Kipróbáltuk: Canon EOS-40D teszt

0

Felépítés II.

Ergonómia

A Canon EOS-40D igen jó fogású. A vastag markolat, a középső ujjunknak kialakított markáns bemélyedés, és a bőr hatású gumibevonat mind a felhasználó kényelmét szolgálja. Azt lehet mondani, hogy – bár a 30D is kényelmes fogású és kézhezálló masina volt – az EOS-40D erre még egy lapáttal rátett.

Az exponáló gomb környékén szintén egy bemélyedést alakítottak ki, amelyet már a 30D-nél is megtaláltunk, ez is az ergonómikus kialakítás egyik része.

A kezelhetőséget jelentősen könnyíti a hátlapon elhelyezett és az EOS-20D-nél bevezetett apró joysick, amely a menüben való mozgáson kívül – ha kérjük – a fókuszpontok közvetlen kiválasztására is használható. Ennek köszönhetően igen gyorsan tudunk az egyes fókuszpontok között váltani, nincs szükség plusz gomb benyomására.

Míg más gyártók első és hátsó vezérlőtárcsát alkalmaznak, amelyek méretben is megegyeznek, a Canon hátsó vezérlőtárcsáját nagy méretűre alakította ki, és a hátlap középső részére helyezte, így a hátlap felső részén helyet biztosított a további gomboknak.

Gomb egyébként bőségesen akad a vázon, ha a fényképezőgépet kézbe fogjuk, tenyerünk és hüvelykujjuk helyének kivételével szinte nincs olyan hely, ahová ne került volna valamilyen kezelőszerv.

Ami még nagyon tetszik, s a kezelést nagy mértékben könnyíti, az a My Menu. Igaz, nem túl sok menüpontot, de néhányat összegyűjthetünk magunknak, amiket a legfontosabbnak tartunk. Én beválogattam a tükörfelcsapást, a vaku szinkron időt és a zajszűrést. Ezek ugyanis eléggé eldugott helyen lennének, s így sokkal gyorsabban elérhetők.

LCD és kereső

A hátlapra a korábbinál nagyobb, 3″-os kijelző került, amely tapasztalataim szerint kissé világosabb is, mint a 30D-é. A felbontás viszont maradt 230 ezer képpont, amely még így is szép, részletgazdag képek megjelenítését teszi lehetővé, persze elmarad a Sony A700 és az új Nikon gépek VGA felbontású LCD-jétől.
A kijelző betekintési szöge remek, szinte teljesen oldalról is, illetve felülről és alulról jól látható marad a kép, a gyenge LCD-kre jellemző kontrasztcsökkenés ill. inverzhatás csak kb. 30 fokos szögből, jobb oldalról lentről nézve tapasztalható. A többi helyről ilyen hatás nem érzékelhető.

Az LCD-re akár a státusz kijelzés is kérhető, ez lehet a gép fő beállításait tartalmazó általános képernyő, de lehet az EOS-400D-hez hasonló státuszképernyő is, amely szerencsére már nem fehér alapon fekete, hanem fekete alapon fehér betűket jelenít meg. Sajnos a kereső alatt az EOS-40D-nél nincs infra adó/vevő, így ha a keresőbe belenézünk, nem kapcsol le a státuszkijelzés, mint az EOS-400D-nél. Ha a stutszkijelzés aktív, akkor a gép tetején lévő státusz LCD feletti gombok megnyomására a kiválasztható értékek is megjelennek a hátsó LCD-n. Hatásos lehet magas állványról való fotózáskor, amikor egyébként a felső státusz LCD már nem olvasható le.

LiveView. Az egyik legnagyobb újdonság. Szerintem imádnivaló, főleg kézi élességállításhoz, például makrózáskor. Az LCD-n 5×-ös vagy 10×-es nagyítású részletet jeleníthetünk meg, a végső kép szinte bármelyik részéről. Ez tökéletes élességállítást tesz lehetővé. De mi a helyzet a fej fölül fotózással?
Kipróbáltam. Az LCD betekintési szöge ezt lehetővé is teszi. Van azonban egy bökkenő. LiveView módban ha megnyomjuk az exponáló gombot, élességállítás nélkül exponál, mintha MF-ben lenne az objektív. Van ugyan egy AF-On gomb a vázon, amelyre beindul LiveView-ban is az élességállítás, de ehhez a tükröt lecsapja, élességet állít, aztán az AF-On gomb elengedésére visszatér LiveView módba. Ekkor megnyomhatjuk az exp. gombot és ha szerencsénk van, nem mozdultunk ki a művelet során a mélységélességi tartományból.

