Kipróbáltuk: Nikon D500 teszt

3

Bevezető

A Nikon ez év elején két DSLR fényképezőgépét is frissítette, az egyiket, a full-frame szenzoros profi riporter/sportfotós D5-öt már bemutattuk, most a kicsit később piacra került, de már kapható, APS-C szenzoros, felső kategóriás, természet- és kültéri sportfotósok álmaként is aposztrofálható D500-on a sor.

Nikon_D500_frontmount

Ha valaha volt alkalmad beülni egy ízig-vérig rally gépbe, mondjuk az egyszerűség kedvéért egy Subaru Impreza WRC-be, csapatni egy kört a terepen, majd pár héttel később átülni egy hasonló kialakítású, de már elsősorban utcai autózásra szánt tuning Imprezába, akkor hasonló élményed lehetett, mint amikor egy Nikon D5 kipróbálását követően egy D500-zal fotózhatsz.

Valahogy így tudnám szemléletesen körülírni azt az élményt, amit egy D500-as ad. Hiszen nem csak a külsőben hasonlítanak egymásra nagyon, de rengeteg megoldás van, amely azonos a két gép esetében, emiatt pedig a D500-ra úgy is tekinthetünk, mint egy kis D5-re.
Nikon_D500_front
S valóban, a gyártónak is ez lehetett a célja, hiszen ugyanazt a fókuszrendszert használja a D500 is, mint a profi D5, ugyanúgy kínál gyors XQD kártyakezelést, mint a nagy testvére és úgyanolyan extra szolgáltatásokkal is rendelkezik, ami eddig csak a profi full-frame-ek kiváltsága volt, mint pl. a keresőzár, amely apróságnak tűnik, de hosszú expozíciós idejű fotózásnál bizony igen hasznos tud lenni.
Nikon_D500_backoff
A 2016. január 5.-én bejelentett fényképezőgépet a már korábban „kihalt” D300s utódjának tekinthetjük. A két gép bejelentése között eltelt 7 év miatt nagyon komoly különbségek adódtak a D300s és D500 között, de az a tény, hogy a D500 a D5 kisebb szenzorral szerelt, csupán pár ponton egyszerűsített változata, még inkább azt erősíti, hogy a D300s-sel igazából nem nagyon érdemes összehasonlítani. Megtehető persze, de a nagy időtáv miatt túlzottan sok jelentősége nem lenne, így ettől most mi is eltekintünk (HD videót hasonlítgatni a 4k-val, illetve 13 Mpixeles szenzort a 21 Mpixelessel, nos, tényleg vicces lenne). Ehelyett álljon itt cikkünk elején a Nikon D500 főbb képességeit bemutató lista.

A Nikon D500 főbb részegységei
A Nikon D500 főbb részegységei

A Nikon D500 főbb jellemzői:

  • Képérzékelő: 20,9 Mpixel, APS-C CMOS
  • Érzékenység: ISO100-51200 1/3 Fé-enként, kiterjeszthető ISO50-1.640.000-ra
  • 153 pontos AF rendszer, 99 keresztszenzorral, ebből 55 fókuszpont választható, amelyből 35 keresztszenzoros
  • -3 Fé-ig működő AF-rendszer, a középső fókuszpont -4 Fé érzékenységű
  • AF és AE finomhangolás
  • pentaprizmás kereső, 100% lefedettséggel, 1×-es nagyítással, egyszerűen használható keresőzárral
  • 200 ezer expozícióval tesztelt zárszerkezet
  • 10 kép/mp sorozat, 79 RAW képig
  • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • 14-bites, tömörítetlen RAW és kisebb felbontású RAW S (12-bit) formátum
  • gépen belüli RAW szerkesztés
  • HDR és Time-lapse módok
  • LCD: 3,2″ 2,359 millió képpont, dönthető, érintésérzékeny
  • UltraHD videórögzítés (24, 25 vagy 30 kép/mp)
  • SDXC és XQD kártyahely
  • beépített Wi-Fi adapter, okostelefonról vezérlés
  • Li-ion akkumulátor
  • Super-Speed USB3.0 és HDMI csatlakozás

A komoly fejlesztések vitathatatlanok, már a fenti lista is ezt mutatja, de cikkünkből remélhetőleg még több mindenre fény derül majd. Ismét fontosnak tartjuk kiemelni, hogy aki még nincs tisztában a fényképezőgép specifikációjával, az tekintse meg a gép adatlapját, hiszen nem fogunk kitérni minden apróságra, igyekszünk csak az érdekesebb megoldásokra és az újdonságokra koncentrálni.