Bevezetés
Amikor tavaly nyár végén a Nikon és a Canon bemutatták saját full-frame szenzoros tükör nélküli fényképezőgépeiket, még mindenki úgy gondolta, hogy a Nikon nagy előnyre tesz majd szert, hiszen egyszerre két gépet is piacra fog dobni, miközben a Canon csak az EOS R-t kínálja majd.
De valójában a Canon is két modellel készült a MILC frontra, de ezeket időben eltolva jelentette be. Persze gondolhatnánk azt is, hogy amikor a Nikon bemutatta a két Z modelljét, akkor a canonosok a szívükhöz kaptak és gyorsan elkezdtek rohamtempóban fejleszteni ők is egy belépőszintű modellt. A helyzet azonban az, hogy egy új modell kifejlesztéséhez, teszteléséhez és bejelentéséhez kevés fél év. Interjúkból tudjuk, hogy egy-egy új modellre legalább egy-két évet kell számolni, mire az első tollvonásból végleges modell lesz.
Ez persze mind kevésbé lényeges most már, hiszen az EOS RP megérkezett és hamarosan kapható is lesz. A lényeg inkább az, hogy mit kínál majd a belépőszintre pozicionálható EOS RP, ami egyébként nem a Nikon Z 6 kihívója, hiszen az a modell is felső kategóriába illik.
Mint tudjuk, a tükör nélküli cserélhető objektíves (MILC) fényképezőgépek kezdetben a kis mérettel tudtak maguk mellé állítani fotósokat, aztán jöttek a profibb és profi modellek, ahol a kis méret már sokszor nem csak nem megoldható, de nem is előnyös. Az EOS RP azonban nem a profiknak készült, így a Canonnak nem kellett magát visszafogni, egészen nyugodtan készíthetett egy szenzorméretéhez képest kis méretű gépet.
Amikor a tesztgép megérkezett és azt kivettem a dobozból, az első gondolatom az volt, hogy „jajj de helyes és cuki kis masina ez és milyen könnyű!”. És valóban, a váz kártyával és akkuval mindösszesen 480 grammot nyom, amely a 36×24 mm méretű szenzorral szerelt cserélhető objektíves digitális fényképezőgépek között a legkönnyebb. Még a Leica kis gépei is 600 gramm feletti tömegűek. Egyetlen komolyabb vetélytársa lehet tömegben a Sony DSC-RX1R illetve RX1R-II, amelyek 507 grammot nyomnak 35mm f/2 objektívvel, igaz, ez az objektív nem cserélhető.
Egy dolog persze a kis méret és kis tömeg, egy másik viszont az, hogy mit kínál a gép. Részletes műszaki adatokat az Canon EOS RP adatlapján, illetve a gyártó weboldalán találhatunk, de a főbb képességeket egy gyors áttekintésre itt is összefoglaltuk:
A Canon EOS RP főbb jellemzői:
- Képérzékelő: 26,2 Mpixel effektív felbontású, 35,9×24 mm méretű „full-frame” CMOS szenzor
- Érzékenység: ISO100-40000 1/3 Fé lépésekben, kiterjeszthető ISO50, ISO51200 és ISO102400 értékekre
- Objektív: RF bajonett, adapterrel EF és EF-S objektívek is használhatók
- Dual Pixel CMOS AF, fáziskülönbség érzékeléssel (1 pontos AF, kiterjesztett AF terület, arcfelismerés és témakövetés)
- akár -5 Fé fókusz érzékenység
- 384 zónás kiértékelő, középpontosan súlyozott átlag, részleges (5,5%), szpot (2,7%) fénymérés
- villódzás mentesített exponálás (villódzó fényeknél csúcs megvilágításra triggerelés)
- 30-1/4000 mp zársebesség tartomány
- max. 5 kép/mp sorozat, AF követéssel max. 4 kép/mp
- 2,36 millió képpontos OLED elektronikus kereső, 100% lefedettség, 0,7× nagyítás
- karcsú felépítés
- élkiemelés kézi élességállításkor
