Kipróbáltuk: Canon PowerShot SX100 IS teszt

0

Optika I.

Optikai jellemzők

Apró váz, nagy zoomátfogással. Ugyanúgy kompromisszum, mint az apró érzékelő nagy felbontással, de hát mit tehetünk? Haladnunk kell a korral, amely egyre nagyobb zoomot követel. A Canon PowerShot SX100 IS-nél már megtanultuk, hogy ez 10x-es átfogást jelent. Nagylátószögnél jó képközépi felbontást mutat a gép a képszélek ebben a szegmensben szinte elengedhetetlen lágyulásával. A lágyulás nem olyan mértékű, mint egyes korábban tesztelt ultrazoomos modellekké.

A színek kiválók, telítettek, de nem túlságosan. A Canont sosem kellett félteni ebben a játékban, mindig nagyon jól eltalálják , hogy mi kell a népnek – már ha fogalmazhatok ilyen „parasztosan”. Semmi problémánk nem lehet a kontraszttal sem. Egyedül az erős kontrasztkülönbségű területek határvonalain vehető észre a feldolgozó rendszer kissé túlzó élesítése, de egy átlagos méretű, 10 x 15 cm-es papírképen ennek nem sok nyomát látjuk majd viszont. A tele állás mindig ingoványos talaj egy ultrazoomnál, főleg egy ilyen kis optikával szereltnél. Azt kell azonban mondanom, hogy a PowerShot SX100 IS lehetőségeihez mérten jól teljesít. Az a kontraszt csökkenés és lágyulás, amit produkál, még elfogadható mértékű. Az optikai gyengeségei két ponton szembetűnőek csupán. Az egyik a kromatikus aberráció, nevű gyönyörű fogalom, a másik pedig a sarkok sötétedése, de ezekről a következő fejezetekben szó lesz.

Kromatikus aberráció

Az imént említett egyik probléma a kromatikus aberráció, vagy magyarosabban színhiba, mely főként nagylátószögnél zavaró. Egyértelműen optikai és nem egyéb hardveres eredetű színhibáról beszélhetünk, erre utal a a fotók szélein, sarkaiban megjelenő zöld-lila elszíneződés. A gyújtótávolság emelésével a probléma jelentősen csökken. A legjobb képminőséget egyértelműen 100-200 mm- körül adja a gép, beleértve a színhiba mentességet is. Tele állásban a kromatikus aberráció ismét előjön. A színhiba egyik orvossága a rekesz szűkítése, aminek némileg hasznát vehetjük itt is, de még így is láthatók az elszíneződések a képen.

Az alábbi fotókon a az optika két végállásában vizsgáltuk meg a színhiba jelenlétét, nyitott és szűk rekesznél. A műtermi tesztképek alatt két, mindennapos helyzetben készült fotóból vágtunk ki egy-egy részletet.

Kromatikus aberrációk

F2,8; 36 mm ekv.

F8; 36 mm ekv.

F4,3; 360 mm ekv.

F8; 360 mm ekv.

F5,6; 36 mm ekv.

F5,6; 280 mm ekv.

Zoom

A már többször szóba hozott 10x-es optikai zoomon kívül 4x digitális zoomot használhatunk. Ahogy a közelmúltban tesztelt Canon fényképezőgépeknél, úgy a PowerShot SX100 IS-nél is többféle módon vehetjük igénybe a digitális képkivágást.

Normál módnál a zoomgyűrű elforgatásával szabályozható a digitális zoom. Ha végére értünk a 10x-es átfogásnak a gép automatikusan átvált erre és eltérő színnel jelzi a digitális kivágást a képernyő tetején megjelenő skálán. Ez a funkció egyszerűen le is tiltható a menüben.

Bekapcsolhatjuk a Safety Zoomnak nevezett funkciót is, amely kisebb felbontásoknál lép működésbe. Kisebb képméretet választva a gép megtartja a 8 megapixelnek megfelelő nagyítást, csupán a fotó széleit vágja le a beállított felbontásnak megfelelően. Így az optikai zoommal megegyező képminőséget kapunk, de alacsonyabb felbontásban. Képünk tehát a legnagyobb gyújtótávolságot használva olyan lesz, mintha egy kisebb felbontású, nagyobb zoomos fényképezőgéppel készítettük volna. A felbontásokhoz tartozó ekvivalens zoomértékek:

  • L képméretnél: 10x
  • M1 képméretnél: 13x
  • M2 képméretnél: 16x
  • M3 képméretnél: 20x
  • S képméretnél: 40x

A nagy zoomértékek ne tévesszenek meg senkit! Nincs itt mágia, hisz mindezt mi is elérhetjük, ha 8 megapixeles képünk széleit utólag levágjuk egy képszerkesztő szoftverrel. A szolgáltatás előnye annyi, hogy mindezt már a komponálásnál megtehetjük, a képminőség romlása nélkül, időt megtakarítva.

A harmadik szolgáltatás az úgynevezett digitális telekonverter. Ez lényegében egy állandó digitális zoom szorzó. 1,6, vagy 2x telekonvertert állíthatunk be a menüben, minek következtében a látószög értékeink eltolódnak. 2X-es digi telekonverternél például a 36-360 mm-es képkivágásunk 72-720 mm-nek felel meg. Emiatt a képminőség arányos romlására is számítanunk kell, éppúgy ahogy a digitális zoom használatánál.

A következő fotók az objektív nagylátószögű (35 mm ekvivalens) és tele állásában (210 mm ekv.) készültek. A táblázat alsó sora a maximális (4x) digitális zoom hatását mutatja.

Optikai és digitális zoom

teljes kép

kivágott képrészlet
f=36 mm ekv. (1x)

teljes kép

kivágott képrészlet
f=360 mm ekv. (10x)

teljes kép

kivágott képrészlet
10x-es optikai és 4x-es digitális zoom