Kipróbáltuk: Nikon D3200 teszt

0

Felépítés

Ergonómia, kezelés

A Nikon D3200 sem lett a DSLR küllemet gyökerestől megújító modell, de ezt nem is vártuk tőle. Mérete alig egy-két milliméterrel nagyobb elődjénél, tömege pedig ugyanaz, komoly különbségeket mégsem fedezhetünk fel a két gép között.

Fogásra és kezelésre is ugyanazt kapjuk. A markolat ebben a kategóriában nem túl kényelmes, így főleg kisebb kezűeknek ajánlott. Az új modellen mintha egy kicsit keskenyebbre sikerült volna, de mindenképp szögletesebbre, mivel belső íve még inkább jobban befelé hajlik mint a korábbi típusnál, így frissiben kézbe véve kissé kényelmetlenebbnek tűnik. Szerencsére megmaradt a gumimarkolat, ami azért dob a komforton, és még lendületesebb lett a Nikon védjegynek számító piros háromszög (vagy pipa?), bár ez a kis esztétikai újítás nem hiszem, hogy új vásárlók tízezreit csalná a boltokba.

A váz a megszokott, műanyag borítású, elég jó építési minőséggel, és az elődnél markánsabb, szögletesebb vonalakkal. Az elődhöz hasonlóan a Nikon D3200 is kétféle színváltozatban (fekete és metálvörös) lesz kapható.

A kezelőszervek terén is csak néhány változás történt, viszont jelentősebbek holmi „dizájnpipánál”. Úgy tűnik a Nikon szakítani akar a kapcsolós megoldásokkal, hiszen nagyobb modelljei után most a kis D3200-ról is eltűnt egy pár. Először is a LiveView kapcsoló, mely helyett egy sima gombbal aktiválhatjuk az élőképes módot. Már a múlté az egyképes és sorozat módok kapcsolója is. Egyrészt kár, mert igen gyors váltást tett lehetővé a meghajtás módok között, másrészt szükséges lépés volt, mivel két új távvezérlő beállítás is bekerült közéjük, és túl bonyolult lett volna mindezt egy kapcsolóval megoldani. Mostantól marad a gomb+vezérlőtárcsával léptethető menü. A vezérlőtárcsa és a hátsó navigációs gomb amúgy a régi, ahogy a készülék alap kezelése is.

Ebben a kategóriában még nem divat a portrémarkolat, így a D3200-hoz sem vásárolhatunk ilyesmit. Összesen tehát egy lítium-ion akkumulátor használható a géphez, mely a markolat alján nyíló foglaltba helyezhető. A foglalat ajtaja kényelmesen nyitható, akár nagyobb állványtalpra csavarozott gépnél is, hiszen a fém állványmenetet középre, az optikai tengellyel párhuzamosan helyezték el. Nem lesz gondunk a memóriakártya cserével sem, mivel a markolat jobb oldalán lévő, hátrahúzható, majd kihajtható kis ajtó nyitásával könnyen hozzáférhetünk a különálló foglalatához.

Optika

Nincs változás az objektívek terén. A D3200 elődei nyomát követi, vagyis a fókuszmotorral szerelt (pl. AF-S) objektíveket részesíti előnyben. Ellenkező esetben csak kézi élességállítást használhatunk, mivel a vázban nincs beépített fókuszmeghajtás, mint a nagyobb típusokban.

Egyetlen porszemnyi változás szúrt szemet, mégpedig az objektívek felhelyezését segítő fehér pötty a bajonett szélén. Egyértelműbb, sokkal jobban látható, mint a régebbi modellen lévő.

A Nikon D3200 nem csak önálló vázként, de kitben, objektívvel is megvásárolható, mely alapesetben egy optikai stabilizátorral szerelt AF-S 18-55mm F3,5-5,6G DX VR.

