Képminőség
Képzaj
Az örök mumus képzaj sokkal jobban sújtja a kis érzékelős kompaktokat, melyek közé a Coolpix P90 is vastagon beletartozik. Már az elődnek is komolyan meg kellett szenvednie a zajjal, amelyet elegánsan, és lényegében az egyetlen használható módon, úgy oldott meg, hogy igen erősen szűrte a képeket. Ezt az utat viszi tovább a testvér a P90 is. Már alacsony érzékenységeken is elég szépen tetten érhetők a szűrés nyomai, főleg az árnyékosabb, kontrasztszegényebb részeken.
A gép alap, ISO64-es érzékenységi beállítása ezt leszámítva egész biztatóan indul, hiszen valamivel alacsonyabb zajszintet kapunk a P80-nal összehasonlítva. Az ezt követő néhány lépcső azután hol a P90, hol a tavalyi modell előnyét hozza. A különbség persze egyik esetben sem számottevő. ISO100-nál a P90 erősebbet ront, mint a P80 ugyanitt és bár nem látható egyértelműen különbség, de több zajt hoz az elődnél. ISO200-nál megint fordul a kocka és most a P90 romlik kevésbé. Érdekes módon, míg az ISO60 és 100 közötti nem egész fényérték alatt kb. 50%-al emelkedik a zajszint, addig a 100 és 200-as érték 1 fényértéke csak 10% körüli zajszint emelkedést ad. Emiatt az ISO200-as beállítás teljesen vállalható ha szükséges. A legproblémásabb a kék színcsatorna, ahol a zajszint van, hogy közel duplája a zöld és piros csatornáénak.
ISO400-on még egy nem túl látványos zajszint emelkedést kapunk, kb. ugyanannyi zajjal mint a P80 hasonló érzékenységi beállításánál. Ez már csak azért is örömteli, mivel papíron a kisebb érzékelőhelyekkel rendelkező P90-nek rosszabbul kéne teljesíteni. Amiben rosszabbul teljesít az megint a kék színcsatorna, így az árnyékosabb, sötétebb részeken már látható lehet némi kékes konfettieső. A viszonylag kordában tartott zajszintnek a már említett részletek terén isszuk meg a levét, ugyanis itt már elég komoly a szűrés mértéke.
A Coolpix P90 ISO800-tól elengedi az eddig visszafogott zajszintet és az elődnél gyengébb eredményeket produkál. Ennél a fokozatnál kb. 70%-al több zajt kapunk a P80-hoz képest. Ugyanez mondható el az ISO1600-as értékre, ami már csak 35%-al zajosabb az elődnél. Nem csoda, hogy az ISO200-et ki is vették a beállítások közül. Helyette a legfeljebb 3 megapixeles ISO3200-at és 6400-at kapunk, ahol a kisebb képméret miatt nem érződik annyira a borzasztóan erős szűrés. A zaj szintje ennek megfelelően vissza is ugrik ISO3200-on az ISO800-on látható szintre. Kivéve a fránya kék csatornát, amely ismét elszabadult zaj szempontjából. Átlagértékben az ISO6400-as beállítás csak egy kicsivel hoz több zajt, ami pozitívum, sőt a kék csatorna szintjét sikerül az előző fokozat alá szorítani. Aki tehát bevállalja az ISO3200-at, nyugodtan használhatja ezt a fokozatot is.
Képminőség
Általános képminőség
A P80 képminőségének értékelését pont azzal nyitottam, hogy a 10 megapixel mekkora terhet ró a gépre képminőség terén. Nos, akkor elképzelhetjük, hogy a 12 megapixel mennyi terhet jelent, ugyanakkor érzékelőn. Már az elődre is a jelentősen mosott, túlprocesszált kép volt jellemző és ugyanez igaz a P90-re is. A szűrés a részletek legjavát eltávolítja a képről, és bár alacsony felbontáson a készülék nem indít olyan rosszul zaj tekintetében, nem igazán láthatunk plusz részleteket a nagyobb felbontás ellenére sem. A gyengébb kontraszttal rendelkező képterületek emiatt részletszegények, ahol viszont komolyabb kontrasztkülönbséget, vagyis határozottabb éleket talál a feldolgozószoftver, oda még erősebb, túlzó éleket „pakol”. Éppen ezért a viszonylagos részletszegénység ellenére is érdemes alacsonyabb élesítési beállításban használnunk a készüléket, és inkább utólag élesíteni – valamilyen képszerkesztő szoftverben – ha szükségét látjuk. Ezzel együtt nem igazán ajánlott a Élénk és Még Élénkebb feldolgozási beállítás használata sem, csak ha képeslapszerű erős színeket szeretnénk. Ezek a módok ugyanis a kontrasztot és az élesítést is növelik.
A színekkel egyébként jó fényviszonyok között nem lesz probléma, nagyon szép életteliek, amin az előbb emlegetett üzemmódok még tovább emelhetnek. A gép automata fehéregyensúly beállítása is a pontosabb az átlagnál. Nem túl extrém színhőmérsékletű megvilágításnál szinte mindig eltalálta a jó színeket. Az egyedüli probléma az egyébként üdvözlendő Aktív D-Lighting szolgáltatással lehet. Bekapcsolva, és különösen magasabb értéken használva, a kép színtelítettsége csökken. Mosott, lapos hatású képeket kapunk.
Az előbb emlegetett beállítások többnyire a Fényképezés menüből érhetők el. Itt találjuk a gyári képoptimalizáló módokat is, melyekből ugyanazokat kapjuk, mint a korábbi típusban: Normál (alap beállítás), Lágyabb (portré bőrhibák lágyításához)), Élénk (erősebb színtelítettség), Még élénkebb (még erősebb telítettség), Portré (ideális bőrszín) és Fekete-fehér. Fekete-fehér módban külön szabályozható a kép kontrasztja és élessége, valamint 5-féle virtuális színszűrőt kapunk, melyekkel a monokróm kép kontrasztviszonyi befolyásolhatók. A vörös szűrővel pl. a portréalany szeplői tüntethetők el a fekete-fehér képről.
A fentieken kívül találunk még egy Egyéni beállítást is, melyen belül magunk szabályozhatjuk a legfontosabb képfeldolgozási munkafázisokat, a kontrasztot (+/-2 lépésben), élességet (+/-2 lépésben), és a színtelítettséget (+/-1 lépésben). Ezek mindegyike automata módban is használható, az első kettőt pedig kedvünk szerint ki is kapcsolhatjuk.
Szintén említettem már a D-Lighting szolgáltatást. Ehhez hasonlót az elődben is kapunk, de ott csak a kész képre utólag adhattuk ki ezt a parancsot. Az utólagos D-Lighting ennél a modellnél is adott, mégpedig 3 fokozatban, de beletették a DSLR-ekből már jól ismert Aktív D-Lighting szolgáltatást is, amely a kép készítése előtt állítható be, és a feldolgozást közvetlenül befolyásolja. Négy opcióval, kikapcsolt, alacsony, normál és magas fokozatokban használhatjuk. Lényege, hogy a sötét árnyékos területek világosságát emeli, a túlzottan világosakét pedig csökkenti, így a képen jobb kontrasztátfogás érhető el. Kevesebb kiégett (részlettelen fehér) és bebukott (részlettelen fekete) területet kapunk.
