Kipróbáltuk: Nikon D500 teszt

3

Különlegességek

Beépített Wi-Fi vezérlő

Noha nem számít már igazán ritkának egy fényképezőgépben a beépített Wi-Fi vezérlő, mi most mégis említést teszünk róla. Tesszük mindezt azért, mert egyrészt a Nikon D5 nagytesóból ez pl. hiányzik, így csak opcionálisan vásárolhatunk hozzá, a D500-ba viszont bekerült, másrészt pedig azért, mert ez az első Nikon fényképezőgép, amely az új SnapBridge rendszert használja.

A SnapBridge különlegessége, hogy nem csak Wi-Fi-n van lehetőségünk fájlokat áttölteni, hanem a sokkal kisebb energiaigényű, de most már a legfrissebb verzióban kellően gyors Bluetooth 4.0-val is.

Az új rendszer miatt új alkalmazás szükséges a telefonunkra, vagy táblagépünkre, mint az eddigi Nikon Wireless Utility. A SnapBridge azonban egyelőre csak Androidra érhető el, az iOS-es verziót majd nyár folyamán adja ki a Nikon.

A SnapBridge Bluetooth kapcsolaton kívül természetesen Wi-Fi-t is képes használni, de csak akkor, ha erre feltétlenül szükség van. Ilyen pl. a videófájlok átvitele, vagy a fényképezőgép távvezérlése. Ennek megkezdése előtt az alkalmazás rákérdez, hogy engedélyezzük-e a Wi-Fi aktiválását, majd ha igennel válaszolunk, akkor először Bluetooth-on a Wi-Fi bekapcsolását kezdeményezi a fényképezőgéptől, majd át is lép a táblagépen a megfelelő hálózatra.

AF finomhangolás

A komolyabb DSLR fényképezőgépeknél már megszokhattuk, hogy a fázis-különbség alapú élességállítás front/backfocus jelenségét különféle eltolásokkal korrigálhatjuk. A Nikon D500-sem kivétel, ám a D5-nél elérhető automatikus kalibrálás a D500-ba nem került át, így csak a kézi eltolások beállítására van lehetőségünk. (Frissítés: talán a nálunk járt változat még nem a végleges firmware-rel rendelkezett, és elképzelhető, hogy ezért nem találtuk meg ezt a funkciót, de mint utóbb kiderült, a D500 is kínál automatikus AF kalibrálás funkciót.)

Gombvilágítás

A Nikon D5-ből a legfontosabb gombok háttérvilágítását is megkapta a D500. A folyadékkristályos kijelző háttérvilágítását aktiválva a bal oldali és a felső gombsor jelzései fehér háttérvilágítást kapnak. A világítás nem érinti az AF-ON, a lejátszás és a törlés gombot, valamint a gép jobb tetején lévő kezelőszerveket.

A D5 tesztjénél írtuk, hogy a gombvilágítás LiveView fotó módban még működött, de videofelvételre átkapcsolva ez a szolgáltatás már nem vol elérhető. Jelentjük, ez most már biztos, hogy csak hibás működés volt, hiszen a D500 bármilyen üzemmódban hajlandó a gombok háttérvilágítását aktiválni.

RAW feldolgozás

A fényképezőgépen belül is van lehetőségünk a RAW fájlok kidolgozására, így akár a fotózás után is választhatunk más fehér-egyensúlyt, vagy finomíthatunk az expozíción.

Elektronikus első redőny

Mint már írtuk, a Nikon D500 elektronikus első zárat is kínál LiveView módban, amely a nagy gyújtótávolságú fotózásnál még hatékonyabban csökkenti a berázás kockázatát. Ezt kombinálhatjuk késleltetett expozícióval is, állvány használatakor, de kézből fotózásnál is elérhető, késleltetés nélkül. De csak LiveView módban!

Optikai hibák korrekciója

A Nikon D500 az optikai hibák korrekciójának lehetőségét is megkapta, amely a vignettelás, vagy más néven peremsötétedés, valamint a geometriai torzítást képes korrigálni a Nikkor objektíveknél. A korrekció csak JPEG formátumnál vehető igénybe, RAW formátum esetében a RAW konverter szolgáltatásai között kell ezt a lehetőséget megkeresnünk.

Perspektíva korrekció

Nagylátószögű objektívvel enyhén felfelé vagy enyhén lefelé fotózva is jelentős perspektíva torzulás figyelhető meg a képszéleken található, eredetileg függőlegesen futó vonalaknál. Ezt hivatott korrigálni ez a szolgáltatás, amely utólag, a retusálás menüből érhető el, s JPEG formátumú képekre lehet alkalmazni.

Egyenesbe forgatás

Kis mértékű, pár fokos forgatást is lehetővé tesz a D500, ha exponáláskor kissé ferdén tartottuk volna a gépet. A funkció csak JPEG formátumú képekkel használható.

Time-lapse videó

Bár már nem számít igazán ritkaságnak a time-lapse készítés lehetősége egy fényképezőgépben, s írtunk is már erről, érdemes itt is szerepelnie, hiszen sok olyan fényképezőgép van, amely bár kínál időzített sorozatkészítési lehetőséget, a képeket nem fűzi össze helyettünk videóvá. A Nikon D500 megteszi, méghozzá akár UltraHD felbontásban is. Sajnos a képfrissítés sebessége nem állítható be pontosan, így a lejátszás sebessége gyakorlatilag csak a képkockák felvétele közötti időtől függ.

Multiexpozíció

A filmes gépeknél az egyetlen képkockára több expozíció készítését szimulálhatjuk a multi expozíciós móddal, amelyet felvételkor és utólag, a retusálás menüből is elérhetünk. A fentiektől eltérően az utólagos multi expozíció (vagy ahogy a gép nevezi: képátfedés) csak RAW formátumú, maximum két darab képpel végezhető el. Fotózás előtt kiválasztva a többszörös expozíciót lehetőségünk van akár 10 képet is egymásra fotózni, sőt, az egyes képek közötti átfedés módját is megválaszthatjuk hozzáadásra, átlagolásra, világosításra, vagy sötétítésre.