Kipróbáltuk: Nikon Coolpix P90 teszt

0

Felépítés I.

Képérzékelő

Ahogy azt a kompakt gépek többségétől megszokhattuk, ebben a modellben is egy CCD képérzékelő dolgozik. A mérete ugyanaz mint előd készüléké, a felbontását viszont növelték. Ezúttal 10,7 helyett 12,7 megapixelt kapunk egy 1/2,33”-as szenzoron, ami a tényleges képalkotásban 12,1 milliót jelent. Az elérhető legnagyobb képméret ennek megfelelően 4000 x 3000 pixel. A további 4:3 oldalarányú méretek maradtak a régiek. Ezekből ismét elég sokat kapunk és akár 640 x 480 -as (VGA) méretig is lemehetünk, sőt utólag lehetőség van a képek még kisebb méretre kicsinyítésére. Szintén adott a 3:2 és 16:9 oldalarány is. Utóbbiból a maximális méret mellett most kiválaszthatjuk a megjelenítők Full HD felbontásával megegyező 1920 x 1080 pixeles méretet is, bár sajnos ez a modell még nem kapott HD kimenetet, hogy mindezt a géppel lejátszva is élvezhessük. A fentieken túl választhatunk 1:1-es oldalarányt is, 2992 x 2992 pixellel. A kész fotók feldolgozását a Nikon kompakt és DSLR modelljeiben már elterjedt EXPEED feldolgozórendszer végzi.

Az említett – elég sokféle – felbontás mindegyike 3 tömörítési fokozatban (Fine, Normal, Basic) használható. A legjobb beállítás 1:4, a közepes 1:8, míg a legerősebb 1:16 arányú tömörítést jelent. Ez az arány nagyjából a fájlméretre is igaz, hiszen Basic tömörítésnél kb. negyed akkor fájlokat kapunk, mint Fine beállítással. Ez persze a képminőségre is hatással van. A tömörítési fokozatok természetesen a JPEG formátumra igazak, hiszen ez az egyetlen választható formátum a Coolpix P90 tarsolyában.

Fájlméretek és tárolható képek száma
Felbontás, tömörítés méret* 47 MB-os belsõ memóriában* 4 GB-os kártyán*
4000×3000 Fine 5900 KB 8 640
4000×3000 Normal 2900 KB 16 1280
4000×3000 Basic 1450 KB 32 2560
3984×2656 Fine 5200 KB 9 720
3984×2656 Normal 2600 KB 18 1440
3984×2656 Basic 1300 KB 36 2840
3968×2232 Fine 4270 KB 11 880
3968×2232 Normal 2140 KB 22 1720
3968×2232 Basic 1070 KB 44 3440
2992×2992 Fine 4280 KB 11 840
2992×2992 Normal 2150 KB 22 1720
2992×2992 Basic 1090 KB 43 3400
3264×2448 Fine 4160 KB 12 960
3264×2448 Normal 2000 KB 24 2000
3264×2448 Basic 1000 KB 48 4000
2592×1944 Fine 2500 KB 19 1600
2592×1944 Normal 1250 KB 38 3200
2592×1944 Basic 640 KB 75 6240
2048×1536 Fine 1560 KB 31 2560
2048×1536 Normal 805 KB 60 4960
2048×1536 Basic 420 KB 114 9440
1920×1080 Fine 1020 KB 46 3640
1920×1080 Normal 690 KB 68 6880
1920×1080 Basic 290 KB 162 12720
1600×1200 Fine 960 KB 50 4180
1600×1200 Normal 500 KB 96 8000
1600×1200 Basic 280 KB 171 14240
1280×960 Fine 625 KB 77 6400
1280×960 Normal 345 KB 140 11600
1280×960 Basic 185 KB 256 21360
1024×768 Fine 420 KB 114 9440
1024×768 Normal 235 KB 205 17040
1024×768 Basic 140 KB 342 28480
640×480 Fine 185 KB 256 21360
640×480 Normal 125 KB 365 32080
640×480 Basic 80 KB 616 51280

*JPEG esetén a tényleges fájlméret, illetve a kártyán tárolhatófotók száma erőteljesen függ a használt érzékenységtől, illetve a fotózott témától!

A gép érzékenysége ISO64-től indul, amelyen kívül a következő beállítások lehetségesek: ISO100, 200, 400, 800, 1600, 3200, 6400. Ezúttal kihagyták a köztes ISO2000-es beállítást, de nincs is rá szükség. Teljes, 12 megapixeles képméretben csak ISO1600-ig dolgozhatunk. Efölött legfeljebb 3 megapixeles (2048 x 1536 pixel) méret választható. A manuális beállításokon túl többféle automata ISO beállítás is választható. A sima Auto állásban a gép a teljes tartományban önállóan határozza meg az érzékenységet. Auto Magas ISO Érzékenység módban nagyobb értékre törekszik, míg a Fix Tartományú Auto módnál megadhatjuk neki, hogy legfeljebb ISO100-ig, 200-ig, vagy 400-ig merészkedjen.

