Kipróbáltuk: Nikon Coolpix P80 teszt

0

Optika I.

Kromatikus aberráció

A nagy zoomátfogású objektívnek bizony meggyűlik a baja a kromatikus aberrációval. Nagylátószögnél még nem vészes a helyzet, bár színhiba még a kép közepén is látható, a szélek felé haladva pedig még nyilvánvalóbb a jelenléte. Nyitott rekesznél a képsarkokban kb. 3-4 pixel széles elszíneződésre számíthatunk. Ha szűkítjük az rekeszt, már sokkal jobb eredményt érhetünk el. A kromatikus aberráció ugyan nem tűnik el, de szépen csökken. A kép közepén alig láthatóan van jelen, a problémásabb sarkokban pedig nem túl zavaró mértékűre soványodik.

A színhiba tele állásban sokkal zavaróbb. Nyitott rekesszel a kép közepén is jól észrevehető, a széleken pedig elég erősen jelen vannak a kékes-sárgás színszegélyek. Főleg erős kontrasztkülönbségű képterületek határán kell számítanunk a felbukkanásukra. A rekesz szűkítése általában csökkenti a hibajelenséget, de ezúttal alig tapasztaltunk ilyesmit. A legszűkebb, F8-as rekeszértékkel is alig született jobb eredmény.

Nem csak bent elvégzett tesztünkben, de „terepen” is sok esetben zavaró volt a tele állásban tapasztalható színi aberráció. Hangsúlyozom, mértéke nem kiemelkedő, de már zavarónak nevezhető.

Kromatikus aberráció

Zoom

Aki érdeklődik a gép iránt nyilván a legfontosabb funkciói között tartja a számon az átlagnál jóval nagyobb, 18x zoomátfogást. Természetesen a piacon találunk még néhány ilyen modellt, de e tekintetben kétségtelenül az élmezőnybe tartozik a gép. A zoomot az exponáló gomb körüli gyűrűvel szabályozhatjuk látszólag fokozatmentesen, mivel az optika finoman, folyamatosan változtatja a nagyítást. Valójában azonban 21 fokozatot számoltam, a léptetés pedig két sebességgel történhet, így a a gyűrű elfordításának mértékében 1,3 vagy 2,1 mp alatt pörgethető át a zoom.

Az optikai zoom mellé 4 digitális használható, amely együtt már 1944 mm-nek megfelelő képkivágást jelent és stabilizátor legyen a talpán, amelyik akár napos időben is éles képekhez segít minket ennél az ekvivalens gyújtótávolságnál. Természetesen az interpolált nagyítás miatt a képminőség is gyenge és nagyon mosott. A menüben azonban választhatunk egy másik digitális zoom funkciót, melyet Kivágás névre keresztelt a Nikon. Ez csak kisebb képfelbontásokban aktív és lényegében az elérhető legnagyobb optikai zoom nagyítását jelenti, levágott szélekkel. Így a képminőség megegyezik a tele végállás kínálta minőséggel, de kisebb felbontásban.

Optikai és digitális zoom

teljes kép

kivágott képrészlet
f=27 mm ekv. (1x)

teljes kép

kivágott képrészlet
f=486 mm ekv. (18x)

teljes kép

kivágott képrészlet
18x-os optikai és 4x-es digitális zoom

Stabilizátor

A Nikon Coolpix P80 VR stabilizátorát a Setup menüben kapcsolhatjuk ki és be. Külön üzemmódjai nincsenek, a stabilizátor hatása bekapcsolt állásban folyamatosan látszik a képernyőn, ha félig lenyomjuk az exponáló gombot.

Stabilizátor tesztünket ekvivalens 486 mm-es tele állásban végeztük, kézben tartott géppel és EVF keresővel. A záridő finom szabályozása sajnos nem lehetséges ennél a gépnél, mivel csak egész fényértékenként módosíthatjuk. Kapott eredményeink ezért kicsit elnagyoltabbak.

bemozdult fotók aránya különböző zársebességeknél

Ha figyelembe vesszük az úgynevezett reciprok szabály ajánlását, akkor ennél a gyújtótávolságnál már kb. 1/500 mp-es záridőre lenne szükségünk a kézből való fényképezéshez. Ennél a záridőnél, stabilizátor nélkül már képeink 20%-a bemozdult. A záridő növelésével az életlen fotók aránya fokozatosan nőtt, és 1/60 mp-nél már az összes kép életlen lett. Stabilizátorral sokkal jobb volt a helyzet, mivel csak 1/125 mp-től kezdtek gyülekezni a bemozdult fotók, ami több mint 2 fényérték előnyt jelent. Az össze fénykép csak 1/30 és 1/10 mp-es záridő környékén lett bemozdult, ami ilyen ekvivalens gyújtótávolság mellett jó eredmény. Átlagban elmondható volt, hogy a stabilizátor kb. 2 és 2/3 fényértéknyi előnyt biztosít, így a kompakt átlagnál jobb hatásfokú.

Az EVF kereső is nagy szolgálatot tehet a stabilizáció mellett, hiszen a szemgödörhöz támasztott fényképezőgép sokkal biztosabb, remegésmentesebb tartást kap, mint a testtől eltartott, LCD-s komponálás során.

Stabilizátor nélkül (1/60 mp záridővel)

Stabilizátorral (1/60 mp záridővel)

A fenti képek ekvivalens 486 mm-es tele állásban, 1/60 mp-es záridő mellett készültek, melynél stabilizátor nélkül már az összes kép, stabilizátorral azonban csak a fotók 30%-a lett életlen.