Kiegészítők karácsonyra (30.000-Ft fölött)

0

Határ a csillagos ég! Legalábbis, ami a 30 000-Ft fölött árkategóriát illeti, hiszen ennyiért valóban szinte bármit megkapunk. De megígérjük, hogy kíméletesek leszünk és megpróbáljuk hanyagolni a hatszámjegyű árcédulás holmikat. Ilyen drága kiegészítőket többnyire jobban szeret egy fotós saját maga beszerezni, nagy műgonddal kiválasztani.

Alapul ezúttal is a megszokott on-line fotóáruházak kínálatát vettük. A választék bő, a kiegészítők palettája viszonylag szűk, abban az értelemben, hogy többnyire a komolyabb gépekhez használható objektívekre, állványokra, nagyobb táskákra és memóriakártyákra korlátozódik. Ez az árkategória tehát sok esetben a komolyabb felkészültségű és felszerelésű fotósoknak nyújt megfelelő kiegészítőket. Olcsó kisgép mellé többnyire felesleges, vagy egyszerűen haszontalan ilyen áron választanunk kiegészítőt, de ha megajándékozni kívánt fotós rokonunk, ismerősünk hosszú évek óta, megszállottja a fotózásnak, melyre maga is sokat költ, és pénztárcánk is bírja a komolyabb anyagi áldozatot, igen komoly meglepetést okozhatunk számára az alábbi eszközök valamelyikével.


55000-Ft: Sunpak PZ-40X vaku

Ezzel a szépen formatervezett, kis méretű vakuval igen sok világítási feladat oldható meg. 40-es kulcsszáma egy nagyobb helységben is garantálja a kellő megvilágítást. Kis mérete és súlya miatt elsősorban azoknak ajánlott, akik kompaktabb, kisebb felszereléssel szeretnék átvészelni fotós feladataikat, de mindenképpen szükségük van egy külső vakura is. A vaku erőssége, hogy különféle, elterjedt rendszerekhez dedikált, így Canon, Nikon és Minolta digitális tükörreflexes gépeken is megfelelően kommunikál a gépvázzal, de használható manuális beállítással is. Ára a DigitCamnél br. 55 000-Ft.


Ellenőrizzük vétel előtt: A vaku Canon, Nikon és Minolta kivitelben külön-külön vásárolható meg, ezért vásárlás előtt tájékozódjunk a rendszer típusáról. Más gépeken TTL, vagy egyszerű manuális vakuként használható.


Kinek ajánljuk: Komoly fotósoknak, akik ragaszkodnak a kisebb méretű felszereléshez.

41475-Ft: Sigma EF 500 DG ST vaku

Nagy fényerő jellemzi az 50-es kulcsszámú Sigma EF 500 DG ST vakut, amely szintén többféle rendszerhez használható, így Nikon, Canon, Minolta és Pentax digitális fényképezőgépekhez is illeszthető. A vakufej függőlegesen 90 fokban, vízszintesen pedig 180 fokban forgatható, a beépített automata zoom pedig 28-105mm között biztosít korrekt megvilágítást. A Sigma EF 500 DG ST az 500 DG Super típusú vaku egyforma fényerejű, de kisebb képességű, olcsóbb változata. Ára 41475-Ft, a Megapixel kínálatából.


Ellenőrizzük vétel előtt: Csak vakupapuccsal és/vagy szinkroncsatlakozóval ellátott gépekkel használható, és főként a fent felsorolt márkákhoz ajánljuk.


Kinek ajánljuk:Azoknak, akik nagy fényerejű vakut szeretnének, relatíve olcsón.

34375-Ft: Soligor PZ-42 AF E-TTL vaku

Az egyik legolcsóbb idehaza kapható, rendszervaku a Soligor PZ-42 AF, mely tökéletesen kompatibilis a Canon E-TTL vakuszabvánnyal, így az ezt támogató gépekkel képes teljes kommunikációra. Kulcsszáma 42-es, így a legtöbb szituációban megfelelő fényerőt biztosíthatunk segítségével. Ez a fényerő F2,8 rekeszállás és ISO 100 érzékenység mellett elegendő egy 15 méterre lévő tárgy megvilágításához. A vakut 34375-Ft-ért szerezhetjük be az Extreme Digital üzleteiből.


Ellenőrizzük vétel előtt: A vaku csak vakucsatlakozásra alkalmaz Canon fényképezőgépeken használható korlátozás nélkül.


Kinek ajánljuk: Olcsó rendszervakut kereső Canon fényképezőgép tulajdonosoknak.


