Kipróbáltuk: Nikon Df teszt

0

Értékelés

Ajánló

A Nikon Df már megérkezésekor megmutatta, hogy komoly, igényes darabot vehetünk kézbe. Ez már a dobozból való kicsomagolás során érezhető volt, hiszen maga a doboz is átlag feletti minőséget képvisel. A gép kipróbálása során azonban bizonyítást nyert számomra, hogy a Df egy picit öszvér megoldás. Igazán szépre sikerült, könnyű beleszerelmesedni. A képminőségre panasz nem lehet, korunk egyik legjobb, ha nem a legjobb szenzora került bele. Ugyanakkor érthetetlen számomra, hogy miért kellett néhány ponton szánt szándékkal kicsit butuskává tenni a gépet. Kategóriájában is átlag alattinak számító sorozat sebessége helyett bőven lett volna lehetőség gyorsabb sorozat megalkotására. De ugyanígy a videófelvétel kihagyása sem tűnik logikus lépésnek. Persze keríthetünk köré ideológiát, miszerint ez egy ízig-vérig fényképezésre termett masina és senki se akarjon videózni vele, mert nem erre találták ki. De a piac és a vásárlók nem ennyire elnézők. Nyilvánvalóan a Nikon lenne a legszomorúbb, ha ezek a lépések miatt vesztenének pár vásárlót. Én legalábbis úgy gondolom, hogy egy prémium gépbe prémium szolgáltatások is kellenek. Kicsit tehát olyan érzésem van, mintha egy vadiúj kabriót próbálhattam volna ki egy vezető autógyártótól, de a kiváló motor mellett már más különlegességre, ABS-re, ASR-re, hat hangszórós HiFi rendszerre, navigációra már nem telt volna, csak csicsás alufelnire meg bőrkormányra. Ugye, hogy furán jönne ki?

Az összes kritika azonban csupán e téren hangozhat el, hiszen minden egyébben gyönyörűen teljesített a Nikon legfrissebb fényképezőgépe. S be kell valljam, valóban élmény vele a fotózás, sokkal szívesebben rója az ember egy ilyen géppel a várost és az utcákat, mint egy méretesebb modellel, ugyanakkor jó érzés tudni, hogy a képminőséggel nem lehet problémánk. Ugyanúgy remekül megállja a helyét a Nikon Df egy műtermi fotózásnál is, igaz, az aprócska tárcsák forgatása kicsit pepecs munkának tűnhet egy ilyen környezetben, de ilyen esetben úgysem sűrűn piszkálja az ember a záridőt, be kell vágni X-sync értékre és a többi már a vakuk teljesítményén, az érzékenységen és a rekeszértéken múlik.

Összességében tehát elégedett vagyok a Nikon Df-fel a fent írt pár problémám ellenére, s ha valaki megkérdezné, hogy megdobhat-e vele karácsonyra, nos, azt hiszem egy percig sem vitatkoznék vele és firtatnám tovább a gép pár hiányosságát. Idei utolsó tesztünk végén most mindenkinek azt kívánom, hogy ha nem is ennyire profi és csodaszép, de legalább ennyire szerethető fényképezőgépet vagy objektívet hozzon neki a Jézuska!

A Nikon Df váz és a hozzá való AF-S 50mm f/1,8 G objektívet tartalmazó kit cikkünk írásának idején 926 000 forintért vásárolható meg.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Kiváló képminőséget adó 16 megapixeles fullframe szenzor
  • Időjárásálló burkolat
  • 150 ezer expozícióra tervezett zárszerkezet
  • 100%-os lefedettségű kereső, 0,7×-es nagyítással
  • Részletes információk és horizont jelző a kereső mattüvegén is
  • FX és DX objektívek is használhatók
  • 39 pontos AF-rendszer
  • f/8 fényerőnél is 7 használható fókuszpont
  • Kéttengelyes virtuális horizont
  • ISO50 is elérhető
  • Retró hatású kezelőszervek, külön tárcsa a zársebességnek, érzékenységnek és expozíció korrekciónak
  • Háttérvilágítással ellátott felső státusz LCD
  • Gyors, 5,5 kép/mp-es sorozat
  • Kiváló felbontású, 921 ezer szubpixeles, 3,2″-os LCD
  • FX és DX videó lehetőség, teljes felbontásban
  • Gyors mentési idők
  • Finomhangolható fénymérés
  • AF finomhangolás
  • Részletesebb fehéregyensúly beállítások és finomhangolás
  • HDR mód + Aktív dinamika korrekció
  • Önkioldóval kombinálható expozíció sorozat (manuális HDR-hez)
  • Automatikus torzítás csökkentés
  • Vignettálás csökkentés
  • Többszörös expozíció
  • Csendes zárkioldás mód
  • Többfél automatikus sorozat (expo-, fehéregyensúly, ADL)
  • Több önkioldó beállítás
  • Háttérvilágítással is ellátott apró felső státusz LCD
  • Időzített „Time-lapse” sorozat
  • Gépen belüli RAW szerkesztés
  • Rengeteg Retouch opció (belső képszerkesztés)
  • Opcionális GPS és Wi-Fi lehetőség, akár okostelefonos megosztással
  • HDMI kimenet
  • Nincs beépítettt vaku
  • Nincs videófelvételi lehetőség
  • Time-lapse videót sem fűz össze a gép
  • Nincs AF segédfény
  • Bekapcsoló tárcsa mutató ujjal nehézkesen forgatható, inkább kétkezes a bekapcsolás
  • Átlag alatti sorozat sebesség

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen, a kezelési útmutatón és a szoftvereket tartalmazó CD-n kívül, a következőket kapjuk:

  • EN-EL14a lítium-ion akkumulátor
  • MH-24 akkutöltő, hálózati kábellel
  • Műanyag bajonettzáró sapka
  • DK-26 keresőzáró kupak
  • Nikon 50mm f/1.8 Special Edition
  • Nyakpánt
  • USB kábel
  • BS-1 vakupapucs kupak

A fényképezőgépet a Nikon hazai képviseletétől kaptuk kölcsön. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A Nikon Df fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson az alábbi linkre. A fényképek elnevezésében jelöltök az ekvivalens gyújtótávolságot és az érzékenységet. A fájlok EXIF adatokat is tartalmaznak, és minden tekintetben módosítatlanok. A képek Nikkor AF-S 50mm f/1,8 G Special Edition és Nikkor AF-S 70-200mm f/4 G ED VR objektívekkel készültek.

Tipp: a megjelenő új ablakban mutasson rá egy indexképre, és tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek a fenti adatok! A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!