak számít. Mindebből 14,7 megapixelt hasznosít valódi képalkotásra. Nem spóroltak az érzékenység tartománnyal sem. ISO80-tól 3200-ig állíthatjuk, a legmagasabb értéken már csak 3 megapixeles felbontásban.

Az objektív persze a jelenleg divatosnak, de még különlegességnek számító ekvivalens 28mm-ről indul és tele állásban 102mm-nek megfelelő látószöget ad. Az alig 2 cm vastag fémházba bújtatott „lencse” így 3,6x optikai zoomátfogást kínál. A kézremegés okozta véletlen bemozdítás ellen a gép Dual IS stabilizátor rendszerével védekezhetünk, amely az egyszerűbb digitális stabilizáció mellett valódi optikai rázkódáscsökkentést is felvonultat a probléma kiküszöbölésére.

Az élességállítás automatikus és legfeljebb 5 cm munkatávolságig lehetséges, és természetesen az arcfelismerő módot sem hagyták ki a gépből. Félmanuális módokat (rekesz- és záridő előválasztás) nem kapunk, de az említett két expozíciós érték kézzel is szabályozható az M (manuális) üzemmódon belül.

Az NV100HD egyik érdekessége a kijelzője. 3” képátlója és 460 000 képpontos felbontása már önmagában kuriózum, de érintőképernyős kivitele még egyedibbé teszi. Kezelőgombokat alig találunk a gépen, szinte minden a képernyőn megjelenő feliratokkal és ikonok segítségével, érintéssel szabályozható.

Meg kell említenem a gép videofelvételi képességét is. A nevében lévő HD utótag ugyanis nem a véletlen műve. Ilyen minőségben, azaz 1280 x 720 képponttal, valamint 30 kocka/mp-es képfrissítéssel rögzíthetők a mozgóképek, sztereo hanggal és optikai zoomot használva. A fényképezőgépen HDMI kimenet is található, melynek segítségével nagyfelbontású TV-hez csatlakozhatunk.

A géphez számos kiegészítő, például bőrtok és infra távvezérlő is jár, és persze a saját akkumulátor sem hiányzik a csomagból. Az akku töltése a szintén alaptartozéknak számító dokkolóegységen keresztül történhet.

Aki az (ultra)kompakt paletta „legtrendibb” szolgáltatásait szeretné birtokolni idén karácsonykor, komolyan számolhat ezzel a készülékkel. Valószínűleg nem lesz ilyen a szomszédnak. Hogy mi legyünk az utca királyai, legalább 73 000 forintot kell kifizetnünk a készülékért.

Samsung NV100HD adatlap Samsung NV100HD teszt

Samsung NV100HD tesztfotók

Sigma DP1

A Sigma DP1 a korábban bemutatott Panasonic DMC-G1-hez hasonlóan felkavarta a digitális kompakt gépek nyugodt állóvizét. Igaz, mindez tavaly történt, hiszen egy 2007-es modellel van dolgunk. Azért került be válogatásunkba, mert idén teszteltük és a mai napig teljesen egyedinek számít. Néhány hónapja a Sigma bejelentette utódját a DP2-őt, de úgy tűnik, hogy az új modell jövő évnél előbb nem kerül a boltokba.

A DP1 a tükörreflexes SD14 14,7 megapixeles Foveon X3 típusú CMOS érzékelőjét kapta, sokkal nagyobbat, mint bármely más kompakt fényképezőgép. Az egyedi kialakítású szenzoron egymás alatt, három rétegben helyezkednek el a képpontok, így maximális képmérete a pixelszám harmadának (4,65 Mpx) megfelelő. A különleges elrendezés viszont kiváló képminőséget ad, melyre rásegít a nem kevésbé kitűnő, 28mm-nek megfelelő, fix látószöget és fényerőt kínáló optika is. A zoomot tehát el kell felejtenünk ennél a gépnél, de a manuális beállításokat nem, hiszen bármely értékét kézzel is megváltoztathatjuk.

A Sigma DP1-re nem jellemző, hogy hajszolná a jelenleg divatos szolgáltatásokat. Minden „hagyományos” beállítást megváltoztathatunk rajta, így a rekeszt, a záridőt, az érzékenységet (ISO100-800), a fehéregyensúlyt, a fénymérési módot, a vaku módokat és az expozíció korrekciót is. Használhatunk 9 pontos automata és kézi élességállítást is. Arcfelismerő szolgáltatást, hangzatos képszerkesztő, vagy egyéb lehetőségeket viszont nem találunk benne, sőt még a videó is 320 x 240 pixelben maximált. Ez egy keményvonalas, régimódi és kissé komótos fényképezőgép, csak a legszükségesebb beállításokkal és kivételes képminőséggel. Ehhez hozzájárul, hogy RAW formátumban is dolgozhatunk.

