Kipróbáltuk: Canon EOS-D60 teszt

0

Kívülről


Canon EOS-D60 és EOS-D30 Canon EOS-D60 és EOS-D30


A legfeltűnőbb változás a programválasztó tárcsa színének változása. Az eddig fekete tárcsa meglehetősen szokatlan ezüstös színű lett. Ez személyes véleményem szerint nem dobott a gépen, de az biztos, hogy így a két (D30 – D60)gép messziről megkülönböztethető egymástól. A tárcsával elérhető programok nem változtak.

Canon EOS-D60 és EOS-D30

Lecserélték a hátlapon található főkapcsolót is. Az új kapcsoló tetején a kiemelkedés keresztben végigér a kapcsolón, viszont eltűntek az éléről a bevágások. Véleményem szerint ez nem segíteti a használatát. Sőt, a teljesen sima éle miatt talán még nehezebb is forgatni. Összességében azonban nem nevezném jelentős változásnak.

A harmadik, inkább dekorációs változás a Digital logó az objektív mellett a gép előlapjának sarkában. Ezt a logót az EOS-1D-n láttuk először. Úgy néz ki, hogy ez most már minden Canon tükörreflexes gépen meg fog jelenni.

A számomra leginkább kellemes (és legtöbbre értékelt) újdonság a gép oldalán található. Az eddig kis dugókkal védett távirányító és vakuszinkron csatlakozókat a D60-ason már egy rögzített gumilap védi. Ennek előnye, hogy nem lehet elhagyni. A gumilap (igazából olyan, mintha több gumi dugó lenne egy lapra feltéve) a digitális és a videó csatlakozót védő borítással lett egybeépítve. Minden elismerésem a Canon-é.

Jó megfigyelőképességgel rendelkező olvasók biztos kiszúrták a beépített vaku alatt, az objektív csatlakozás felett található bevágásban lévő különbséget. A D60-on a bevágás alatt egy kis kiemelkedés található. Erre a pentaprizmába épített élességállítási pont megvilágítás miatt volt szükség. Az új gépen az exponáló gomb lenyomásakor az automatikus élességállításhoz használt pont felvillan a keresőben.

Canon EOS-D60 Canon EOS-D60 Canon EOS-D60


Majd elfelejtettem a másik értékes újdonságot, az információs LCD megvilágítását. A legolcsóbb mobiltelefonok LCD kijelzője is kap háttérvilágítást, miközben a digitális fényképezőgépeknél csak a legdrágább, jóval millión felüli árú gépeknél találjuk meg ezt a szinte természetes szolgáltatást. A D60 információs LCD-jének kék háttérvilágítása a hátfalon lévő SET gomb megnyomásakor aktiválódik. Éjszaka vagy gyenge fénynél kiválóan használható szolgáltatás. Remélem a G3(?) fejlesztésénél sem felejti ki ezt a Canon.

Megint csak dizájn változás: megújult a vállszíj is. Erről sok beszélnivaló nincs. Jó volt a régi is, bár mint látszik 1 éves használat után igencsak bolyhos lett. Remélhetőleg az új, kicsit talán keményebb szíj jobban bírja majd a strapát.

Az egyetlen kritikám a vázzal kapcsolatban csak annyi, hogy a második hétvégén kiesett a tartalék energiát biztosító gombelemet tartó fedél. Ehhez nem nyúltam és mégis ki tudott esni. Nem hiszem, hogy típushiba, de mindenképpen furcsa és szerintem nem szabadna, hogy előforduljon. A gondot csak az okozza, hogy a kis apró korong nincs rögzítve semmihez, így el is veszett.