Optika

Alapos fejlődésnek lehetünk tanúi a Coolpix P90-nél zoom terén. Már a korábbi modell 18x zoomátfogása is tiszteletet parancsoló volt, de az idei típus 24x-es átfogással kényezteti az erre fogékony vásárlókat. A 11 csoportba rendezett, 14 lencsetagot tartalmazó Nikkor objektív fizikai gyújtótávolsága 4,6-110,4 mm közötti, ami kisfilmes értéken 26-624 mm-nek megfelelő látószöget ad. Ez azt jelenti, hogy az előd 27 mm ekvivalens értékénél egy fokkal jobb nagylátószöget kapunk és a 486 mm-nek megfelelő tele végállás is számottevően, 624mm-re (ekv.) nőtt, azaz jobb nagyítást kapunk. A maximum 24x-es optikai zoom, legfeljebb 3x-os digitálissal egészíthető ki, ami így nagyításban már egy 1872 mm-es optikának felel meg, minőségben viszont erős kompromisszum, ugyanis plusz információkat nem kapunk, csak a meglévő kép méretnagyítását. Ha szeretnénk megőrizni a tele képnél kapott részletességet, de nincs szükség a kép széleire, választhatunk képkivágás-jellegű digitális zoomot is, amely kisebb felbontásokban érhető el, és a választott képméretnek megfelelően elhagyja a széleket. A téma így 2 megapixeles felbontásban is ugyanakkora a képen, mint 12 megapixelen tele állásban. Lényegében egy kisebbre vágott képet menthetünk kártyára.

Optikai és digitális zoom

teljes kép

kivágott képrészlet
f=26 mm ekv. (1x)

teljes kép

kivágott képrészlet
f=624 mm ekv. (24x)

teljes kép

kivágott képrészlet
24x-es optikai és 3x-es digitális zoom

teljes kép

kivágott képrészlet
24x-es optikai zoom és digitális zoom
kivágás (2 Mpx)

Az optikai és digitális zoom az exponáló gomb körüli zoomgyűrűvel szabályozható. Nagylátószögnél az optika két műanyag tubusa kb. 2 cm-re nyúlik ki a vázból, míg tele állásban 7 cm-re. A fényképezőgépen gyárilag nem támogatott a különféle szűrők és optikai kiegészítők használata. A túlzottan kinyúló objektív miatt a tele- és nagylátószögű konverterek használata egyébként is problémás lenne.

Az optika fényereje F2,8-5, ami a végállásban valamivel, egészen pontosan 1/3 fényértékkel, gyengébb az előd F4,5 értékénél, bár ott „csak” ekvivalens 486 mm-t kaptunk. Újdonság még a több rekeszlamella alkalmazása is, melynek a hátérelmosás szempontjából lehet előnye. Több lamellával ugyanis ideálisabb alakú (kör) rekesz lehet képezni, ami az életlen területek szempontjából szebb eredményt produkál. A P90-ben a korábbi 5 helyett 6 lamella található.

Sorozat fényképezés

Már elődjében is elég szép számmal találtunk sorozatmódokat, és ezt a hagyományt úgy tűnik a P90 is folytatja. Először is a fényképezés menüben kell keresgélnünk, ahol a Sorozatfelvétel menüpont alatt találunk négy üzemmódot:

  • Sorozatfelvétel: alap sorozatfelvételi beállítás, melynél Normal képminőségnél, akár 12 megapixeles felbontás mellett 1,4 kép/mp-es sebességgel készíthetünk képeket. Természetesen elérhető a Fine minőségi beállítás is.
  • BSS (Best Shot Selector): a Nikon kompaktokban régóta alkalmazott képsorozat, melynél az expo gomb nyomva tartásával 10 felvételt készít a gép ugyanarról a témáról, majd ezek közül csak egyet, a legélesebbet menti kártyára. Mozgó témához nem ajánlott, de a gyenge fényben jól kiegészítheti a stabilizátort, ha élettelen dolgokat fotózunk.
  • Multi-shot 16: szintén jól ismert mód „Nikon körökben”. Az exponáló gomb nyomvatartásával 16 db fotó készül, melyeket azután mozaikszerűen egy 5 megapixeles (2592 x 1944 pixel) fényképre rendez a gép. A képek 7,5 kocka/mp sebességgel készülnek, közben a gép automata (A, S, P módban), vagy ISO400 (M módban) érzékenységet használ.
  • Időzített felvétel: A gép a beállított időközönként készít egy-egy képet bármekkora felbontásban. A felvételt az exponáló gomb lenyomásával indíthatjuk. Ezután a gép automatikusan dolgozik az LCD-t lekapcsolva. A következő időközök állíthatók be: 30 mp (max. 600 kép), 1 perc (max. 300 kép), 5 perc (max. 60 kép), 10 perc (max. 30 kép).

16 képes sorozat

időzített sorozat

Persze mi is megmértük a fényképezőgép sorozat teljesítményét egy villámgyors SanDisk Extreme Ducati 4 GB SDHC kártyával. A Normál sorozatnál a gyárilag megadott helyett Fine tömörítést használtunk.

