Kipróbáltuk: Nikon D40X teszt

0

Értékelés

Értékelés

„Végy egy darab Nikon D40-et és keverj bele némi
D80-at…”. Valahogy így kezdődne a Nikon D40X receptje
ha nem digitális fényképezőgép lenne,
hanem mondjuk sütemény. És, hogy mi sült ki mindebből?
Egy D40 alakú és állagú torta, Nikon D80 töltelékkel.

A D40X a Nikon következő logikus lépése volt. Volt egy remek belépő szintű vázuk és egy jól bevált nagy felbontású érzékelőjük, amelyek összerakásával lefedték a két modell közti hézagot. A D40 egy jól sikerült
kis váz volt, amit ráadásul még nem is kell temetnünk, hiszen együtt kapható
majd ezzel a modellel. Akinek az olcsóbb, 6 megapixeles változat is megfelel
az ugyanolyan jól jár a korábbi változattal, mint a megapixel mániások a
D40X-el. A Nikon D40X ugyan javítja elődje néhány hibáját (infra érzékenység és moiré), de a kevés dedikált gomb, illetve a pormentesítés hiánya megmaradt. Őszintén szólva számítottunk volna valamivel több szolgáltatásra a magasabb felbontás mellett, de ez persze nem ront a gép értékeiből.

Ezt a gépet ugyanúgy a most felnövő DSLR generációnak,
az első gépeseknek szánják, mint az elődjét.
A beépített fókuszmotor hiánya nem fogja őket
zavarni, mert eleve AF-S AF-I objektívekkel kezdenek. ők többféle
kitben is megvásárolhatják, akár az alap fotós
feladatokra elég 18-55mm-es objektívvel, akár egy 55-200mm-es
telével kiegészítve, de a bátrabbak beruházhatnak
a tesztünkhöz is használt, stabilizátoros modellre is.

Süti, nem süti? Szerintem süti. Nikon D40 alakú, kicsit D80 ízű.

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Megnövelt felbontás, részletgazdag képek
  • Gyors bekapcsolási és működési idők
  • Mérete ellenére viszonylag kényelmes váz
  • Gyorsabb sorozatok
  • Finomhangolható fehéregyensúly értékek
  • G épen belüli retusálási lehetőségek
  • Kiváló a képek nagyíthatósága
  • Részletes vakubeállítások
  • Súgóinformációk a készülék
    kezeléséhez
  • Nagy expozíció korrekciós tartomány
  • Alacsony zajszint
  • Fele ideig tartó, hatásos hotpixel szűrés
  • Külön AF segédfénylámpa
  • Jól használható LCD státuszkijelzés
    (állítható funkciókkal)
  • Kevés kezelőgomb, kissé körülményes
    kezelés
  • Nincs LCD védő
  • Vivid és More vivid beállítások képminősége
  • Gyorsabb kártyával is belassuló képsorozat
  • ISO1600-tól erős zajszűrés
  • Visszalépés a max. vakuszinkron időben
  • Még mindig nincs automatikus pormentesítés

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen, a kezelési útmutatón és a szoftvereken kívül a következőket kapjuk:

  • bajonettvédő kupak
  • EN-EL9 Li-ion akku akkumulátor
  • hálózati akkumulátor töltő
  • USB- kábel
  • nyakpánt
  • keresőzáró kupak

A gép kipróbálását a Nikon Kft. tette lehetővé számunkra.

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában,
akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja
a melléklet működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotókat a lenti linkre kattintva tekintheti meg. A fájlnevekben jelöltük az ekvivalens gyújtótávolságot és az érzékenységet is.