Vajon miért nem tették lehetővé, hogy LiveView módban az AF-On gomb nyomvatartása mellett az exponáló gomb megnyomására exponáljon is a gép?
S talán az sem lett volna nagy elvárás, hogy LiveView módban az exponáló gombra a tükör csapódjon fel, történjen meg az élességállítás és exponáljon helyesen.

Miért kell ezt a műveletet nekünk kézzel elvégezni? Így nagyon nehéz jól használni. A LiveView-t olyan jó lenne ilyen esetben a komponálás megkönyítésére is alkalmazni, de ez így nem sokat segít jó AF nélkül.
Vegyük sorba tehát, milyen lépésekkel lehet fej fölül fotózni:

  • SET gombbal térjünk át LiveView módba (a tükör felcsapódik)
  • emeljük fejünk fölé a gépet és komponáljunk
  • nyomjuk meg az AF-On gombot az élességállítás elindítására (a tükör lecsapódik, AF beáll), amíg a gombot nyomjuk, LiveView nincs
  • engedjük el az AF-On gombot (a tükör felcsapódik), ismét LiveView módban vagyunk
  • minél gyorsabban nyomjuk meg az exponáló gombot, hogy a téma ne essen ki az élességi tartományból (tükör most nem mozdul).

Nem tűnik egyszerűnek, nemigaz?
Mennyivel kényelmesebb megoldás az Olympusé, ahol ha LiveView módban megnyomjuk az exponáló gombot, a gép lecsapja a tükröt, gyorsan fókuszál, majd azonnal exponál.

Összefoglalva tehát a Live View-t egy igen hasznos funkciónak tartom, de automatikus élességállítással kombinálva még egy kissé kényelmetlen a használata.

Lejátszáskor a képekbe maximum 10×-es mértékig nagyíthatunk bele. Aki olvasta korábbi cikkeimet, az már biztosan tudja, hogy a nagyítás minőségére eléggé érzékeny vagyok, tekintve, hogy eddig egyedül a Canon megoldásánál érztem úgy, hogy az élesség ellenőrzése elég nehézkes a nem tökéletes nagyítás miatt. Valamiért a többi gyártónak sokkal jobban sikerül, a legszebben az Olympus csinálja (igen, már megint az Olympus a jó példa).

Bízva abban, hogy a DiGIC III-ban ezt javították, lelkesen estem neki a tesztnek, de ismét azt kellett tapasztaljam, hogy a helyzet nem annyira rózsás.

Teljes nagyításnál az 1×1 pixeles részletek totálisan összemosódnak. Az élesség ellenőrzésére a teljes nagyítástól visszafelé a harmadik állásban a legjobb. Valahogy úgy érzem, hogy azért egy kissé javult a nagyítás, de még mindig nem tökéletes.

eredeti kép (JPEG-ről nagyítva)

Canon EOS-40D 10×-es nagyítása

Érdemes azt is megnézni – most, hogy már van LiveView -, hogy az élőkép 10×-es nagyítása vajon milyen. Mert ha az is olyan bizonytalan (vagy fogalmazzunk gyengének?), mint a kész képek nagyítása, akkor a kézi élességállítás se lesz a legkönyebb.
Szerencsére a LiveView nagyítása tökéletes, így ebben az összehasonlításban csak annak láthatjuk ismét bizonyítékát, hogy a kész képek nagyítása problémás.

