Bevezető
A gép egyelőre csak béta firmware-rel volt elérhető. Az általunk kipróbált változat 4.6.0-ás béta program volt. Ebből eredően az itt leírtak a gép megjelenéséig változhatnak, illetve a közzétett képek minősége nem azonos a kereskedelmi forgalomban megjelenő gépek képminőségével.
![Canon EOS-D60](/oldimg/d60_prev/fronttop_s.jpg)
Mivel a fényképezőgép nagyon rövid ideig volt nálam, a bemutató célja ezúttal az, hogy rávilágítson az újdonságokra és a korábbi modellhez képest tapasztalható különbségekre.
Az eltérések sora külső ránézésre sem lesz hosszú. A váz teljesen azonos a D30-as vázzal. A Canon megfelelő mennyiségű és minőségű tervezőmunkát végzett a D30-as készítésekor, aminek eredménye egy nagyon jól sikerült váz. Ez tette most lehetővé, hogy minimális változtatásokkal kiadjanak egy teljesen új, kategóriájában ismét nagyon meggyőző, versenyképes modellt. A teljesen nyilvánvaló felbontásnövekedésen túl a belső program sem sokat változott. Aki korábban a D30-cal sokat dolgozott, attól a váltás nem sok tanulnivalót kíván majd.
![Canon EOS-D60 és EOS-D30](/oldimg/d60_prev/comp_front.jpg)
Feltétlen meg kell jegyeznem, hogy a Canon megtartotta a CMOS technológiát, így a 6 megapixeles lapka is ezzel az eljárással készült. Ez nyilván a gép árán és a képminőségen is meg fog látszódni.