A Nikon Coolpix P90 sorozat teljesítményei
sebesség készíthetõ képek száma
Alap sorozatok
Normál sorozat 1,17 kép/mp 13 kép (max. 12 Mpx)
BSS sorozat

10 kép (1 kerül mentésre)

16 képes 7,5 kép/mp 16 kis kép egy fotóra (5 Mpx)
Idõzített 30 mp
1 perc
5 perc
10 perc

600 kép
300 kép
60 kép
30 kép

Az üzemmódválasztó tárcsán található Sport témaprogram most is további nagy sebességű sorozat lehetőségeket kínál. Ebben a módban csak sorozatfelvételen használhatjuk a gépet, melyek a következők lehetnek:

  • Sorozatfelv N (16:9): 2 megapixeles felbontás (1920 x 1080 pixel), 16:9 képarány, de az elérhető legjobb, 15 kocka/mp sebességgel.
  • Sorozatfelv N: nagy sebességű (11 fps) sorozat, legfeljebb 3 megapixeles (2048 x 1536 pixel) felbontásban.
  • Sorozatfelv K. közepes sebességű sorozat, maximum 3 megapixeles felbontásban, 6 kép/mp-el.
  • Sorozatfelv A: alacsony sebességű sorozat, legfeljebb 3 megapixelen, 4 kép/mp-es frissítéssel.

Az utolsó három beállításban szabályozható a képméret (max 3 Mpx) és a képminőség. Itt állíthatjuk be a Fényképezés előtti gyorstárat, amely az expo gomb teljes lenyomása előtti 10 képet is elmenti.

Az általunk elvégzett mérések a következő eredményeket adták:

A Nikon Coolpix P90 sorozat teljesítményei
sebesség készíthetõ képek száma
Sport sorozatok (Sport témamódban)
Nagysebességû 16:9 15 kép/mp 45 kép (max. 1920 x 1080)
Nagysebességû 11,3 kép/mp 45 kép (max. 3 Mpx)
Közepes seb. 6,6 kép/mp 45 kép (max. 3 Mpx)
Alacsony seb. 4 kép/mp 45 kép (max. 3 Mpx)

Ezen kívül automatikus expozíció sorozat is beállítható a Felvétel menü megfelelő pontjánál. Ez legfeljebb 3 kép hosszan tarthat és +/-0,3, +/-0,7, valamint +/-1 fényérték lépésközökkel készülhetnek a fotók. A Coolpix P90 bal iránygombjával elérhető menüben 10 és 2 mp-es önkioldó állítható be. Ugyanitt érhető el az új Mosolyindítású expozíció, és a Pislogás észlelés üzemmód.

Videó, mozgóképrögzítés

Már az előd videofelvételi képessége sem volt különleges, ha a felbontást nézzük. A P90 pedig ugyanazt örökölte, ami már a P80-ban is átlagos volt. A 640 x 480 pixeles mozgókép az egyre gyakoribb HD és Full HD felbontások mellett egyáltalán nem jelent különlegességet. Ezen felbontásban kétféle képfrissítési sebesség választható 30 és 15 képkocka/mp-cel. Ha valaki sajnálná a drága tárhelyet a videótól, választhat 320 x 240 képpontos, 15 kocka/mp sebességű mozgóképfelvételt is.

AVI (640 x 480 pixel, 15 mp, 6,7 MB)

Ami egy kis különleges ízt visz a gép videó képességébe, az az Időzített videó. Ez nagyon hasonló a korábban említett időzített sorozat módhoz, de az egyenként elkészült képkockákat azonnal mozgóképéé fűzi össze. A kész videó 640 x 480 pixel felbontású és 30 kocka/mp sebességű lesz. A képkockák elkészítésének időköze szinte ugyanaz, mint a sorozatnál: 30 mp, 1, 5, 10, 30 és 60 perc – utóbbi csak itt érhető el. A rögzítés képkocka száma nem adható meg, addig tart, míg le nem állítjuk a felvételt.

Az említetteken kívül még kétféle színeffekt mód állítható be, fekete-fehér és szépia effektussal. Mindkét esetben 15 képkockás, 320 x 240 pixeles videó készíthető.

Videó beállítások

A videók alatt nem működik a VR stabilizátor. A korábbi modellhez hasonlóan elektronikus stabilizációt használhatunk, amely a menüben kapcsolható be, illetve ki. Megszabható ezen kívül az automata élességállítás működési módja is. Itt Egyszeri és Folyamatos AF állítható. Videofelvétel közben nem csak az autofókusz, de a fénymérés is működik. Viszont az optikai zoomot hiányolnunk kell. A kívánt képnagyítást csak a felvétel megkezdése előtt állíthatjuk be, közben csak 2x digitális zoom használható.

A videók mellé mono hangot is rögzít a gép, de lehetőség van az állóképek mellé rövid hangjegyzet készítésére is. A videók AVI (M-JPEG) formátumban kerülnek a kártyára és legjobb minőségben kb. 1,1 MB/mp tárhelyigényűek, vagyis egy 2 GB-os kártyára hozzávetőleg 30 percnyi mozgókép fér. Fájlméretükben nincs megkötés, viszont hosszuk legfeljebb 25 perc lehet.