LiveView 10×-es nagyítása

lejátszás 10×-es nagyítása

A kereső mérete is kis mértékben megnőtt az elődmodellhez képest, bár a lefedettség maradt 95%-os, a nagyítás 0,9×-ről 0,95×-re nőtt.
Ezen adatokból és az 1,62×-es képkivágás faktorból 22 fokos, ill. 56%-os (egy 1×-es nagyítású, 100% lefedettségű keresővel ellátott kisfilmes géphez képest) keresőkép számítható.
A számításokat megerősítik a mért értékek, illetve kicsit meg is haladják: a kereső által adott kép 23 fok alatt látszik (55 cm-es TV látványa 105 cm-ről vagy 17″-os LCD 85 cm-ről), a relatív nagyítás 58%-os. A tesztképek alapján a kereső lefedettsége 95%-nak adódott, míg az élőképé 99%-osnak.

Visszatérve a kissé megnőtt keresőhöz. Ez a méretváltozás tulajdonképpen minimális, valójában szinte észre sem venni, hogy a 30D-hez képest megnőtt volna a keresőkép mérete. De mi a helyzet a korábbi gépek keresőképeivel?
Ennek szemléltetésére készült a jobb oldali ábra, amelyen a fontosabb Canon tükrösök keresőméreteit lehet összehasonlítani.

Sok fotós szerint ez egy igen hasznos előrelépés, amely végre a Nikon D200-hoz hasonó keresőkép méretet eredményezett. Tegyük hozzá, hogy a Nikon 1,5×-es képkivágás faktora miatt ezt egy kicsit könnyebben érhette el.

A keresőben a következő információk láthatók: fénymérés rögzítés, vakuhasználat és vakumód, vakuteljesítmény kompenzáció, zársebesség, rekeszérték, expozíciós skála, fekete-fehér mód, érzékenység, fehéregyensúly sorozat, ill. eltolás jelzése, puffer szabad kapacitása, AF helyesség visszajelzés.

A gépváz tetején borostyán színű háttérvilágítással is használható státusz LCD-t találunk, amelyen a fényképezőgép legfontosabb paramétereit és beállításait ellenőrizhetjük: fehéregyensúly, zársebesség, záridő, kártya szabad kapacitása, képfelbontás és tömörítés, fénymérés módja, fehéregyensúly eltolás vagy sorozat jelzése, automatikus expozíció sorozat jelzése, fókusz üzemmód, expozíciós skála, vakuteljesítmény kompenzáció jelzése, akkuállapot (3 lépcsőben), csipogás jelzése, egyedi beállítás használatának jelzése, érzékenység értéke, sorozat ill. önkioldó üzemmódja.

Élességállítás

Az automatikus élességállítást 9 fókuszponton végezhetjük el, e téren nincs változás a 30D-hez képest, sőt, a 20D óta ugyanezek a fókuszpontok állnak rendelkezésünkre. Ami viszont változott, az a fókuszpontok felépítése. Az EOS-40D modellben ugyanis mindegyik fókuszpont keresztszenzoros, amely így nemcsak a vízszintes, hanem a függőleges kontrasztokra is érzékeny, ezáltal működése pontosabb, és megbízhatóbb. A külső fókuszpontok f/5,6 vagy jobb fényerejű objektíveknél használhatók. A középső fókuszpont rendelkezik egy dupla felbontású második horizontális CCD sorral is, amely f/2,8 fényerejű, vagy annál jobb objektívek esetén lép működésbe, precízebb és még gyorsabb élességállítás érdekében. A normál keresztszenzor ez esetben is f/5,6 fényerőig működik biztonságosan.

Gyenge megvilágításnál még mindig a felpattanó vaku használható segédfény gyanánt, amelynek storboszkopikus villogása fogja megvilágítani a témát. Külső vakut használva a vaku segédfénye fog működésbe lépni. A beépített AF segédfény tekintetében még mindig a Nikon erős fényű, fehér lámpás megoldása a legszimpatikusabb.

A kézi élességállítást a LiveView mód 10×-es nagyítása könnyíti meg, valamint az is, hogy visszajelzést kapunk, amennyiben kézi élességállítás során (nem LiveView) a gép is úgy “látja”, hogy fókuszban van a téma. Sajnos azt nem lehet beállítani, hogy az exponáló gomb megnyomásakor csak akkor történjen képkészítés, ha a téma fókuszban van, vagyis az EOS-40D-t nem használhatjuk fókuszcsapda üzemmódban.

