A fotózások
A Nikon Z fc-vel első körben egy városban sétálós etapot tartottam, ahová csak a vázat és a kitben mellé kapható DX 16-50mm f/3,5-6,3 VR objektívet vittem (a 28mm f/2,8 SE még nem érhető el).
A gép elképesztően könnyű, gyakorlatilag alig érezni, ha az ember nyakában lóg. A 16-50mm-es objektív az APS-C szenzoros tükör nélküli gépek között átlagnál szélesebb látószöget kínál, ugyanakkor a tele tartományba is belekóstol (látószöge megegyezik egy 24-75-mm-es objektívvel full-frame vázon). A fényerje miatt elsősorban „snapshotok” készítésére alkalmas, bár közeli témáknál akár kis mélységélességű fotókat is lőhetünk.
Mondhatnánk, hogy az esti fotózás sem kifejezetten tartozik az erősségei közé, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lehetne éjszaka is kézből fotózni a Nikon Z fc-vel és a Nikkor Z 16-50mm f/3,5-6,3 VR-rel. Az objektívbe épített stabilizátor és a gép nagy érzékenysége ezt ugyanis lehetővé teszi.
Videót csak akkor rögzíthetünk, ha előtte átváltunk videófelvételi módba. Kár ezért, mert ha már ott van az exponáló gomb mellett a külön videófelvételi gomb, néha jól jöhetne, ha hirtelen tudnánk reagálni és egy gyors felvételkészítést kezdeményezni. Persze a két mód közötti váltás nem hosszadalmas feladat, a zársebesség tárcsa alatti kart kell elforgatnunk, ami néhány tized másodperc alatt kivitelezhető.
Az elektronikus kereső képe kellően nagy méretű élőképet ad, s noha már írtuk, hogy recézett éleket láthatunk benne, ez a gyakorlatban egyáltalán nem zavaró (és ha erre külön nem figyelünk, igazság szerint fel sem tűnik).
A szokásos tesztképek elkészítése után volt lehetőségünk egy keresztelőn is bevetni a gépet, igaz, csak a szertartás legvégén, amikor már más fotóznivalónk nem volt. Azonban ez is jól példázza, hogy egy átlagosan megvilágított templomon belül mit lehet elérni a géppel és a kitobjektívvel.
Ezt követően egy esküvőn is kipróbálhattuk a gépet, ezúttal azonban a Nikkor S 70-200mm f/2,8 VR S objektívet használtuk. Mivel a Nikon Z fc alapvetően nem profi felhasználásra készült, így inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy egy vendég nézőpontjából mit lehet kihozni. Persze mivel mi voltunk a felkért fotósok, így a vendég-szemszögből történő fotózást csak a lagziban tudtuk megnézni. Itt azonban elképesztő jól teljesített a gép. A használt teleobjektívvel a távoli témák is igen közel voltak hozhatók, a kiváló rajzolat miatt még az APS-C szenzorra is pengeéles képet vetített az objektív.
Ami pedig a fókuszrendszert illetti: egy tetőtéri helységben tartott esküvőn nincs túl sok fény, de a késődélután kezdődött bulin minden gond nélkül precíz fókuszt hozott a Nikon Z fc. Bár tudom, hogy a MILC-ek milyen pontos fókuszra képesek, ezúttal is meglepődtem, hogy 10-ből 9 kép tökéletes fókuszú volt, 200 mm-en, f/2,8 rekesszel, táncoló, izgő-mozgó emberek fotózásakor.
Kevésbé pozitív tapasztalat, hogy a fókuszmezőt kicsit időigényes átmozgatni a képmező jobb oldaláról a bal oldalra, vagy vice versa. Jó lett volna használni a hátsó érintésérzékeny LCD-t a fókuszmező mozgatására, ehhez azonban le kellett volna emelnem a gépet a szemem elől, kiválasztani a fókuszpontot, majd visszanézni a keresőbe – vagy végig LCD-s élőképen fotózni, amivel persze jelentősen kockáztatom a berázást. Plusz a környezetet sem tudom annyira figyelni fotózás közben, hiszen közelre kell nézni az LCD-re, míg EVF használatakor a kereső élőképét beállíthatjuk úgy, hogy az a „végtelenben” látszon. Summa summarum, nagyon kellene már, hogy a Nikon is elérhetővé tegye az elektronikus kereső használatakor a hátsó LCD fókuszmező mozgatására való használatát (és csak bízni tudunk benne, hogy ehhez nem kell majd annyi idő, mint a Snapbridge alkalmazás korlátozásainak megszüntetéséhez…).
Éjszaka – amikor már a lámpák felét is lekapcsolták – már nem volt annyira fürge a gép fókuszrendszere, itt már előfordult, hogy kimozdult az ember a képből, mire a fókuszálás befejeződött volna. 10-ből 4-5-ször azonban így is sikerült helyes fókuszú képet készíteni.
Az eltelt másfél hét alatt egyértelművé vált számomra, hogy a gép igen kényelmesen használható, a kezelést ugyan szokni kell az első pár napban, de utána nagyon rááll az ember keze. Az érzékenység tárcsa nekem továbbra sem a szívem csücske, az a rögzítő gomb megnehezíti a kényelmes használatot, minden egyéb azonban nagyon a helyén van.
A gép tehát remek. Amin még nagyon sokat kell dolgoznia a Nikonnak, az az objektívpark.
A 16-50mm-es f/3,5-6,3 objektív jó utazgatásokhoz vagy városnézéshez, a hobbifotósok a Nikkor Z DX 50-250mm f/4,5-6,3 VR telezoommal is fotózgathatnak.
Viszont a piac azon része, akik leginkább fogékonyak a retró gépekre, igénylik a fényerős fixeket is és itt most nem a már beharangozott 28mm f/2,8-ra gondolok, hanem olyan modellekre, amelyek kifejezetten az APS-C szenzorhoz készültek, így kisebbek és könnyebbek lehetnek, mint a full-frame-re tervezett társaik.
Nagyon kellene egy 47 fokos látószöget adó, APS-C-re tervezett nagy fényerejű fix, pl. egy 35mm f/1,4, de szükséges lehet egy 24mm ekv. nagylátószögű 17mm f/1,4 (vagy 16mm f/1,4) is. Portréhoz egy 50mm f/1,4 vagy f/1,2 lehetne ideális. Igaz, utóbbi már van a Nikkor Z palettán, de a full-frame szenzorhoz készült Nikkor Z 50mm f/1,2 S elég méretes és nehéz egy APS-C-s vázhoz – 1,1 kg és 15 cm hosszú, esetleg szóba jöhet az 50mm f/1,8 S is, ami „csak” 415 gramm. APS-C szenzorméretre fejlesztett objektív esetén egy 50mm f/1,0-t ki lehet hozni 845 grammból, míg f/2 fényerő esetén csupán 200 gramm szükséges. Ugye mennyire nem mindegy?
Szóval hajrá Nikon, jöjjenek azok a fényerős DX objektívek!
A fenti képek teljes felbontásban megtekinthetők a tesztfotó galáriánkban!