- AF segédfény
- rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
- kétféle RAW formátum támogatása (RAW, C-RAW)
- LCD: 3″ képátlójú, 1,04 millió képpontos, kihajtható, elforgatható, érintésérzékeny
- Ultra HD videofelvétel 24 vagy 25 kép/mp frissítéssel (4:2:0, 8 bit, ALL-I), Full HD felvétel 25, 30, 50, 60 kép/mp-cel (IPB), illetve HDR felvétel Full HD felbontásban, mindegyik max. fél óráig
- HDMI kimeneten 8 bites, tömörítetlen 4:2:2 jelfolyam
- mikrofon bemenet, fejhallgató kimenet, mini HDMI csatlakozó
- time-lapse videófelvétel Full HD vagy 4k felbontásban
- időzített (programozott) képsorozat time-lapse készítéshez
- vakupapucs
- 1/180 mp vakuszinkronidő
- optikai hibák javítása (vignettálás, torzítás, színhiba, diffrakció)
- többféle HDR mód
- magyar menü
- SD/SDHC/SDXC kártyahely, UHS-II támogatás
- Li-ion akkumulátor (250 kép kapacitás CIPA mérés szerint)
- beépített Wi-Fi és Bluetooth adapterek
- USB 3.1 Type-C csatlakozás (akkumulátor töltésre is)
Sokan biztosan kíváncsiak arra, hogy miről kell lemondaniuk, ha a drágább EOS R helyett a jóval kedvezőbb árú EOS RP-t választanák. Nekik kicsit segítve összevetettük a két gép képességeit, amelyet alábbi táblázatunk mutat:
A Canon EOS R és az EOS RP főbb különbségei | ||
---|---|---|
Canon EOS R | Canon EOS RP | |
Szenzor teljes felbontása | 31,7 Mpixel | 27,1 Mpixel |
Szenzor effektív felbontása | 30,3 Mpixel | 26,2 Mpixel |
RAW formátumok | RAW, C-RAW, Dual Pixel RAW |
RAW, C-RAW |
Fókuszrendszer érzékenysége | -6 Fé | -5 Fé |
Fókuszmódok | arcfelismerés, szemérzékelés, egy pontos, egy pont és 4 környező egy pont és 8 környező AF zóna vízszintes AF zóna függőleges AF zóna négyzetes |
arcfelismerés, szemérzékelés, egy pontos, egy pont és 4 környező egy pont és 8 környező szpot AF zóna négyzetes |
Elektronikus zár | igen, csendes módban | csak témamódban (automatikus működés) |
Záridő tartomány | 30-1/8000 mp | 30-1/4000 mp |
Elektronikus kereső | 3,69 millió képpont (1280×960 pixel) 0,76×-es nagyítás |
2,36 millió képpont 0,7×-es nagyítás |
LCD | 3,15″ képátló, 2,1 millió képpont, érintésérzékeny, kihajtható és elforgatható |
3,1″ képátló, 1,04 millió képpont, érintésérzékeny, kihajtható és elforgatható |
Felső státusz LCD | van | nincs |
Kézi élességállítás megkönnyítése | képnagyítás, élkiemelés, digitális törőék | képnagyítás, élkiemelés |
Sorozat sebesség | max. 8 kép/mp, folyamatos AF-szal max. 7 kép/mp | max. 5 kép/mp, folyamatos AF-szal max. 4 kép/mp |
Automatikus sorozatok | expozíció fehéregyensúly |
expozíció fókusz programozott (time-lapse) |
Forrásképek mentése multiexpozíció során | igen | nem |
Vaku szinkronidő | 1/200 mp | 1/180 mp |
Videofelvétel | max. 3840×2160 pixel, 30 kép/mp, IPB és ALL-I |
max. 3840×2160 pixel, 25 kép/mp, IPB |
Slow-motion felvétel | max. 1920×1080 pixel, 100 vagy 120 kép/mp |
nincs |
C-Log mentés | van | nincs |
HDR videofelvétel | nincs | van |
Videó a HDMI kimeneten | igen, 4:2:2, 10 bit | igen, 4:2:2, 8 bit |
Time-lapse készítés | csak videó, max. UltraHD | videó (max. UltraHD) programozott képsorozatból utólag |
Akkumulátor | LP-E6N 370 kép |
LP-E17 250 kép |
Százalék pontos akkumulátor töltöttség kijelzés | van | nincs |