Egy vakuhoz kapcsolódó beállítás viszont hasznos lehet, történetesen az, hogy lehetőség van a vaku villanásának letiltására, így használhatunk külső vakut csak AF segédfénynek.

Vaku

Az EOS-40D felnyitható vakuval rendelkezik, melyet a gép önmagától is képes felnyitni, témamódokban vagy zöld üzemmódban. Kreatív zónában (P, Tv, Av, M, A-dep, C1, C2, C3) csak a vaku felnyitó gomb megnyomásával pattintható fel a vaku. A felnyitott villanó az optikai tengelytől 9 cm-re emelkedik ki.
A villanó kulcsszáma 13-as (ISO100, méter), üzemmódjai között első és második redőnyre szinkronizáltat is találunk. A vaku teljesítménye -2..+2 Fé tartományban módosítható, valamint beállítható az E-TTL II fénymérés módja is, amely lehet kiértékelő vagy átlagoló.
A vaku szinkronideje: 1/250 mp.

A külső vakupapucsba középpontos vagy Canon rendszervaku illeszthető, a Speedlite 580 EX II vakut használva a villanó egyedi beállításai a gépvázról is beállíthatók. Egyéb E-TTL vakuknál a menüben csak a teljesítmény-kompenzáció és az E-TTL fénymérés üzemmódja módosítható, de megtekinthető a vaku üzemmódja (E-TTL, E-TTL II vagy manuális), a vaku szinkron módja (első redőny, második redőny, nagy sebességű), illetve a vaku teljesítmény sorozat.

A vörösszem csökkentését a gépváz elején lévő, sárga színű, erős fényű LED végzi.

Csatlakozók, akku, memóriakártya

A fém állványmenetet természetesen pontosan az optikai tengely alá helyezték, s ez esetben a CCD síkja is megegyezik az állványcsavar helyével.

A CompactFlash Type I vagy Type II típusú memóriakártya a markolat jobb oldalán található ajtó mögé helyezhető be, amelyet időjárásálló kivitelben készített el a gyártó. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy a foglalat elülső részénél egy szigetelőhab csíkot alakítottak ki, illetve a felső rész dupla sínnel akadályozza meg a vízcseppek bejutását. A kártyaajtó műanyagból készült, amelynek letörése a fényképezőgép használhatatlanságát eredményezi, vigyázzunk hát rá! Oh, ja és egy apró figyelmesség a Canontól. Az EOS-30D-ben veszélyes volt képmentés közben a kártyaajtót kinyitni, mivel ez esetben a még írás alatt álló kép, illetve a pufferben lévő képek elvesztek. Az EOS-40D-nél ekkor egy figyelmeztető üzenet jelenik meg az LCD-n, de a képek kiíráa nem szakad meg.

A csatlakozókat a bal oldalon helyezték el két gumiajtó mögé, ez is cseppállóságot biztosít. Itt találjuk a stúdióvakukhoz szükséges PC vakuszinkron kimenetet, az N3-as távkioldó-csatlakozót, a videókimenetet és a nagy sebességű (Hi-Speed) USB 2.0 aljzatát.

Az akkumulátort szokás szerint a markolatba építették, ennek ajtaját is cseppállóságot biztosító szigetelőhabbal vonták be. A biztonsági retesszel is ellátott akkutartóban a rendszeróra működtetéséhez és a beállítások megjegyzéséhez energiát biztosító CR2016 jelű Li elem is helyet kapott.
Gyári csomagolásban nagy kapacitású BP-511A jelű, 7,4 V-os, 1390 mAh-s akkumulátort kapunk, amelyet külső töltőben tölthetünk. A töltő egy LED villogtatásával jelzi vissza a töltöttség állapotát, <50%, 50%, 75%, 90% értékekben (1, dupla, tripla villogás, illetve folyamatos világítás). A teljesen lemerült akkumulátort közelítőleg 1,5 óra alatt lehet felölteni.

Az EOS-40D-hez a korábbi portrémarkolat is használható (BG-E2), de új, időjárásálló kivitelű is vásárolható (BP-E2N), valamint vezeték nélküli adatátvitelre is alkalmas, időjárásálló (WFT-E3) markolat is alkalmazható, igaz, ennek ára elég borsos (ca. 200 ezer forint).