Képérzékelő

Felbontás terén jelentős előrelépésre számíthatunk, hiszen a 14,8 megapixeles helyett, most egy 24,7 megapixeles CMOS került a gépbe. A felbontás növekedés nem meglepő, hiszen ahogy a bevezetőben említettem már a MILC „kompaktok” egyes példányai is átlépték a 20 megapixeles felbontáshatárt. A D3200-ba nagyjából az előddel megegyező (23,2 x 15,4 mm), tehát Nikon nyelven DX (APS-C) méretű képérzékelő került. Ez ismét 1,5x-ös gyújtótávolság szorzót jelent – 18-55mm-es kitobjektívünkkel tehát 27-82mm-nek megfelelő kisfilmes látószöget kapunk..

A tényleges felbontás 24,2 megapixel, ami pont négyszer annyi képpontot jelent, mint a 10 évvel ezelőtti D100-ban. A legendás D100 max felbontása (3008 x 2000 pixel) most csak S képméretként állítható be, maximumként pedig 6016 x 4000 pixelt választhatunk az új gép menüjében. A haladóknak 12 bites RAW, és csupán egyféle RAW+JPEG (Fine) beállítást kínál a készülék. JPEG-ből egyébkén háromféle tömörítés (Finom, Normál és Alap) választható.

Az érzékenység tartomány elméletileg ugyanaz, mint a D3100-ban – ISO100-12800 – de az előző modellben az ISO6400-12800 értékek kiterjesztettként szerepeltek, így a natív érzékenység limit ISO3200 volt. A D3200 ISO100-6400 érzékenység tartományt használ, amit egy kiterjesztett fokozattal ISO12800-ra növelhetünk. Az beállítás lépésköze minden esetben 1 Fé lehet.

Kereső, LCD

Amíg nem kapcsoljuk be a gépet fel sem tűnik a változás, hisz méretét tekintve ugyanakkora LCD került a gépre, mint a D3100-ra. A jelentős előrelépés a felbontás terén érhető tetten. 230 ezer képpont helyett 921 ezret számolhat, akinek jó szeme és sok ideje van, de teljesen felesleges megolvasni őket, hiszen a szemmel láthatóan jobb képminőség magáért beszél. Jobban olvasható, szebb színeket és kontrasztot kapunk. Jobbat, amin azonban még lehetne csiszolni. Némileg zavaró ugyanis, hogy az LCD kissé hideg színeket ad vissza, így a kép hozzávetőleges színhőmérséklete szemre nehezen megállapítható.

A kijelző színezetét nem állíthatjuk, van viszont +/-3 lépéses világosság állítás, amire például erős napsütésben nagy szükségünk lesz, mivel alapértéken alig látható a kijelzés.

A kisebb DSLR-eken, így a D3200-on sincs külön adatkijelzés. Ezt az LCD-n megjelenő státuszkijelzéssel oldják meg a gyártók, mely ennél a modellnél az Info gombbal aktiválható, de beállítható az is, hogy mindig látható legyen. A képernyő bal alsó sarkánál lévő „I” gombbal sima státusz nézetből átválthatunk aktív státusz képernyőre, ahol a feltüntetett adok bármelyikét megváltoztathatjuk. Egyfajta gyorsmenüként funkcionál ez a lehetőség, melynél beállítható a Képminőség és méret, Fehéregyensúly, Érzékenység, Kioldási mód, Élességállítási mód, AF mező mód, Fénymérési mód, Expozíció kompenzáció, Vaku kompenzáció és a Vakumód.

Ezen kívül persze folyamatosan nyomon követhető a rekeszérték, záridő, az aktív AF mező, valamint a hátralévő képek száma is. A státuszkijelzés színezetét és stílusát egy külön menüpont alatt változtathatjuk meg.

Visszajátszásnál a fel és le iránygombokkal lapozhatunk a képernyőn megjelenő információs oldalak között. Választhatunk színcsatornákra bontott hisztogram, világossági hisztogram, valamint részletes és csökkentett adatkijelzést, de a kiégett területek villogtatása is bekapcsolható.