39000-Ft: Kingston Elite Pro 2 GB CF memória

Egy hosszabb fotóstúrán nincs minden esetben lehetőség a képek letöltésére, tárolására, csak a gép memóriakártyáján. Ennek kapacitása pedig véges. Nagyobb mozgásteret ad e tekintetben a Kingston Elite Pro 2 GB-os CompactFlash memória, melyre nagyobb felbontású fényképezőgéppel is több száz fotót készíthetünk maximális képméretben. Az Elite Pro változat ezen felül gyorsabb működést is jelent, így az ezt kihasználó fényképezőgépekben a képek mentésére sem kell hosszú másodperceket várni. A kártya ára 39000-Ft a Megapixelnél.


Ellenőrizzük vétel előtt: Csak CompactFlash memóriakártyát használó fényképezőgépekhez vásároljuk.


Kinek ajánljuk: Bárki számára, aki szeret egyszerre sokat fényképezni.

40000-Ft: Sandisk Extreme III. 1 GB SD memória

A Sandisk márka a memóriakártyák egyik legelismertebb gyártója, Extreme III. sorozata pedig termékkínálata csúcsszériáját képviseli, gondosan tesztelt, villámgyors működésű darabokkal. Az 1 GB kapacitású SD memóriakártya garantáltan nem a leggyengébb láncszem egy fotós felszerelésében. A Sandisk Extreme III. 1 GB kapacitású SD memória ára 40000-Ft a Medikernél.


Ellenőrizzük vétel előtt: Csak SecureDigital memóriát használó fényképezőgépekhez vásároljuk.


Kinek ajánljuk: A gyors képmentést és a viszonylag nagy kapacitást előnyben részesítők számára, tehát mindenkinek.

46000-Ft: Sandisk MemoryStick Pro 2 GB

„2 GB memória mindenre elég kell, hogy legyen!” Ferdíthetnénk el Bill Gates jól ismert és a fejlődés által már többször megcáfolt mondását. Az viszont tény, hogy napjainkban sokmindenre elég. Főként, ha Sony digitális készülékeket használunk, melyek a MemoryStick Pro kártyára mentik az adatokat. Egy Sandisk 2 GB-os MemoryStick Pro kártya 46000-Ft-ért vásárolható meg az Extreme Digitaltól.


Ellenőrizzük vétel előtt: A memória csak MemoryStick Pro kártyát támogató (Sony) készülékekben használható.


Kinek ajánljuk: Akik Sony digitális eszközökkel (pl. fényképezőgép, videokamera, MP3 lejátszó) rendelkeznek és állandó tárhelygondokkal küzdenek.


50000-Ft: Vosonic X’s Drive VP-2160 40 GB mobil háttértár

Van azért, hogy mégsem elég az a pár gigabájtos memória. Például egy hosszabb nyaralásnál, amikor nincs lehetőségünk az elkészült képek folyamatos mentésére. Ilyenkor jön jól egy hordozható háttértár, melybe kártyánkat helyezve máris átmásolhatjuk az elmúlt időszak képeit, majd tovább fotózhatunk ugyanarra a kártyára. A Vosonic X’s Drive-jai hazánkban is jól ismertek és elsősorban elérhető áruk miatt kedveltek. Minden elterjedt memóriakártya típust olvasnak és saját, tölthető akkumulátorról üzemeltethetők. A fotókat 2,5″ méretű (notebook) winchestereken tárolják, melyek nagyobbra cserélhetők. A 40 GB-os változat a DigitCamnél 50000-Ft-ba kerül.


Ellenőrizzük vétel előtt: Ha a megajándékozni kívánt fotós, gyakorta tesz hosszabb (több napos, vagy hetes) „kirándulásokat”, fényképezőgépével egyetemben, akkor rendkívül elégedett lesz ezzel az ajándékkal.


Kinek ajánljuk: Hosszabb nyaralások megörökítéséhez, illetve azoknak számára, akiknek ráragadt mutatóujjuk az exponálógombra.

50000-Ft: NixVue Vizor mobil CD író

Elidőzünk még egy pillanatra a tárolóeszközöknél. Az imént leírt mobil háttértár egy különleges változata a mobil CD író. Funkciója ugyanaz: teli memóriakártyánk tartalmát írhatjuk ki vele. Működése alapvetően abban különbözik az előbbitől, hogy nem HDD-re, hanem írható CD-re ment. Egy kártyaolvasó, és egy tenyérben, önállóan is működő CD író keverékéről van tehát szó. A NixVue Vizor mobil CD írója a Medikernél br. 50000-Ft-ba kerül.


