Különlegességek
Bár a legtöbb itt bemutatott paraméter nem tartozik az igazi különlegességek közé, mégis itt, egy csokorban mutatjuk be az egyes lehetőségeket, kezdve a legfontosabbal, a szenzor stabilizálással.
Stabilizálás
A szenzor eltoláson alapuló stabilizálás egyértelmű előnye, hogy bármilyen rendszerobjektív csatlakoztatásakor használható, szemben az optikai stabilizálással, ahol minden egyes objektívbe ezt be kell építeni. A hatékonyságokról megoszlanak a vélemények. Az mindenesetre biztos, hogy jó, ha van.
Az Olympus E-520-ban 3 féle stabilizálási mód használható:
- IS1 módban mindkét irányban stabilizál
- IS2 módban csak függőleges irányban stabilizál (vízszintes svenkelés)
- IS3 módban csak vízszintes irányban stabilizál (függőleges svenkelés)
A stabilizátor hatékonyságát most is nagy gyújtótávolsággal teszteltük, méghozzá a Zuiko Digital ED 50-200mm/F2,8-3,5 objektív végállásában.
A tesztet 1/500 mp-es záridővel indítottuk, majd 1/3 Fé-enként csökkentettük a záridőt. Minden egyes zársebességnél 10-10 kép készült stabilizátor nélkül és stabilizálva, amelyek közül később szemrevételezéssel döntöttük el, hogy berázottnak, vagy jó képnek fogadjuk-e el.
Leginkább ezzel volt gondunk, hiszen elég sok felvétel volt, ami nem tűnt pengeélesnek, de nem igazán lehetett eldönteni, hogy fókuszálási hiba, vagy körkörös berázás okozta-e az életlenedést. Mivel ezek még elfogadható képek voltak, többnyire a jó képek közé kerültek. Ha azonban nagyon kritikusak lettünk volna és csak a tűéles képeket fogadjuk el, sokkal kevesebb jó képet válogattunk volna ki.
Az így kapott számokból egyfajta értékelését képezhetjük a stabilizátornak, persze ez igen szubjektív, hiszen maga a válogatás is az volt.
Ha 100%-ban szükséges, hogy berázásmentes képet kapjunk, akkor közelítőleg 1 Fé-nyi előnyt nyújt a stabilizátor. Ha van lehetőségünk több kép készítésére, s ezek között 50%-nyi berázott hibás kép elfogadható, akkor ez esetben a stabilizátor hatékonysága kissé nagyobb, 1 1/3 blende.
A legjobb hatást a jóval hosszabb záridőknél tapasztaltuk, ugyanis még 1/15 mp-nél is volt egy kép a stabilizátoros sorozatban, amely kiváló lett, míg ugyanezt a nem stabilizátoros sorozatban csak 1/100 mp-nél mondhatjuk el.
stabilizátorral
stabilizátor nélkül
Persze itt a szerencsének már nagyon komoly szerepe van, hiszen ha megismételnénk a tesztet, ilyen záridőknél már más eredményt kaphatnánk. Felhívjuk tehát mindenkinek a figyelmét arra a tényre, hogy a teszt ezen része nagyon szubjektív. Az eredmény igen sok paramétertől függ, változhat attól, hogy ki tartja kézben a gépet, milyen állapotban van (szellemi és izom pihentség, idegállapot, napszak), milyen objektívet használ (gyújtótávolság), milyen messze lévő témát fotóz, no és persze mit tekint berázott vagy elfogadható képnek.
Ez csak egy próba a sok közül, ami azt mindenképpen bizonyítja, hogy van hatása és előnye a stabilizátornak.
Képi üzemmódok
Ha a képek színezetén szeretnénk módosítani, a legegyszerűbb, ha képi üzemmódot váltunk. Itt ugyanis könnyedén kiválaszthatjuk a kevésbé telt színeket visszaadó „tompított” (Muted), vagy a szaturáltabb (Vivid) beállítást. Ezen kívül portrékhoz beállított módot is találunk, amely enyhén világosabb és a bőrszínekre kihegyezett teltebb képeket eredményez. A fekete-fehér képek készítésénél különféle digitális szűrőket is használhatunk.
(A lenti képeket csak helytakarékosság miatt készítettük 1600×1200 pixeles felbontásban).
Képi üzemmódok
Képkeménység / élesítés
Az élesítés mértékét -2..+2 között állíthatjuk, melyek finoman lágy és élesen kemény képeket eredményezhetnek. Az élesítés mértékét jól sikerült beállítani.
Kontraszt
A kontraszt paraméterét is -2..+2 közé állíthatjuk be.
Nagyobb dinamikaátfogást igénylő témáknál érdemes csökkenteni.
Színtelítettség
Árnyaltság
Négy féle mód közül választhatunk az árnyaltság kérdésében. A gép automatikusan is kiválaszthatja a szükségeset, de mi magunk is megadhatunk egyet a normál, sötét tónusú (lowkey) és világos tónusú (highkey) lehetőségek közül.
A világos tónusú képeknél szinte az egész képet világosítja a belső szoftver, míg a sötét tónusú képeknél a világosabb részekhez nem nyúl a gép.
(A lenti képeket csak helytakarékosság miatt készítettük 1600×1200 pixeles felbontásban).
Vörösszem korrekció
Az E-520 azonos algoritmust használ, mint az E-420, vagyis a korrigált vörösszemek természetes hatásúak.
Az Olympus E-420 képei:
Vörösszem korrekció
Árnyék kompenzáció
A digitális fényképezőgépek egyik legnagyobb problémája, hogy dinamika átfogásuk sajnos nem túl jó. A dinamikaátfogás többek között a szenzoron található képpontok méretétől is függ, így egy kisebb felbontású gép elviekben jobb dinamika átfogással bírhat, mint egy nagyobb felbontású.
Bár vannak erőfeszítések a dinamikatartomány kiterjesztésére, a dinamika hiánya manapság is sok képet tönkretesz (pl. borús időben az égbolt szimplán kiég, ahelyett, hogy a felhők árnyalatait látnánk a képen).
E probléma egyik javítási módszere az árnyék kompenzáció, amelynek során a sötétebb részeket szoftveresen felvilágosítjuk (így például bátrabban használhatjuk a negatív expozíció kompenzációt). A módszer hátránya, hogy így sajnos a képzaj is felerősödik.
Az Olympus E-520-ban gépen belül is alkalmazhatjuk az árnyék kompenzációt, igaz, csak JPEG képekre (korábban csak az Olympus szoftverével számítógépen korrigálhattuk így a képeinket). Az árnyék kompenzáció mértéke sajnos nem paraméterezhető.
Árnyék kompenzáció