A kereső maradt a régi, ezúttal semmi változás. Az olcsóbb fényképezőgépekből ismert pentatükrös kialakítás mellé a D3100 (sőt a D3000) keresőkép mérete társul. Ez 95%-os lefedettséget, és 0,8x-os nagyítást jelent. A –1.7–+0.5m–1 közötti tartományban működő dioptriakorrekciós tárcsa, és a gumi szemkagyló is a korábbi típusból lehet ismerős. A mattüveg ebben a modellben sem cserélhető.

a kereső információi

keresőkép méretek

Vaku

A fényképezőgép tetején a megszokott vakupapucsot kapjuk, i-TTL vagy középpontos külső villanók csatlakoztatására. A Nikon által forgalmazott minden CLS (kreatív vaku-rendszer) villanó gond nélkül használható a géppel.

A D3200-ben a korábbi modellből ismert, 12-es kulcsszámú felnyíló vaku kapott helyet. Egyszóval semmi változás. Az összes beállításunk, valamint az 1/200 mp-es vakuszinkron limitünk is változatlan. A fénymérést a 420-pixeles RGB szenzor végzi.

A belső vakuval kapcsolatban beállíthatjuk annak üzemmódját, mégpedig a nyitásért is felelős oldalsó gomb, valamint a hátsó tárcsa kombinációjával. Ha ezek mellé az expo kompenzáció gombot is használjuk, -3,0 – +1,0 tartományban felülbírálhatjuk a vakuteljesítményt. A villanó vörösszem csökkentő üzemmódján kívül szoftveres korrekció is választható a Retusálás menüben.

A Fényképezés menüben azt is beállíthatjuk, hogy a beépített vaku i-TTL (automatikus teljesítmény), vagy kézi üzemmódban üzemeljen. Manuális módnál teljes kisütésre, valamint 1/2-1/32 arányú teljesítmény leosztásra nyílik módunk.

Csatlakozók, akku, memóriakártya

A Nikon D3200 is SD, SDHC és SDXC kártyákat használ, melyek a korábban említett, a markolat jobb oldalán nyíló foglalatba helyezhetők. A D3100-ról átnyergelőknek nem árt figyelembe venniük, hogy a 24 megapixeles képek jóval nagyobb tárhelyet igényelnek, főleg RAW-ban. A korábbi 13 helyett átlagban 21 megapixellel, vagyis több mint 60%-os fájlméret növekedéssel kell számolnunk. Egy 8 GB-os kártyára kb. 260 RAW és ~510 jó minőségű JPEG fér.

Az akkumulátor szintén a korábbi típusban használt EN-EL14 (1030 mAh), melynek foglalata most is a markolat alján nyílik, egyetlen apró különbséggel. Az akkumulátor véletlen kicsúszást az új modellnél egy kis rugós műanyagtüske gátolja. A mellékelt MH-24 típusú hálózati töltővel kb. másfél óra alatt tölthetjük tettrekészre. Egy töltéssel a gyári (CIPA standard) mérések szerint ~540 felvétel készíthető.

Több változást tapasztalhatunk a csatlakozók és a bővíthetőség terén. A géphez A/V és USB kábel mellett, külön megvásárolható HDMI kábel és GPS adapter is csatlakoztatható. Mindezek a D3100-ban is adottak voltak, de apró különbségként a GPS beállítások között a belső óra szinkronizációja is beállíthatóvá vált.

Lényegesebb újdonság a WU-1a vezeték nélküli mobil adapter csatlakoztatásának lehetősége. A külön beszerezhető adapter segítségével a gép bármilyen Andriodos mobil eszközzel összekapcsolható, hogy arra áttöltsük képeinket és videóinkat.

Az adapter segítségével az Androidot futtató eszközök vezeték nélküli távvezérlőként is használhatók, de újdonságként csatlakoztatható az opcionális ML-L3 infra távirányító, melynek a készülék elején és hátulján is van érzékelője. A menüben egy új funkcióval bizonyos idő elteltével (1, 5, 10 és 15 perc) automatikusan letiltható a külső eszköz. Emellett persze kábeles távvezérlővel (MC-DC2) is használható a gép.

Még egy plusz csatlakozási lehetőséget kapunk, mégpedig a külső mikrofonét, de erről majd a következő oldalon.