Ellenőrizzük vétel előtt: Az írható CD-k kapacitása miatt 512-1 GB-os memóriák egyszeri kiírásához lesz ideális, de kevésbé sérülékeny tárolóforma ez, mint a kényes winchester (HDD).


Kinek ajánljuk: Lásd az előző kiegészítőnél írtakat!

60000-Ft: Raynox DCR-2020 Pro tele előtét

Elsősorban komolyabb kompakt, vagy csúcskompakt fényképezőgépekhez ajánlottak a különböző előtétkonverterek. Ezeket többnyire egy külön megvásárolható adaptergyűrűre, vagy magára az objektívre csavarhatjuk fel és funkciójuktól függően az objektív tele-, illetve nagylátószögű tartományát változtatják. A Raynox egyik csúcsmodelleje a DCR-2020 Pro tele előtét, mely 2,2x-el növeli az objektív „távolbalátó” képességét. Ára a DigitCam kínálatából 60000-Ft.


Ellenőrizzük vétel előtt: Felhelyezéséhez az esetek többségében egyedi méretű adaptergyűrű szükséges, melynek külső, menetátmérője 62mm. Ez a méret többnyire nagyobb „kompakt” fényképezőgépekhez, illetve menetátalakító gyűrű felhelyezésével érhető el.


Kinek ajánljuk: Vadállatokat fotózó kompakt géptulajdonosoknak.


32000-Ft: Soligor 0,7x nagylátószögű előtét

Az előtétkonverterek másik típusa, ahogy említettük a nagylátószögű konverterek csoportja. Ezek az előbb bemutatott konverterrel pont ellentétesen működnek: nagyobb látóteret foghatunk be segítségükkel, mint gépünk objektívének alapteljesítményére hagyatkozva. A Soligor 0,7x nagylátószögű konverter, szorzójának megfelelően, egy 35mm-es ekvivalens gyújtótávolságú objektívből (35 x 0,7) 24,5mm ekvivalens optikát „csinál”. Használata a gyártó szerint maximum 6 megapixelees gépeken ajánlott. Az ára most 32000-Ft az Extreme Digitalnál.


Ellenőrizzük vétel előtt: Felhelyezéséhez az esetek többségében egyedi méretű adaptergyűrű szükséges, melynek külső, menetátmérője 52m


Kinek ajánljuk: Belső térben minél nagyobb látószöget elérni kívánó fotósok részére ideális.

39900-Ft: Tamron 70-300mm F4-5,6 LD Macro

Olcsó teleobjektív megoldás digitális tükörreflexes gépek tulajdonosainak a Tamron 70-300mm F4-5,6 LD Macro objektív. A Tamron ezt a típust több, elterjedt gépszabványhoz (Canon, Nikon, Konica-Minolta, Pentax) is gyártja. Külön specialitása, hogy 300mm-es végállásában 1:2 arányú makroobjektívként is használható kisebb tárgyak élőlények fotózására. Ára a Megapixelnél br. 39900-Ft.


Ellenőrizzük vétel előtt: Csak cserélhető objektíves fényképezőgépekhez (az ajánlott darab Canon EOS típusokhoz) használható.


Kinek ajánljuk: Annak, aki olcsón szeretne nagyobb telezoom objektívet és egy átlagos makroobjektívet.

130000-Ft: Tokina 12-24mm F4 AT-X Pro objektív

A Tokina 12-24mm F4 AT-X Pro mostani listánk kakukktojása, főképp hatjegyű árát nézve. Ennek ellenére, (vagy éppen ezért) egy minőségi objektívről beszélhetünk, melyet egy korábbi cikkünkben már bemutattunk. Segítségével kisebb (APS-C) érzékelős digitális tükörreflexes gépeken is korrekt nagylátószöget érhetünk el, viszonylag jó fényerő mellett. Az objektív építési minősége kiváló, így a hobbifotózás mellett komolyabb munkákhoz is ajánlott, és az elterjedtebb rendszerekhez (pl. Canon, Nikon) megvásárolható 130000-Ft-ért az SLRfotótól.


Ellenőrizzük vétel előtt: Milyen fényképezőgép rendszerhez kívánjuk illeszteni az objektívet?


Kinek ajánljuk: Igényes digitális tükörreflexes fényképezőgép tulajdonosoknak.


