Kipróbáltuk: Nikon Z 50 – teszt

0

Bevezetés

A Nikon a tükör nélküli fényképezőgépek piacára még az 1″ szenzoros Nikon 1 rendszerével ugrott fejest, mág 2011-ben. Ez a rendszer a mikro 4/3-nál is kisebb szenzorméretével igazán kis méretű gépek és objektívek fejlesztését tette lehetővé. A bőséges objektívkínálat ellenére a Nikon 1 rendszer nem tudta megvetni a lábát a (hobbi)fotósok körében, így azt sajnos a japán gyártó tavaly végleg ki is vezette termékpalettájáról (abba nem is merek belegondolni, hány millió/milliárd jennyi veszteséget hagyott ez maga mögött, de a tőkeerős Nikon szerencsére nem rokkant bele).

Tavaly aztán új, full-frame szenzoros rendszert dobott piacra a japán gyártó. A már mindenki által ismert Z rendszer azonban nem csak full-frame szenzorhoz jó. Adott egy lehetőséget arra is, hogy APS-C (bocsánat, DX méretű) szenzorral is kipróbálja magát a Nikon a tükör nélküli gépek piacán.
Megérkezett hát az első APS-C szenzoros Nikon MILC, a Z 50.

Persze lehet mondani, hogy ezt a lépést úgy 5-6 évvel ezelőtt meglépve mennyivel jobb lett volna, de hagy utaljak ismét arra, hogy az egyik legkomolyabb bevételi forrást adó objektívpiacon a Nikon a DSLR objektívjeivel tud komoly profitot termelni. Nyilvánvaló, hogy a Fujinak és a Sonynak nem volt annyira fájó kilépni a DSLR piacról, hiszen túl sok objektívjük nem is volt tükrös gépre (a Fujinak gyakorlatilag egyáltalán nem, a Sony pedig a KonicaMinolta felvásárlásával megvette a szabadalmakat is és alig kellett valamit költenie a fejlesztésekre). De a Nikon (ahogy a Canon is) nem tud olyan könnyen szabadulni a tükrös rendszertől, még ha már nem is annyira indokolt ezeket a tükrös gépeket piacon tartani (most konkrétan az APS-C szenzoros gépekről beszélünk, a profiknak kínált full-frame DSLR-eknek jogosan meg is van a helye a piacon). Nyilván gazdasági szempontokat mérlegelve a gyártók nagyon is jól tudják, hogy mi számukra a legjobb út, mikor kell valamit elengedni, mikor kell valamibe fejest ugrani. Más kérdés, hogy fotósként nekünk sokkal jobb lenne/lett volna, ha nem kell ilyen sokáig várni a Nikon komoly MILC-eire.

Lényeg a lényeg, a Nikon most látta úgy, hogy érdemes az APS-C szenzoros piacon is megvetnie a lábát és idén ősszel be is mutatta az első DX szenzoros MILC-ét, amelyről első körben könnyen azt hihettük, hogy a Z 6 egy APS-C szenzoros kistesója lesz nagyjából D500 tudással. De nem így történt, nagyon nem! De ne rohanjunk ennyire előre, inkább nézzük meg azt, hogy mik a gyártó szerint belépőszintre pozicionált Z 50 főbb tulajdonságai, azaz mikre számíthatunk a géptől!

A Nikon Z 50 főbb jellemzői:

  • képérzékelő: APS-C méretű (DX formátumú) 20,9 Mpixeles CMOS
  • nincs szenzorstabilizálás
  • érzékenység: ISO100-51200 1/3 Fé lépésekben, kiterjeszthető ISO50 és ISO204800-ig 1 Fé lépésekben
  • objektív: Z bajonett
  • 2,36 millió képpontos elektronikus kereső, betekintés érzékelővel
  • DSLR-nél karcsúbb felépítés
  • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • 12 és 14 bites RAW formátum támogatása
  • gépen belüli RAW szerkesztés
  • 11 kép/mp sorozat sebesség folyamatos AF mellett
  • LCD: 3,2″ 1,04 millió szubpixel, érintésérzékeny, 180 fokban lefelé, 90 fokban felfelé dönthető
  • elektronikus zár első redőny helyett, vagy teljes elektronikus zár
  • automatikus expozíció és fókusz sorozatok
  • HDR fotózás
  • optikai hibák javítása (vignettálás, torzítás)
  • 3840×2160 pixeles videórögzítés (30, 25, 24 kép/mp) vagy 1920×1080 pixel (24, 25, 30, 50, 60, 100, 120 kép/mp), max. 4 GB-ig, ill. fél óráig
  • slow-motion képesség FullHD felbontásban
  • Automatikus élességállítás: 209 pontos hibrid (fázis-különbség és kontraszt alapú), intelligens szemérzékelő algoritmus
  • beépített, felpattanó vaku
  • SD/SDHC/SDXC UHS-I memóriakártya foglalat (egy kártyának)
  • magyar menü
  • SnapBridge támogatás: Bluetooth és Wi-Fi, képáttöltés és távkioldás
  • EN-EL25 Li-ion akkumulátor (320 kép kapacitás CIPA mérés szerint)
  • Micro USB2.0 és micro HDMI csatlakozók, mikrofon bemenet

A részletes műszaki adatok a fényképezőgép adatlapján találhatók, amelyet érdemes áttanulmányozni, mert van sok olyan adat, amit nem fogunk a cikkben újra elismételni.