NANUK víz-, ütés- és porálló bélelt fotós kofferek

0

Pár héttel ezelőtt már bemutattuk a vízálló, porálló és ütésálló hordtáskákat gyártó NANUK céget és termékeiket, amelynek során arra is kitértünk, hogy milyen esetekben érdemes mindenképpen azon gondolkoznunk, hogy miképp védjük meg a felszerelésünket.

Egyértelmű, hogy a komoly kihívásokat elénk állító környezeten kívül egy repülőút is nagy igénybevételt jelenthet egy poggyászként feladott táskában lapuló fényképezőgépnek, vagy objektívnek, de egy vízitúra esetén sem mindegy, hogy ha borulunk, akkor a fotós felszerelésünk mélybe süllyed, vagy egy vízhatlan hordtáskában fent marad a vízen.
A NANUK kofferei ezekben az esetekben is hathatós védelmet biztosítanak, ráadásul a rengeteg féle típus miatt gyakorlatilag kicsi rá az esély, hogy nem találunk magunknak pont megfelelő méretet.

A több, mint harminc féle különböző méretű tokok közül mi kettőt vizsgáltunk meg közelebbről, a 43×30×16 cm belső méretű NANUK 925-öt és a kisebb, 21×15×9,5 cm-es NANUK 904-et.

Mindkét tok többféle színben is kapható, közös jellemzőjük a strapabíró műanyag külső, az IP67 minősítésű víz-, por- és ütésálló kialakítás, a precíz záródást és véletlen nyitást megakadályozó ún. PowerClap dupla reteszes zár rendszer, a nyomáskiegyenlítő automatikus szelep, a kényelmes hordozáshoz a csúszásmentes bevonattal ellátott fogantyú, valamint a belső szivacsos védelem, amely megakadályozza a gép és az objektívek nem kívánt elmozdulását is.

Az egyes tokok megvásárolhatók előre kivágott belső résszel is, de a forgalmazó arra is kínál lehetőséget, hogy egyéni igényeinknek megfelelően alakítsa ki a belteret.

Példánkban egy DJ által használható, mikrofonok és akkumulátorok szállítására elképzelt belső rész látható:

Persze mivel a fényképezőgépek és objektívek általában kevésbé különleges formájúak, mint egy mikrofon, ezért mi magunk is könnyedén kialakíthatjuk a belső részt, ehhez pedig a gyártó egy 1×1 cm-es kockánként kivehető szivacsot kínál a tokokhoz.
Mi az épp nálunk lévő Panasonic GH5 II MILC-nek és a hozzá való 12-60mm-es objektívnek alakítottunk ki helyet a kisebbik NANUK 904-es tok belsejében, amely pont elég is volt egy ilyen méretű felszerelés megóvásához. Amire figyelnünk érdemes, hogy nem csak a szélesség és mélység a fontos tényező, de a magasság is, hiszen az ennél kisebb táskákba adott esetben már állítva nem férne el egy fényképezőgép váz. Persze a fektetett elhelyezés még ott is működhet.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy vajon ténylegesen úszik-e a vízen a gépvázzal és objektívvel (1,1 kg tömeg) megtöltött NANUK 904-es.
Amikor a tokba behelyeztük a gépet és az objektívet, majd a tok tetejét lezárva kézbe vettük a kis koffert, úgy éreztük, hogy elég nehéz ez ahhoz, hogy simán elmerüljön a vízben. Persze a 3,3 literes külső térfogat miatt bőven lesz felhajtóerő, ami a 700 gramm tömegű tokot és az 1,1 kg tömegű felszerelést (azaz az 1,8 kg össztömegű táskát) gond nélkül a vízfelszínen tartja.
Próbánkat siker koronázta, amint elérte a vízszint a tok felső harmadát, az megemelkedett és úszni kezdett a vízen.

Az egyes típusokhoz tartozó maximális tömeget (amely a vízfelszínen maradáshoz kell) a gyártó weboldalán ellenőrizhetjük a specifikációk között (Max buoyancy sor).
A NANUK 925 pl. 24 kg össztömegig úszik a vízen (a koffer saját tömege 2,8 kg, azaz egy 21,2 kg tömegű felszereléssel megpakolt táska is úszni fog a vízfelszínen – a sűrűbb tengervíz esetén pedig még egy kicsit nehezebb táska is).

A kipróbált NANUK 904 bruttó 18.400 Ft-ért, a nagyobb méretű NANUK 925 bruttó 57.500 Ft-ért kapható.

A NANUK táskáktól bővebb információt a gyártó angol nyelvű és a hazai forgalmazó Unique Solutions Kft. magyar nyelvű weboldalain találunk.