Kipróbáltuk: Canon PowerShot SX100 IS teszt

0

Felépítés II.

Felépítés

A gyári termékfotók alapján nagyobb fényképezőgépre számítottam, de a csomagot kibontva egy viszonylag kicsi és könnyű gép került kezeim közé. Jobb is ez így, hiszen a gép egyik előnye az S5 IS-sel szemben épp a mérete és a tömege. Simán elfér egy nagyobb kabátzsebben, nem kell feltétlenül táskát is hordanunk hozzá. Persze ha tényleg vigyázni akarunk rá, akkor nem árt.

A túlnyomórészt műanyag vázat egy-két helyen fémes díszítő elemek teszik elegánsabbá. Ilyen a vaku hátulján lévő, visszafogottan szép berakás, valamint a markolat vagy az objektívház külső peremének díszcsíkja. A gépváz kialakítása szép. A szögletek helyett itt az ívek dominálnak. A gép kinézetét egy kicsit komolyabbá teszi a nagy vonalakban DSLR prizmaházra emlékeztető nyitható vaku.

A PowerShot SX100 IS-re pakolt „gomberdőben” bizony nem fogunk elveszni. Csak a legszükségesebb funkciók kezelőszervei kerültek a vázra. Külön piros pont jár a Canon IXUS modellekben már jól bevált forgatható vezérlőtárcsáért, amellyel sokkal gyorsabb az értékek beállítása, vagy akár a képek lapozása. A megszokott Canonos kezelőfelülethez képest kissé formabontó az LCD kijelző alá került négy, szögletes gomb. Velük kapcsolatban csak egy kifogásom lenne. Túl alacsonyra kerültek. Egy gép alá erősített állványtalpnál már kényelmetlen a használatuk, hisz alig fér oda az ujjunk. Viszont az tetszett, hogy lejátszás módból nem csak az erre szánt gombbal, de az exponáló gomb félig lenyomásával is könnyen átjutunk felvétel módba.

A műanyag állványmenet ezúttal is a markolat alján lévő memória-, és akkufoglalat közelébe került, így a gépet állványra helyezve az ajtó nem nyitható. Akku, vagy memória cserénél mindig le kell szerelnünk a fényképezőgépet a cseretalpról. A múltkor tesztelt PowerShot A650 IS-nél elég keményen járt az akkufedél. Hát erről itt szó sincs. Talán a kevesebb akku is közrejátszik, de a hasonló megoldással záródó foglalat ajtó ezúttal könnyedén jár, nem kell vele birkóznunk.

LCD és kereső

A Canon PowerShot SX100 IS ugyanakkora, vagyis 2,5” képátlójú, LCD kijelzőt kapott, mint nagyobb márkatársa a PowerShot S5 IS. A hasonlóság ezzel véget is ért, hisz felbontása (172 000 képpont) nem éri el a csúcsmodellét, de ehhez a képmérethez még jó felbontást biztosít a színes kis monitornak. Az SX100 IS kijelzője nem kihajtható, fixen a vázba építették. Majd talán az SX200-ban. A nagy betekintési szöget nyújtó LCD lefedettsége 100%, azaz a mutatott képkivágás pontosan megegyezik azzal, ami a fotóra kerül.

A felvételi mód képernyőinformációi

A kijelzőn megjelenő infók között – mind felvételi, mint lejátszás módban – az alatta lévő DISP gombbal válthatunk, vagy el is tüntethetjük azokat. Felvételi módban harmadoló segédrács és a 3:2 oldalarányt jelző kitakarás is bekapcsolható. A kijelzőt nem tudjuk kikapcsolni, csupán a menü ‘Energiatakarékos mód’ opciójánál állíthatunk be automata kikapcsolási időt, így a fényképezőgép kevesebbet fogyaszt.

A felvételi módban megjelenő fontosabb információk: érzékenység, optikai/digitális zoomskála, vaku állapota, külső csatlakozás fajtája, felvételi üzemmód, fehéregyensúly, egyképes/többképes mód, vagy önkioldó használata, színeffekt, vakuteljesítmény kompenzáció, fénymérési mód, képminőség, képméret, rekesz, záridő, expozíció korrekció, fókuszmód, fókuszkeret vagy MF nagyítási ablak, hátralévő képek száma.