A géphez SD, vagy SDHC kártyát használhatunk, ha külön megvásároljuk őket. Akkura viszont nem kell költenünk, mivel egy lítium-ion áramforrást és töltőt mellékel a gyártó.

A 2,5” méretű, 230 ezer képpontos LCD-vel szerelt Sigma SD1 azoknak ajánlott, akiket nem érdekel a sok szolgáltatás, a csillogó, divatos külső és a sebesség, csak és kizárólag a szinte kompromisszum mentes képminőség és egy zsebre tehető géptől szeretnék megkapni ezt, a kényelmetlen DSLR-ek helyett. A gép egyedi volta persze az árában is tükröződik. Jelenleg kb. 156 ezer forinttól vásárolható meg.

Sigma DP1 adatlap

Sigma DP1 teszt

Sigma DP1 tesztfotók

Sony Cyber-shot DSC-T700

Végül, de nem utolsósorban, egy újabb ultrakompakt ajánlat a karácsonyfa alá. A Sony DSC-T700 mai mezőnyünk talán legkisebb versenyzője. A mindössze 16 mm vastag fémvázában egy 10 megapixeles képérzékelő található. A maximális (3648 x 2736 px) felbontás mellett 4:3, 3:2 és 16:9-es oldalarányú méreteket is választhatunk, többek között a Full HD-nek megfelelő 1920 x 1080 méretet. Az érzékenység szintén széles tartományban szabályozható, ISO80 és ISO3200 között.

A vékony vázba egy apró, rejtett optika került, amely bekapcsolás után sem nyúlik ki a gépből. Kisfilmes értékre átszámított gyújtótávolsága 35-140 mm, ami 4x optikai zoomot jelent. Bizonytalanabb kezűeknek, illetve gyenge fényben fotózóknak jól jöhet az optikai stabilizátor, mely remélhetőleg bemozdításmentes fotókhoz segíti használóját. További szolgáltatás az arcfelismerő és mosolyfelismerő rendszer, a szoftveres vörösszem javítás és különféle képeffektek lehetősége. A gép automata élességállítással és expozíciós beállításokkal rendelkezik, de használhatunk négy, előre meghatározott élességállítási távolságot is. Makró módban legfeljebb 1 cm-ről készíthetünk felvételeket.

A videofelvétel átlagos, 640 x 480 pixeles felbontású és 30 kocka/mp sebességű. Nem mindennapi viszont a készülék hátulján lévő LCD kijelző. Már első látásra is furcsa lehet, hogy semmilyen kezelőszervnek nem marad hely a hátlapon terpeszkedő, 3,5” képátlójú monitor miatt. Nincs is szükség rájuk, hiszen a kijelző érintőképernyős. Minden a rajta megjelenő ikonokkal szabályozható. Átlagon felüli mérete mellett azonban felbontása is kivételes, 921 600 képpont, amely még a drágább, sok százezres modellek között is ritka manapság.

Aki a Sony Cyber-shot DSC-T700-at vásárolja nem kell akkumulátorra költsön, hiszen egy lítium-ion akku jár a géphez a megfelelő töltővel együtt. Nem kell memóriakártyát sem beszereznünk hozzá, hiszen alapból elég lehet a 4 GB kapacitású beépített memória. Ha mégsem, akkor MemoryStick Duo és PRO Duo kártyákkal egészíthetjük ki.

A készülék számos színváltozatban, így fekete, ezüst, pezsgő, pink és piros kivitelben is megvásárolható, kb. 76 000 forinttól.

Sony Cyber-shot DSC-T700 adatlap

Összegzés

Ebben a végtelenül színes mezőnyben teljesen felesleges lenne abszolút győztest kikiáltanunk, hiszen akad itt 30 ezer forintos ár- és szolgáltatás kategóriájú gép és 100ezret bőven meghaladó is. Ráadásul képességeikben is igen eltérő típusokról van szó. Ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk, akkor a kiváló képminőségű és szolgáltatáskészletű Panasonic Lumix DMC-G1-et emelhetjük ki, amely méltó ellenfele a digitális tükörreflexes fényképezőgépeknek is, nagyjából hasonló áron. Olcsósága miatt az Olympus mju 850SW-vel is tehetünk egy próbát, amely szinte észrevétlen társ lehet egy strandon, vagy akár szánkózás, síelés közben, és aggódnunk sem kell, ha homok, víz éri, vagy netán a földre esik.