56875-Ft: Zenitar 16mm F2,8 halszem objektív

Utolsó választott objektívünk egy különleges darab. Egyrészt azért, mert orosz gyártmányról van szó, másrészt a halszem objektívek, különleges képi hatásuk révén, mindig is kuriózumnak számítottak az objektívek között. Ezt a típust alapvetően M42-es rendszerhez (Zenit, Praktica) kezdték gyártani, de manapság éli igazi reneszánszát, a digitális tükörreflexes fényképezőgépekkel való viszonylag egyszerű illeszthetősége és jó minősége miatt. Az objektív megvásárolható egy adott, nagy rendszernek megfelelő (Canon, Nikon), vagy hagyományos M42 csatlakozós (menetes) változatban. Utóbbi esetben egy külön konverter megvásárlása szükséges, hogy egy másik rendszerhez használhassuk. Az általunk ajánlott típus Nikon fényképezőgépekhez használható (konverter megvásárlása nélkül), az ára pedig 56875-Ft az Extreme Digitalnál.


Ellenőrizzük vétel előtt: A bemutatott modell csak Nikon bajonettel kapható.


Kinek ajánljuk: Aki olcsón szeretne nagylátószögű és/vagy halszemobjektívet.

33500-Ft: Lowepro Orion AW hátizsák

Előző ajánlónkban már bemutattuk az Lowepro Orion Trekkerrét, mint kiváló megoldást azok számára, akik kényelmesen és biztonságosan, egy hátizsákban szeretnék hordani túra- és fotós felszerelésüket. A Trekker némileg kisebb pakolhatóságot adott, olcsóbban, aki viszont nagyobb felszerelést szeretne, vagy kénytelen cipelni, válassza az Orion AW hátizsákot. Alsó rekeszében biztonságosan szállítható a fotósfelszerelés, mely 2 nagyobb tükörreflexes gépváz, és akár 4 objektív lehet. Az alsó rész lecsatolható és külön fotóstáskaként is használható, a felső részbe pedig a kiránduláshoz szükséges kiegészítőket pakolhatjuk. Az AW jelzés arra utal, hogy a hátizsák ellenáll az időjárás viszontagságainak. Ára a DigitCamnél 33500-Ft.


Ellenőrizzük vétel előtt: Bárki számára megvásárolhatjuk, aki szenvedélyes túrázó és fotós egyben, nagyobb fotósfelszereléssel.


Kinek ajánljuk: Nagyobb túra és fotósfelszereléssel útnak indulók számára.

46600-Ft: Lowepro Magnum AW válltáska

A válltáskák hordása valamivel kényelmetlenebb a hátizsákokénál, de használatuk praktikusabb, mivel gyorsabban előhalászható belőlük a fényképezőgép és kiegészítői. A Lowepro Magnum AW-vel kevés tárhelygondja lesz egy fotósnak, ha elbírja. Belsejében elfér 2 nagyobb fényképezőgépváz felcsatolt objektívekkel, valamint 4-5 további objektívet és kiegészítőket is pakolhatunk melléjük. A táska vízálló anyagból készült. 46600-Ft-ért lehet a miénk az SLRfotótól megvásárolva.


Ellenőrizzük vétel előtt: A megajándékozni kívánt nagy felszerelést használ és hord.


Kinek ajánljuk: Aki elbírja.


60000-Ft-tól: Búvártokok

Különleges világ a vízalatti, mely a fotósok számára is egyedi kihívást és különleges élményt jelent. A márkásabb digitális fényképezőgépek többségét a víz alá is vihetjük, ha megvásároljuk hozzá a megfelelő búvártokot. A tokok 40 méter mélységig jelentenek védelmet a víz ellen, így komolyabb merülésekre is alkalmasak. A Mediker kínálatából átlagosan 60-70000-Ft-ért választhatunk búvártokokat a legelterjedtebb kompakt márkákhoz.


Ellenőrizzük vétel előtt: A fényképezőgép pontos típusát, mivel a hozzá való tok méretre szabott.


Kinek ajánljuk: A vízalatti fotózás megszállottainak.

31875-Ft-tól: Sigma MC EX Wide cirkuláris polárszűrő

Előzőleg már több alkalommal szóltunk a polárszűrőkről, melyekkel a nem fémes felületeken megjelenő tükröződéseket csökkenthetjük. Bemutattuk a Sigma többrétegű tükröződésmentes bevonattal gyártott polárszűrőit is, melyek nagyobb szűrőmenettel rendelkező objektívekhez is megvásárolhatók árkategóriánkban. A 82-95mm-es szűrőmenet többnyire a drágább teleobjektívekre jellemző. Az ezekhez való Sigma polárszűrők 31875-36800-Ft között vásárolhatók meg a Megapixeltől.