A lejátszás képernyőinformációi

Visszajátszásnál egy sima képnézet kapunk, majd a DISP gombbal erre kérhetünk alap információkat. A gomb következő lenyomására részletes információkhoz, egy hisztogramhoz és a kép beégett részeinek villogtatásához jutunk. Az utolsó infó ablak az úgynevezett Focus Check, amelyben kinagyítva ellenőrizhető a fókuszkeret alatti képdarab élessége. A vezérlő tárcsa négy irányával görgethetjük is ezt a nagyítási keretet, ugyanezen tárcsa elforgatásával gyorsabban lapozhatunk a képek között. A zoomgyűrűvel 9-képes előnézetet, illetve az aktuális fotó nagyítását végezhetjük. A nagyítás max 10 lépésben lehetséges és szintén a hátsó tárcsa irányaival görgethetjük. Visszajátszásnál a következő szöveges információk, vagy ikonok jeleníthetők meg a kijelzőn: képminőség, képméret, hisztogram, tárolt/hátralévő képek száma, megjelenített kép sorszáma, felvételi mód, fénymérés, érzékenység, záridő, rekeszérték, expozíció korrekció, fehéregyensúly állapot, fókuszmód, fájlméret, pixelszám, kép készítésének időpontja.

A Canon PowerShot SX100 IS-en nincs kereső, ezért a képek komponálása kizárólag az LCD-n történhet.

Élességállítás

A készülék TTL, kontrasztérzékelős, automata élességállítást használ, mely csak középpontos és arcérzékelő lehet. A középpontos AF a képmező közepén megjelenő keret alatti területen állít élességet. A keret mérete két lépésben (kicsi, normál) szabályozható.

Az automata élességállítás két alap módban használható. Egyképes módban az expo gomb félig lenyomásával aktiválódik az AF, folyamatos opcióban pedig a fókuszkeret alatti területen folyamatosan élességet keres.

Az arcérzékelő AF/AE mód viszonylag új szolgáltatás a Canon gépekben és eddig tesztelt modelljeinkben gyorsan és elég pontosan működött. Így volt ez a PowerShot SX100 IS esetén is. A rendszer emberi arcvonásokat keres, majd a fókuszkeretet és az expozíciót ehhez igazítja. Ha az élességet sikerült rögzíteni, a fókuszkeret követni fogja a képmezőben elmozdult arcot. Az SX100 IS-nél egy Face Selector, vagyis arcválasztó gombot is kapunk, melyet az LCD alatti gombsoron találunk. Ezzel, majd a hátsó vezérlőtárcsával egy csoportképen belül is kiválaszthatók egy személy vonásai. A felismerő rendszer több arcot is képes detektálni, melyeknek száma megjeleníthető a kijelző alsó sorában.

Az arcfelismerés nem csak az élesség, de az expozíció pontosabb beállításában is segít, így kiküszöbölhetők az alul, vagy túlexponált portrék.

Az autófókusz rendszer mellé AF segédfény is bekapcsolható. A gép bal felső sarkában felvillanó, narancs színű lámpácska gyenge fényviszonyok között kb. 3-4 méter távolságig nyújt hatásos segédkezet az automata élességállítás számára.

A fókusz állítás távolsága szerint Normal, Macro és MF beállítást különböztetünk meg. Normál állásban, nagylátószögnél 0,5 m és végtelen között, tele állásban pedig 1 méter és végtelen között képes a gép élességet állítani. Makró módban a nagylátószögű beállítási tartomány 1-50 cm közé esik. A témamódoknál beállítható Kids&Pets program is egyedi tartományt jelent. Ebben az esetben 1 métertől határozza meg a gép az élességet.

kézi élességállítás

Az MF mód a kézi élességállítást jelenti, 1cm és végtelen között. A fókusz a hátsó vezérlőtárcsa elforgatásával szabályozható. Távolságát a kijelző tetején megjelenő skálán láthatjuk. A menüben kérhető a kép közepének nagyítása. Ennek segítségével a kis kijelzőn is viszonylag pontosan beállítható az élesség, különösen közelfényképezésnél. A nagyított nézet szerencsére nem csak digitális nagyítás, hanem valóban részletes kiemelés. Ha hozzávesszük a forgatható tárcsa gyorsabb és könnyebb állíthatóságát, kategóriájában egész jó MF beállítási képességről beszélhetünk.