Ellenőrizzük vétel előtt: Az objektív szűrőmenete illeszkedjen a szűrő átmérőjéhez. Ellenkező esetben menetátalakító gyűrűvel oldható meg a probléma.


Kinek ajánljuk: Nagy frontlencséjű, teleobjektívek tulajdonosainak, vagy azoknak, akik direkt mindenből nagyobbat vesznek.

31600-Ft: Canon Pixma iP4200 tintasugaras nyomtató

Fotóink kinyomtatása sok esetben legalább olyan fontos, mint az elkészítésük, és hogy eleget tudjunk tenni e kívánalomnak, legegyszerűbb és legolcsóbb ha beszerzünk egy jó tintasugaras nyomtatót. Például a Canon Pixma iP4200-at, amellyel akár 9600×2400 dpi felbontásban is elkészíthetjük A4 méretű nyomatainkat, 1 pikoliteres cseppeket produkáló, FINE rendszerű nyomtatófeje pedig a legmodernebb technológiák egyikét képviseli. Ráadásul az Extreme Digitalnál most 20db 10 x 15cm-es, ajándék fotópapír is jár a Pixma iP4200-hoz, melynek ára 31600-Ft.


Ellenőrizzük vétel előtt: Nem igényel különösebb előtanulmányt.


Kinek ajánljuk: Aki szeretne sok fotót papíron látni, relatíve olcsó áron.


39990-Ft: HP Photosmart 335 tintasugaras nyomtató

A HP Photoret III. nyomtatási technológiáját hasznosító Photosmart 335 egy termál tintasugaras nyomtató, alapvetően 10x15cm fotók nyomtatására, de alkalmas 10x30cm-es panorámaképek papírra vitelére és hagyományos nyomtatásra is. Beépített, 3,8 cm-es LCD kijelzőjének, hordozhatóságának és akkumulátorról való működésének köszönhetően szinte bárhol, bármely PictBridge szabvány támogató digitális fényképezőgéppel összeköthető és közvetlen nyomtatásra fogható. A Photosmart 335 a HP Magyarországtól 39990-Ft-ért vásárolható meg és most karácsonyi ajándékként egy 512 MB-os Odys S9 MP3 lejátszót is kapunk hozzá.


Ellenőrizzük vétel előtt: Lásd az előző leírást!


Kinek ajánljuk: Aki szereti a gondtalan, jó minőségű nyomtatást egy kis zenehallgatással fűszerezve.

50000-Ft Olympus P-400 fotónyomtató

A hőszublimációs fotónyomtatók nagyközönség számára elérhető típusai általában 10 x 15 cm-es méretű fotókat nyomtatnak. Az ennél nagyobb méretben dolgozó modellek ára igencsak borsos. Egy elérhetőbb árú alternatívát jelent az Olympus P-400, mely A4 méretig képes nyomtatni és az így készült képek anyagköltsége némileg kedvezőbb, mint kisebb méretben nyomtató társaié. Most br.50000-Ft-ért kerülhet a tulajdonunkba a Medikertől.


Ellenőrizzük vétel előtt: A megajándékozni kívánt gyakran nyomtat, vagy nagyíttat papírképet?


Kinek ajánljuk: A házilagos, kényelmes és jó minőségű fotónyomtatás híveinek.


50800-Ft: Manfrotto 055B Pro állvány + 141 Basic 3D fej

Maradt még egy kis időnk egy állványra, mielőtt elköszönnénk erre az évre. Szintén egy ismert darabról van szó, hiszen előző ajánlónkban már szóltunk a Manfrotto 055B Pro állványról. Az állvány ára magában 29000-Ft, melyhez külön kell megvásárolnunk az igényeinknek megfelelő fejet. Egy alap megoldás a 141 Basic 3D fej megvásárlása, mellyel együtt 50800-Ft-ba kerül a tripod az SLRfotónál.


Ellenőrizzük vétel előtt: Rendelkezik-e már a megajándékozott valamilyen állvánnyal.


Kinek ajánljuk: Nagyobb kompakt és közepes méretű tükörreflexes (gépváz + közepes objektív) felszerelés tulajdonosainak, szinte bármilyen, állványt igénylő feladathoz.

Minden kedves olvasónknak békés, boldog ünnepeket kívánunk!