Vaku

A Canon PowerShot SX100 IS beépített vakuja felnyitható. Nyitott állapotban 5,5 cm-re magasodik az optika középtengelye fölé. Ennek a portrékon könnyen kialakuló vörösszemek miatt van jelentősége. A kis gépeknél túl közel kerül a vaku az objektívhez, amely elősegítheti ez a nem kívánt jelenséget. Minél jobban eltávolítjuk a villanót az objektívtől, annál kisebb az esélyünk a kialakulására. Az SX100 IS tehát némi előnnyel indul e téren kompakt társaihoz képest, de a gyártó azért egyéb óvintézkedéseket is tett. Ennél a fényképezőgépnél is használhatunk a vörösszem csökkentő módot, de egy beépített szoftverrel utólag is eltávolíthatók a vaku fényének nyomai.

A készülék az említett módon kívül automata, derítő, kikapcsolt és lassú szinkron állásokban használható. Ugyanúgy, ahogy a PowerShot S5 IS-nél, itt sem automatikus a vaku felnyitása. Kézzel kell felpattintanunk, ha használni szeretnénk, még Auto felvételi programban is. A vaku kimeneti teljesítménye bizonyos beállításokban 3 lépésben, egyébiránt pedig ± fényérték között, 1/3 lépésekben szabályozható. A PowerShot SX100 IS-nél FE Lock funkció, és a biztonsági expozíció eltoláshoz hasonló, Safety FE szolgáltatás is használható. Az előbbi zárolja az előző villanás teljesítményét, így a vaku legközelebb is ugyanolyan teljesítményt ad, az utóbbi pedig szélsőséges fényviszonyoknál a rekesz és záridő értékekhez hangolja a villanás erősségét.

A beépített vaku hatótávolsága automata ISO beállításban, nagylátószögnél 0,5-3 méter, tele állásban 0,5-2 méter. Külső villanó nem csatlakoztatható a készülékhez.

Csatlakozók, akku, memóriakártya

Az SX100 IS csatlakozóit a markolat tetején lévő elhúzható, majd kihajtható műanyag fedél alatt találjuk. A fedelet gumizsanér rögzíti, hogy kényelmesebben használhassuk. Legfölül helyezték el 3,15 voltos hálózati táp csatlakozóját. Az ACK800típusnevű táp nem része a fényképezőgép csomagjának, külön kell megvásárolnunk. Alatta egy mini-B szabványú USB 2.0 Hi-speed csatlakozó látható, amellyel számítógéphez és egyéb, USB-t támogató készülékhez (pl. PictBridge kompatibilis nyomtató) kapcsolódhatunk. Egy USB kábelt mellékelnek a géphez. Alul az audio/video közös kimenet található, melyhez szintén találunk a dobozban egy kábelt, két RCA csatlakozós véggel.

2 db AA szabványú alkáli elemet, vagy ilyen méretű NiMH akkumulátorokat használhatunk a PowerShot SX100 IS-hez. Alkáli elemből egy párat csomagolnak is a készülékhez. A gyár tájékoztatása szerint az elemek kb. 140 képhez elegendő energiát biztosítanak. Jobban járunk tehát, ha a gyári NB-3AH NiMH akukat, vagy egyéb gyártó, hasonló akkumulátorait vásároljuk a géphez. Ezekkel a Canon adatlap szerint 400 kép készíthető, az LCD pedig 10 óra folyamatos működést bír. A két ceruzaakkus működésű gépek többnyire kevesebbet bírnak dupla ennyit használó társaiktól, de a PowerShot SX100 egyike az üdítő kivételeknek. Tesztünk során 2000 mAh-os akukkal használtuk, melyek nem a piac legjobb kapacitású áramforrásai. Folyamatos LCD használat mellett kb. 370 fotó után kellett egy újabb párosra cserélnünk a ceruzaakkukat. Egy négyes garnitúrával tehát több mint 700 kép készíthető.

A gép markolatának aljában egy SD/MMC memóriakártya foglalat található, de a gép elboldogul az újabb SDHC (High Capacity), MMCplus és HC-MMCplus kártyákkal is. Az SX100 IS-hez a Canon egy 16 MB-os SD memóriát mellékel.